RÓZSAKERT

To Cat

senecas @ shine & caution & atf

To Cat

senecas @ shine & caution & atf

To Cat

senecas @ shine & caution & atf

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Gondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha lenne egy kiskutyám. Valószínűleg minden nap elhoznám őt a rózsakertbe, mely közel van a lakásomhoz, de úgy érzem, hogy ez a kis állatka nem fér még be az életembe. Egyrészt, mert nem kertesházban élek, és úgy gondolom, egy kutyának fontos, hogy a szabadban legyen a házikója. A másik meg a munkám, aminek nem kötött munkaideje van, így az is lehet, hogy reggel felkelek, munkába megyek, majd ahogyan este hazaérek, már be is dőlök az ágyba. Nehéz lenne összeegyeztetni a időmet egy háziállattal, akinek nem mindegy, hogy mikor, hol és mit kap ételt. De az elgondolás, hogy legyen nekem egy spánielem vagy golden retrieverem – mellesleg nem is a legkisebbek jönnek be -, jó álomnak bizonyult.
Azon kevés délutánok közé tartozott a mai, hogy hamar végeztem a munkával, és az után még le is tudtam dőlni a kanapéra egy film erejéig. Késő délután, de még mikor a nap egészen magasan járt, elhatároztam, hogy elmegyek a rózsakertbe, miután megvettem a kedvenc parfümömet a drogériában. Nem vagyok egy nagy rajongója az effajta üzleteknek, nem vásárolok hetente körömlakkot, és egyéb kenceficét, de az egy hete kifogyott parfümben már hiánytól szenvedek.
Mikor leültem a rózsakertben az egyik padra, mint egy redőny, úgy szállt fejembe az álmosság, a szemem pedig csak egyre csukódni akart. Ennek nem voltam tisztában miértjével, hiszen jómagam is tudtam, hogy ma nem kellett sokat dolgoznom. Ezért csak szimplán a film utóhatására fogtam, holott egy komédiát néztem.
- Bocsi, szia. Nem baj, ha leülök melléd? Mert nincs sok hely – rángat ki egy fiatalos, női hang a gondolataim közül, mire meg is rázom a fejem. Egy pillanat alatt leesik, hogy ez akár jelezhette volna a nemleges választ is, ezért gyorsan szóra nyitottam a számat:
- Mármint, igen… természetesen – mosolyodok el a kijelentésem végére, erősen bólogatva. Az arca kissé ismerősnek tűnt, de nem tudtam eldönteni, honnan, így inkább mellőztem ezt a gondolatot. Ki tudja… lehet, hogy csak összekeverem valakivel.
- Munka utáni pihenés? – kérdezek rá a másikra pillantva, és igenis érdekel a válasz, hogy ő mivel tölthette a napját. Tudom, hogy nem ismerem, de mindig is könnyen ismerkedtem. És szeretek az emberek társaságában lenni, mert ki ne szeretné?

Szó: 358 szó // Megjegyzés: Remélem, tetszik^^

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Néha megőrjítem az embereket a nyílt személyiségemmel, de úgy látszik, hogy most ez nem így van. Ám már gyakran volt, hogy bizalmatlannak találtak, amiért annyi emberrel jóban vagyok. Akik kevés emberrel beszélgetnek, azok úgy gondolják, hogy neki talán kevés barátja van, de az többet ér, mint az én több barátom. Pedig ez nem így van. Talán sok-sok emberrel vagyok jóban, de csak páran vannak, akik tényleg tudnak rólam. Hogy mit szeretek, milyen az előéletem, és mi a véleményem a magánélet problémáiról.
- Ó, és mennyi idős a húgod? – kérdezem meg, miután végighallgattam, hogy mivel is töltötte a napját. Neki mindenesetre sokkal szebb napja volt, hiszen nem dolgozott, hanem a húgával bolyongott a városban, ami szerintem jó lehet. Nincsen testvérem, és szerintem nem is lesz, holott a szüleim még harmóniában élnek, ezért nem is tudhatom, milyen egy testvérnek lenni. De nem hazudok, ha azt mondom, hogy játszottam a gondolattal.
- Igen – sóhajtok egyet a kérdésre, miszerint egy munka utáni pihenésen vagyok. Nem volt tényleg hosszú napom, de annyira kiütöttnek éreztem magam. De most, hogy társaságra akadtam, már kezdek megint kicsit felélénkülni, és érzem, hogy a rózsa illata is segít a hangulatomon.
- Én pedig Ava Fletcher – fogadom el a kéznyújtást, majd a bemutatkozás után visszarakom a kezemet a combomra. A tekintetemet viszont a lányon hagyom, aki talán hasonlóan nyílt lehet, mint én, hiszen alig ismerjük egymást, de máris napunkról beszélünk. Így kell ismerkedni, nem?
Nem sokkal később a táskájából kihúzott egy kis dobozt, amit kinyitott, és finomnak tűnő süti foglalt helyet benne. Nem sok kellett, hogy korogni kezdjen a hasam, de mikor felajánlotta a lány, hogy kérek-e belőle, nem tudtam ellenállni. Tudom, hogy alig ismerem, de egyszerűen csábító volt a süti.
- Megkóstolnám – mondom mosollyal az arcomon, majd kiveszek egyet a dobozból, majd harapok egyet a zamatos sütiben.

Szó: 297 szó // Megjegyzés: Ennyire futotta

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

A süti nagyon ízletes, és nem győzködök Alexisnek hálálkodni, amiért megkínál. Engem meg lehetne mérgezni sütivel, mert elfogadnám az összes süteményt. Tudom, rossz szokás, de egyszerűen nem tudok lemondani az édességekről. Természetesen nem eszek sokat, de ha rám jön, akkor nehéz elvonni a figyelmemet róla.
- De gondolom, közel álltok egymáshoz, nem? – kérdezek rá, miután megtudom, hogy négy év van közte és a húga között. Szerintem négy év az nem sok, még ki is egészíthetik egymást a családi ügyekben. Nem is tudom, hogy mi lenne, ha lenne nekem egy négy évvel fiatalabb húgom. Hát, akkor valószínűleg koptatná az iskolapadot, és remélem, hogy jóban lennék egymással. Biztosan segítenék neki tanácsot adni a pasik terén, bár abban nem vagyok vaalmi túl jó, hiszen eddig egy kapcsolatom volt. Vagyis hát… nevezhető egyáltalán annak?
- Nincs, egyke vagyok - válaszolom, holott elég jó kapcsolatot ápolok az unokatestvéremmel, aki szintén egyedüli gyerek – mármint felnőtt, de ebben a tekintetben. Lehet, hogy így ennyi év után irigykednék, amiért lenne egy testvérem, hiszen akkor nem jutott volna annyi figyelem, törődés és ajándék rám – na, jó… az utolsót nem feltétlen gondoltam komolyan.
- Igazából újságíró vagyok, de nem maga a munka fáraszt ki, hanem a gép előtt ücsörgés – válaszolok a kérdésére mosolyogva, és igazából tudom, hogy emiatt is nem egészséges a szemem, a hátam meg egy icipicit ferde. De ez van, mindenki munkájában van valami, amit muszáj feláldozni a pénzért, a megélhetésért.
- Na, és te? Nagyon ismerős vagyok, de egyszerűen nem jut eszembe, honnan – érdeklődöm feléje, hiszen az arcberendezése nagyon emlékeztetett valakiére, de egyszerűen nem tudtam összerakni. Azt sem tudom, hogy iskola, munkahely vagy esetleg a sztárvilág. De azért beszélgetünk, hogy ezt megtudjam…

Szó: 275 // Megjegyzés: -

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Alexisre mosolygok, miközben meséli, hogy milyen is a testvérével a kapcsolata. Igaz nincsen testvérem, és pont ezért érdekel, hogy ki, hogyan vélekedik ezekről a dolgokról. Az pedig, hogy Alexis ilyen jóba van a húgával, biztosan nem átlagos, hisz sokszor hallottam már, hogy a testvérek verekednek, veszekednek vagy távol állnak egymástól. És, hogy a legjobb barátnőm a testvérem lenne? Nos… érdekes gondolat, de miért ő ebbe nőtt bele. Éjjel-nappal együtt voltak – ezek szerint együtt is vannak -, így semmi titok nem maradhat rejtve. Talán mégiscsak jó a testvér dolog.
- Vagány csajszi? Csak nem lázadó? – kérdezek rá vigyorogva. Az én tinédzserkorszakomból ez kimaradt, hiszen mielőtt lázadhatnékom lett volna, megjelent Nathan, aki tett róla, hogy a legjobb formámban maradjak. Akkor értetlenkedtem, hogy az osztálytársaim miért makacskodnak a szüleikkel, miért nem bírják őket. Anyáék pedig bárhova elengedtek Nathannel, holott többször is rákérdeztek, hogy tényleg nincs-e köztünk semmi, és én mindig azt vágtam rá, hogy nincs… miért lenne? Márpedig mindig a nyelvem hegyén volt, a tüdőm meg szinte szétszakított, hogy kimondjam, szeretem. És nem tettem meg.
- A Hollywood Timesnál – válaszolok a kérdésére, de nem tudom, mennyire ismerheti a lapot. Elég híres, de inkább a tizenévesek körében népszerű, akik kíváncsiak a sztárok mindennapjaira, egy-két szaftos pletyka Miley Cyrus-ról vagy társairól. Nem mondom, hogy kedvencem a pletyka, mert nem tartozik az emberekre, hogy most együtt vannak-e a hírességek, vagy rossz éjszakája volt vagy a többi, de a munkahely sajnos nem mindig arról szól, amit én szeretnék.
- Ó, és tényleg! Munkám során sokszor találkoztam hírességekkel. Általában interjút szoktam velük tartani. Veled még nem volt alkalmam találkozni – mondom fellelkesülve, amiért nem sokszor fordult elő, hogy munka miatt beszélgetek sztárral. Szeretem az új helyzeteket, így nem is bántam meg, hogy magánemberként elkezdtem beszélgetni Alexis-szel, aki híres énekes, és dalszövegíró. Hogyan nem jutott eszembe, hogy ki ő!

Szó: 299 // Megjegyzés: Boldog karácsonyt!^^

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Én mindig is csak akkor beszéltem sokat, ha arra mások rákényszerítettek. Szerintem utoljára akkor beszéltem a legtöbbet, mikor feleltem angolórán – mert akkor kénytelen voltam, és kapaszkodtam a jobb jegyért. Nem, mintha rossz tanuló lettem volna, mert ha tudtam, akkor leültem tanulni, és akkor igazán sokat meg tudtam jegyezni. Ám ott van az az igen nagy „ha”, hiszen utolsó előtti évemben lépett be Nathan az életembe, és akkor sokkal jobban szerettem vele beszélgetni, mint tanulni. Utólag helyesbítek, mert talán vele váltottam az utolsó hosszú monológomat. Mert neki mindenféle kényszer nélkül sikerült véleményt alkotnom, ráadásul igazat, őszintét.
- Akkor igazán jó testvérek vagytok, bárcsak nekem is falazott volna valaki! – mindezt ahogy kimondtam, egészen elképzeltem, amint lelépek Nathannel egy kis kiruccanásra anélkül, hogy azt megemlítettem volna a szüleimnek. Hiszen eleinte azért mégsem mondhattam a fiúnak azt, hogy „figyelj, megkérdezem anyucit, hogy elenged-e”. Mikor anyuék leróttak, hogy hogyan képzeltem azt, hogy szólás nélkül elmegyek otthonról több órára, jó lett volna, ha a testvérem falaz nekem. Így utólag mondjuk cseppet sem bánom, mert az azutáni esetekben mindig írtam a szüleimnek üzenetet, és nem szóltak le egyszer sem. Sőt, megkedvelték az új „barátomat”.
Alexis ismerte az újságot, bár több esélyt is láttam erre a válaszra, hiszen fiatal, és ezek szerint a huszonévesek körében sem száműzött újságról van szó. Az pedig, hogy híresség is ismeri az újságot, és nem csak úgy ad interjút, azt jó dolognak gondolom. Sok sztárral később úgy találkoztam, hogy fel sem ismertek, de még azt is hitték, hogy a rajongójuk vagyok. Mondjuk, sok interjú alatt megfigyeltem már, hogy a sztárok engem tökéletesen a rajongójuknak hisznek, hiszen miért kérdezgetnék, ha ne lennék az? Egy-két sztárnak furcsa felfogása van, és örülök, hogy Alexis nem ilyen.
- Annyira nem vagyok új, körülbelül 3 éve jöttem ide. Nem tudom, ez mennyire számít réginek – válaszolok a lánynak – vagy nőnek? -, akin úgy látszik, hogy tényleg érdekli, amit mondok, így nyugodtan folytatom – Igazából igen, Katy Perry, Miley Cyrus, Kaiden Reed, Adam Brown, Marie Carey és igazából még sokakkal. A munkámat lényegében ők, vagyis inkább ti éltetitek – mesélek visszagondolva, hogy kikkel is találkoztam a munkám során. A felsorolt emberek szinte csak egy része azoknak, akikkel találkoztam. Az igaz, hogy kétharmadának nem adtam interjút, hanem csak összefutottam a szerkesztőségnél vagy a kifutónál velük, de az is meetingnek számít, nem?
- Isteni finom ez a süti – jegyzem meg miután eszembe jut, hogy a kezemben lévő édességnek a felét ettem meg. Annyira belendültem a beszélgetésbe vele, hogy el is feledkeztem a sütiről. Így miután ezt megjegyeztem harapásokkal kivégzem a maradék édeset…

Szó: 418 // Megjegyzés: -

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Imádom a munkámat, mert talán olyannak tűnik, mint aki egy helyben ül a gép előtt, és csak ír és ír, néha pedig kijavítja saját magát. Nem, talán fele időmet nem is az irodámban töltöm, hiszen sokszor vagyok együtt a fényképészünkkel, aki a cikkek fényképeiért felelősek. De például fotósorozatokon is sokszor részt veszek, és közben írok cikket. Azonban van úgy is, hogy az új dolgozóknak mutatom be a szerkesztőséget, ami természetesen nem kis feladat, de a főnököm szerint rettentően tudom csökkenteni az újoncok idegességét a beszélőkémmel, úgyhogy az ilyesfajta feladatokat rábízom.
- Az könnyen lehet – bólogatok, miszerint elkerültük egymást. Sokszor dolgozom a szerkesztőségen kívül, így az, hogy éppen nem voltam ott Alexis interjúján, az nem meglepő. De így visszagondolva, ahogyan a parkban ülök, és hallgatom, ahogyan a madarak csicseregnek, és ahogyan érzem a rózsa fenséges illatát, örülök, hogy nem olyan munkát választottam, ahol 8 óráig csak egy helyben ülök.
- Gondolom, sok hírességet ismersz még rajtuk kívül – mondom, miután kijelentette, hogy ő ismeri Katy Perry-t és Adam Brown-t. Neki élete a fényűzés, a hírnév és a vörös szőnyeg, lehetetlen, hogy csak ennyi embert ismerjen, bár tény, hogy nagyon kedvesnek tűnik attól függetlenül, hogy én nem vagyok sztár. És örülök, hogy ezt nem érezteti velem.
- Hallani hallottam róla, meg egyszer azt hiszem, volt a szerkesztőségnél is, de személyesen nem találkoztam vele – válaszolom a rapperre gondolva, akiről nem túl sok jót lehet hallani az elmúlt időszakban. Bár, ha úgy vesszük, nagyon sok sztárról nem túl jók a véleményeim a tetteik miatt, így ezen nem is lepődöm meg, hogy ő is azok közé tartozik. – Miért? – kérdezek rá kíváncsian, és remélem, nem hiszi azt, hogy szaftos pletykát akarok írni ebből, mert van szívem, és nem fogom ezt tenni a lánnyal, aki nagyon kedves velem. Ha pedig nem fejti ki kérdésének miértjét, akkor sem fogom megsértődni.
- Ha tudtam volna, hogy a húgodnak szánod, akkor nem eszem meg – mondom bocsánatot kérve a másiktól, mert tudom jól, hogy jóban vannak, és szívesebben adta volna a húgának a részét, mint nekem. – Biztos vagyok benne, hogy a húgodnak is ugyanannyira ízlett volna – mosolyodom el, mikor felhozom a húgát. Valószínűleg ez segít abban, hogy mégse érezzem annyira rosszul magamat, mert megettem a húga részét, de ha egyszer már ő volt az, aki felkínált. És azt hiszem, illetlen, ha ilyet nem fogadunk el.
- És várható valami album vagy koncert a közeljövőben? – térek át egy új témára, mely igazán érdekelt. Igazából csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire sűrű a napja, mennyi ideje van pihenni, a húgával lenni, és egyszerűen csak kíváncsi voltam arra, hogy hogyan tekint a teendőire, mint sztár. Hogy én hogyan? Elég laza vagyok ilyen téren.

Szó: 437 // Megjegyzés: -

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Úgy gondolom, jó dolog, ha a híresség barátkozik az őfajtáival, mivel talán csak ők azok, akik tudják is, hogy milyen is az a hírnév. Én sem tudom, hiába készítek gyakran interjút sztárokkal, mert talán azt mondhatom, hogy „Átérzem”, de az nem ugyanolyan, mintha azt mondom, hogy „Tapasztalom”. A sürgés-forgásban, a pletykákban és a cikkeknek köszönhetően viszont rendesen benne vagyok ebben a témában, és igazából nem is akarok mást, mint a cikkek végén a nevemet. Nem vágyom hírnévre, nem vágyok címlapokra vagy akár interjúalanynak. Én egy egyszerű ember szeretnék lenni, akinek az újságírás az élete.
- És Katy Perry jó fej? – kérdezek rá mosolyogva, miközben elgondolkozom az említett énekesen. Egyszer adtam neki interjút, bár szerkesztőségünkben már jóval többször megfordult, és volt olyan, mikor fotósorozat is készült a Hollywood Times fényképészével. Én a fotósorozat sminkelésének és készülődésének idejében interjúvoltam meg a híres énekest, és akkor elég jó társaságnak bizonyult, holott nem igazán ismertem meg személyiségileg, mert folyamatosan kenceficézték, így a kérdések és válaszok éppen hogy csak sikeredtek valahogyan.
- Hát, igen… nekünk is csak jó pénzért adott interjút – gondolkodok el Bryce-on, és meglep, hogy öm, a fenébe! Hogyan felejthettem el a mellettem ülő lány nevét? Nem tudom, milyen betűvel kezdődik egyáltalán? Na, mindegy, majd egyszer csak eszembe jut. Szóval a mellettem ülő lány meglepett, amiért ilyen őszintén nyilatkozott előző kapcsolatáról, de ennek csak örülök, hiszen én is szívesen nyilatkoznék Nate-ről, vagy akár az azutáni kapcsolataim, amik nagyon hamar zátonyra futottak, mivel egyáltalán nem pótolták a fiút, aki a mindennapom apró részeit pótolta ki. – És nem tudom, nem lettünk olyan jóban, hogy meg tudnám szívatni… meg igazság szerint, nem vagyok olyan – folytatom az igazat megvallva. Őszinte voltam az emberekkel, de csak akkor mondtam meg igazán a véleményemet róluk, hogyha kérték. Különben szívesen megtartom magamnak, mert nem kell nekem az, hogy még ellenségeket szerezzek.
- Egyáltalán nem tűnsz annak! – bíztattam, mert tényleg nem egy nagyképű, aminek örülök, hiszen már valószínűleg elhúztam volna a csíkot, ha egy beképzelttel kellene beszélgetnem. A nevét még hozzá is tettem volna biztatóul, de még mindig nem jut eszembe, hogy hogyan is hívják, no de mindegy. Majd egyszer eszembe jut – Akkor ennyire szeretsz sütni? És mi a kedvenced? – kérdezek rá kíváncsian, mert nem is hittem volna, hogy a sztárok szabadidejükben szívesen kuktáskodnak, hisz az sok időt vehet igénybe, főleg, ha mindig ilyen finomakat csinál a lány.
Nem lepődöm meg, hogy a lány szabadnapot kapott, hiszen a torkot tényleg nem lehet megerőltetni főleg, ha koncertekről, klippekről és temérdeknyi gyakorlásról van szó. Ismét csak elképzelni tudom, hogy milyen megerőltető lehet a tokoknak, ha az minden nap terhelve van. De hát az énekléshez nincs különösebb tehetségem, így ezen nem is gondolkoztam el soha jobban.
- Hű, hát erre nem számítottam! – fejezem ki meglepődésemet, mikor megkérdezi, hogy velem mi a helyzet. Nem is titkolom a meglepettségemet, hiszen általában én kérdezek, a másik pedig válaszol. – Hát, egy kisvárosból jöttem, ahol már diákként én szerkesztettem az iskolaújságot, így mikor felajánlották a Hollywood Times-ban az állást, egyből igent mondtam, és nem bántam meg. Nem is tudom, mire vagy még kíváncsi… - mondom, hátha még valamit tudni akar rólam, bár nincs különleges hobbim, egyedül vagyok Los Angelesben, és nincsenek nagy álmaim. És huh… észre sem vettem, hogy az idő szalad, de már látom ahogyan a nap már egyre alacsonyabban jár, és egyre több árnyékot vélek felfedezni a talajon.

Szó: 550 // Megjegyzés: Csak a Felesz vagy mersz miatt volt emlékezetkiesésem

Alexis & Ava

The problem with reality is the lack of background music.

Jobban megnyílik? Igen, ezt saját tapasztalatból tudom bizonyítani. A lány csak mondta, és mondta, és úgy látszik, tényleg megbízik bennem. Úgyhogy remélem, hogy a főnököm, nem ad ki olyan parancsot, hogy Alexis Hillről készítsek pletykát, bár általában a főnökömnek is van szíve, de ő képes bármit megtenni, hogy még többen olvassák a magazint, így néha csak leütném. Tudom, a főnököm, de megtenném, tényleg.
- Ismerős… mármint nem az interjús rész, hanem amit az őszinteségről mondtál. Mivel többször kell film, könyv vagy akármilyen kritikát írnom, így ha kell, elmondom a véleményemet bármiről – mesélem a lánynak röviden. Valóban többször írok kritikát, bár jóval kevesebbet, mint interjúkészítés vagy cikk valamilyen témáról. Azonban kritika az egy sajátos műfaj, mivel az ember nem az én véleményemre kíváncsi, hanem egy összetett elemzésre, mely megemlíti az adott tárgy negatív történéseit. Így meg kellett tanulnom tényekkel alátámasztani mindazt, amit mondok.
- Máris megéheztem – mondom elmélázva, éppen egy adag epres sütire gondolva, majd visszafordulok a másikhoz. – Tényleg? Megkóstolom, ha megkínálsz majd – mosolygok a lányra. Nem is tudom, ez olyan berögzült mosoly. Szeretek az emberekkel jóban lenni, és úgy érzem, hogy ők is meghálálják, ha van kivel beszélgetniük akár egy árasztó délutánon, vagy egy pihenős hétvégén. Alexis pedig nagyon kedves, bár nem érdemlem meg szerintem ennyi ismerkedés után, hogy a másik csak úgy felajánljon süteményt. De hát minden ember másmilyen… én meg miért nem fogadnám el?
- Hűha, mennyi kérdés – lepődök meg a másik temérdek kérdésétől, és hirtelen nem is tudom, melyikre válaszoljak. És nagyon remélem, hogy nem hagytam ki egyet sem. – Nos, Santa Marinában laktam, három órára van innen autóval, a szüleim azóta is ott élnek. Én pedig igazéból csak a munka miatt költöztem ide, mert itt több lehetőségem van, mint ott. Jobb, mint gondoltam, mindent megtalálok a közelben. És szerintem egészen jól beilleszkedtem, és boldog vagyok pasi nélkül is. Kérdeztél még valami? Ja, igen… kisállatom nincsen, de mindig is szerettem volna - fejezem be, és bízom abban, hogy nem felejtettem ki egy kérdésére sem válaszolni. Gázos lenne azért, hogy amit elvárok az interjúalanyomtól, azt én magam nem tudnám teljesíteni. Mindegy is, tudom, hogy valószínűleg az életben nem fogok interjút adni másnak. Azt hiszem, pánikba is lennék akkor.
- Remélem, nem haragszol, de mennem kell haza – nyögöm ki, ahogyan az ég egyre sötétebbé válik, és tudom, hogy ha nem jutok haza időben, akkor bezár a kedvenc kisboltom, és nem tudom bevásárolni a fogyatkozó tartalmú hűtőbe. Nem akartam bunkó lenni a lánnyal, de már a meleg vízzel megtöltött kád gondolata is megfogalmazódott a fejemben.

Szó: 414 // Megjegyzés: Remélem nem baj, ha zárni készítem a játékot