SILHOUETTE ÜZLET

Mina Young ruhaüzlete a Beverly Centerben.

Mi Na & Sun Gyu

If I follow that light,
will you be there?

Pénteken rövid napot tudhatok magaménak. Már kettőkor végzek, és a legnagyobb nyugalomban visszavezetek a hotelbe, ahol ideiglenesen megszállok. Ráérősen és kényelmesen megebédelek a hazahozott rakott csirkém társaságában, avagy inkább annak rovására, miközben magam mellett a héten felgyülemlett papírokat rendezgetem, és mappákba rakom őket. Egy hétnyi meló után sem kellett csalódnom ebben a gyakornoki állásban, bár igazság szerint nagyobb kihívást vártam ettől a munkakörtől. Jól beszélem az angolt, mégis ez okozta eddig a legnagyobb gondot, ami nagy szó, mert az sem vészes. Nem akarok unalmas rutinfeladatokat végezni, de tudom, hogy hálátlan lenne tőlem már a legelső héten emiatt panaszkodni. Úgy hiszem, hogyha jól végzem a feladatomat, akkor a jövőben majd rám mernek bízni komolyabb feladatokat is. Addig is nem huzakodhatok elő azzal, hogy ennél a munkánál mennyivel jobbakat is meg tudnék csinálni és hogy a munkatapasztalatom igenis jobb, mint sok itt teljes állásban dolgozónak. Elvégre is éppen azért jöttem: hogy ne azért ítéljenek meg, mert apám fia vagyok az ő vállalatánál, hanem azért, amit tényleg tudok.
Ebéd és egy gyors, hideg zuhany után már majdnem nekiültem a jövőheti dolgaim előkészítésének, amikor a mobilom jelezte, hogy 4 órára eseményt állítottam meg. Homlokráncolva nyitottam meg az intézőmet, és finoman elnyílt a szám, amikor megláttam a közeli időpont mellett Yang Mi Na nevét és a Silhouette üzlet nevét. Szinte el is feledkeztem a legelső napomon lévő kávés találkozóról. De hát hogyan is felejthettem volna el? Az emlékek ezernyi apró képben visszaköszöntek rám. De hát az emlékek már csak ilyenek: elég egy illat, egy megadott dallam, egy ágreccsenés vagy egy név, és a múlt mintha visszamosolyogna rád. eszembe jutott a fiatal lány könnyed, széles mosolya, és hogy milyen jókedvűen és optimistán vélekedett mindenről. Magam elé idéztem jellegzetes, mandulavágású szempárját, hosszú barna haját, ami csak úgy lebegett, ahányszor csak kinyitották a kávézó ajtaját, és befújt a szélt.
- Aish… – dörmögöm magam elé, és a tiszta fehér ingemre felkapom a fotelre ledobott zakómat. Kocsikulcs, pénztárca, iratok meg telefon. Csupán ezeket kapom fel, mielőtt lelifteznék a parkolóba, és elindulnék vissza oda, ahonnét jöttem. Még szerencse, hogy időben észrevettem a jelzést, mert így késés nélkül, jó időben érek a Beverly plázához, ahol a tájékoztató tábla kiírásának hála hamar megtalálom az üzeletet, ami előtt a héten már párszor gondtalanul elsétáltam. Ugyan nem szándékosan kerültem a találkozást Minával, azóta sem mentem a kávézóba. Mivel maximalista voltam, még az ebédszüneteket is az irodában töltöttem, és csak a kávégépből lévő olcsó kávén éltem.
A helyiség, amibe a Silhouette kiírás alatt beléptem, nagyon is stílusosan volt berendezve, meg kell hagynom, ahogyan elismerően végignézek az ismert, minőségi márkákon. Az biztos, hogy nem tippelnék egy korombeli lányt a tulajának, de ám legyen, már hozzászoktam, hogy Mina meglepetéseket okozzon.
- Elnézést, meg tudnád mondani, merre találom a tulajt? – érdeklődöm az első bolti eladótól, akivel összefutotok az üzletben. Éppenséggel egy korunkbeli, koreai lányhoz van szerencsém, aki egy mosollyal útba igazít, én pedig biccentve megköszönöm a segítségét.
- Nagyon szép üzleted van – jelentem ki őszintén, amikor meglátom a keresett lány hátát, és elismerően végignézek a nyakkendők részlegén. Igazából egészen az én stílusom ez a hely. Egy újabb meglepetés.

Minnie-mnek sok szeretettel <3
♪ kis zene ♫

To: Min Sun Gyu

&

From: Yang Mi Na

Talán a naivságom, talán a túlzott reménykedésem miatt azt gondoltam, hogy fogunk még találkozni a pénteki találkozó előtt. Ám hiába mentem a kávézóba, hiába ráérősen sétáltam vissza az üzletembe, egyszer sem futottam össze Sunggyuval, bármennyire is szerettem volna. Aztán, a hét végén már úgy voltam vele, nem is biztos, hogy megjelenik az üzletemben. Lehet, hogy túlságosan elfoglalt ahhoz, vagy szimplán csak közbe fog jönni valami. Vagy az is egy eshetőség, hogy nem tetszett neki az, hogy annyit beszélek, és annyit mosolyogtam a beszélgetésünk alatt, mint ő egész életében. Hamar képes vagyok felhúzni magamat ilyen kis dolgokon, holott semmi biztos alapja sincsen. Ha ennyire szeretném látni, miért nem tettem előrébb az időpontot, amit mondtam neki? Valószínűleg azért, mert nem hittem volna, hogy ennyire bemászik a fejembe. Levágtam egy fintort a gondolatok közben, amíg sétáltam az üzletem felé. Megint beugrottam egy kávéra az ebédszünetben, és kivételesen megettem egy szendvicset is ott. Tudtam, hogy még sok teendőm lesz az üzlettel, még így péntek délután is. Hiszen a legtöbb vevő hétvégén szokott az üzletbe látogatni, így pénteken mindig adminisztrálok, és fogadom az újonnan érkezett árukat, amiket aztán ki is pakolunk. Míg másnak talán a péntek már lazább, nálam az tartozik a legnehezebb napok közé. De nem panaszkodom, szeretem ezt csinálni. Ezt szerettem volna már tinédzserkorom óta, és ha nem is minden percét, de élvezem a munkámnak. Szeretem az adminisztrálást, a papírügyeket, az új ruhákat, az alkalmazottaimat.
Az üzletbe belépve láttam, ahogy Shin-Shin a női ruháknál rendezkedik, és a hétvégén akciós termékek címkéjére rárakja az árakat. Nem minden hétvégén, de szoktunk leárazni bizonyos termékeket, és főként a fiatalabbak, de néha a felnőttek is vevők az olcsóbb termékekre, ami nem csak nekik jó, hanem nekünk is, hogy megveszik a terméket. Mosolyogva battyogok át az üzletemen, majd megyek be az irodába. Először a délelőtti műszakos alkalmazottak jelenlétét írtam be, és a délutáni műszakosok alapjait, hogy kevesebb maradjon záráskor. Aztán felhívtam a szállítót, hogy megkérdezzem, mikor számíthatok az új árukra, de már nem is kellett sokat várni azokra. Hamar megjöttek az új ruhák, és az alkalmazottak segítségével hamar sikerült kipakolni azokat. Megkértem az egyik alkalmazottamat, hogy cserélje ki a kirakatban lévő bábuk ruháit is majd a zárás előtt, hogy hétvégén már újat lássanak a bevásárlóközpontban sétálók.
- Mina, megjöttek a plakátok – jött hozzám a kolléganőm, hogy tudósítson a bejáratnál álló emberre, aki a plakátokkal a kezében várt. Lenéztem a kezemben álló papírokra, és nem volt kedvem félbehagyni az adminisztrálást, úgyhogy gyorsan döntöttem.
- Megtennéd, hogy felügyeled a felrakást? Tudod, hogy hova kell… - egy bólintással jelezte, hogy rendben van, majd oda is ment a férfihoz, akit el is irányított. A másik alkalmazottam felé fordultam, és mondtam neki, hogy most ő egyen a pultnál. Nem sokkal később már több vevő is állt a kasszához, ami rendkívül jó érzéssel töltött el. A férfi részlegen álltam, és azon gondolkoztam, hogy nem kell-e a nyakkendőket az ingekhez közelebb rakni. Azonban az igen necces lett volna, mert a nyakkendőknek más fogantyúja volt, így végül amellett döntöttem, hogy jó úgy, ahogy van.
Aztán hirtelen meghallottam egy hangot mögöttem, és még mielőtt megfordultam volna, tudtam már, hogy ki az. Szembefordultam vele, majd mosolyogva rápillantottam.
- Köszönöm – válaszoltam széles vigyorral, és leplezve azt, hogy meglepődtem, amiért eljött. Bár abban nem csalódtam, hogy megint ingben és zakóban van. Meglepődtem volna, ha nem így lenne, mert Sunggyu annak tűnt, aki komolyan veszi a munkát, és nehezen tudtam elképzelni egy melegítőben és egy lezser ujjatlanban. Inkább lehetetlen elképzelésnek tűnt.
- Szóval, akkor bemutatom neked az üzletemet, a Silhouette üzletet. Itt kezdődik, és arra végig a férfirészleg van. Gondolom valami férfi darabra gondoltál, és ajánlani tudom neked a most érkezett ingeket. Igazán jó anyagból készültek, így nem szükséges vasalni sem, ráadásul letisztult színek jellemzik, ami szerintem a te ízlésed. – kezdtem bele, miközben mutattam az utat az ingek felé, és közben elmondtam az alap tudnivalót. Mivel egy kicsit már megismertem, így tudtam, hogy neki nem fognak bejönni a feltűnő rózsaszín anyagú ruhák. Ezért vezettem az új szetthez, amiben bár voltak színesek – sötétlila, bézs, bordó, bíbor -, de mindegyiknek a sötét vagy halvány változata, így nem voltak feltűnéskeltőek. És Sunggyu szerintem ezt szerette, de ha nem így volt, még tele van az üzlet ingekkel.

Sunggyumnak <3

Mi Na & Sun Gyu

If I follow that light,
will you be there?

Nem vásárolok túl gyakran, nincs is rá kifejezetten túl sok időm. Furcsa ezt olyasvalaki szájából hallani, aki lényegében egy bevásárolóközpontban dolgozik, így kénytelen ott is tölteni a napjait? Pontosan egy ilyen embert képes lefárasztani az, hogy minden egyes nap ugyanazokat az üzleteket látja, és semmi újat. Tud arról, mikor és miért érkeznek kollekciók, tud az akciók mögötti trükkökről és egyéb piszkos gazságokról, melyek ebben az iparágban tökéleteseket. Éppen emiatt, és mert amúgy sem vagyok egy kifejezetten szociált ember, aki szereti, hogyha rátukmálnak valamit vagy megnézik, miket választott ki, leginkább online szoktam vásárolni. A legnagyobb előnye ennek a fajta bevásárlási módnak, hogy nem csak időt lehet vele takarítani, de még csak ki sem kell mozdulni a lakásból, és ha valami nem jó, akkor granciával vissza lehet küldeni az üzletnek. Nem csoda tehát, hogy a pénteki nap után elfeledkezem arról, hogy megígértem a megjelenésemet Minának. Ugyan párszor már elmentem az üzlete mellett, amikor körbevezettek a plázában, de még be nem mentem korábban, így meglep az egész letisztultsága. A fiatal nő személyiségéből valami színesebbre számítottam, egy kissé bohóbb berendezésre, de meglepően tetszik a komolyság, amivel az üzlete rendelkezik. Már valahogy nem is tűnik olyan rossz ötletnek, hogy itt vásároljak.
- Te rendezted be? – bukik ki belőle kíváncsiságomban, amit felvetettem bennem az egész külleme, miután megdicsérem a helyet. Amennyiben igen, az azt jelenti, hogy nagyon jó ízlése van, és tudja, hogy a megfelelő vevőkört, mivel győzze meg. Amennyiben egy lakberendezőre bízta a dolgot, jól tette. Ha rózsaszín ballonok díszítenék a helyet, megegyezés vagy sem, engem nem látna itt.
Figyelmesen hallgatom, amit Mina mesél az üzletéről, és arról, hogy mit ajánl nekem. Alaposan megnézem magamnak a tágas férfirészleget, és hogy mi mindent lehet ott kapni. Nagyjából mindent találok, ami a szokásos outfitem részét képezi: ing, zakó, öltönynadrág, nyakkendő stb.
- Úgy gondolod, elég jól ismersz már, hogy tudd, milyen az ízlésem? – vonom fel a szemöldökömet szembefordulva a lánnyal. Talán túl hirtelen torpantam meg, mert mire ő felfogja, hogy így tettem, már alig marad köztünk egy lépésnyi távolság, így jelentősen fölétornyosodok a magasságommal. Egy ideig farkasszemet nézek vele, a válaszára várva, aztán ha megkapom, ha nem, apró mosollyal a szám sarkában félrefordítom a fejemet, hogy az említett ingekre tekintsek.
- Ezek valóban tetszenek – simítok végig a finom anyagon, melyről nehezemre esik azért elhinni, hogy nem kell vasalni, de nem vagyok annyira otthon a témában, hogy kérdőre vonjam az állítását. Oldalra biccentem a fejemet, és újra a lányra nézek, ezúttal kissé kihívóan.
- Ha már ilyen jól ismersz, akár színt is ajánlhatnál – vetem fel a szivárványszerűen váltakozó ingsorra mutatva, mialatt magam is próbálom megkeresni a nekem leginkább tetsző árnyalatot.
Élvezem, hogy van alkalmam megismerni Mina egy másik, eddig nem látott oldalát: az üzletasszonyt, hogy milyen is, amikor dolgozik. Ezért akarom egy kicsit kizökkenteni belőle, látni, hogy mindig ilyen-e, ahogyan ő is feszegette a határaimat a sok kérdésével. Ám ha őszinte akarok lenni, nem bántam, így remélem, ő sem bánja ezt.

Minnie-mnek sok szeretettel <3
♪ kis zene ♫

To: Min Sun Gyu

&

From: Yang Mi Na

Talán amiatt, mert rengeteg munkám akadt a pénteki napon is vagy, mert a szokásos maximalizmusomat adtam, nem számítottam arra, hogy Sunggyu megjelenik. Éppen ezért meglepődtem, mikor meghallottam a hátam mögött a hangját. Egészen addig túlságosan elfoglaltak a feladatok, és nem is gondoltam rá. Azonban ahogyan megjelent, már nem volt visszaút. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megfordultam, és megpillantottam a szokásosnak tűnő öltözetében. Egy egyszerű fehér ingben volt, és felvett hozzá egy zakót. Látszott, ahogyan törődött a megjelenésével, és az is elgondolkodtatott, hogy munkából jött-e. Mert ha nem onnan jött volna, milyen ruhában lett volna? Nehezen tudtam elképzelni őt más ruhában. De miért is mondtam ilyeneket? Nem is ismertem őt.
- Miért, talán nem nézed ki belőlem? Persze, hogy én – játszottam a megsértődöttet, de valójában nem haragudtam meg rá. Természetesen nem vártam el tőle, hogy egyből azt higgye, hogy én rendeztem be. Hiszen tudtam, hogy a bóhókás jellemem után nehezen gondolja azt az ember, hogy egy ilyen fehéres, letisztult üzlet az enyém lehet. Az otthonomban valószínűleg nem tudtam volna elnézni ezt a színt, de a fejemben már tinédzserkorom óta megvolt, hogy fehéres színe lesz az üzletemnek, mert nem annak kell kiemelkednie, hanem a ruháknak. Nem szabad, hogy a fal elterelje a figyelmét a vásárlóknak, és azt sem szerettem volna, hogy a csaló fényeken más színben pompázzanak a ruhák, mert akkor csak panaszkodás lesz a végére, hogy a megvilágítás más, mint a valóság. Éppen ezért maradtam a fehér, pontosabban ragyogó fehéret vettem, amely szebb összhatást eredményezett az üzletben.
- Hm, azt nem mondanám, hogy ismerlek. Az igazat megvallva nem tűnsz valami beszédesnek, és nem is tűnsz olyannak, mint aki meg is szeretné osztani a gondolatait. De lehet, hogy csak túl… - hagytam félúton, miközben ő már elkezdett nézelődni a ruhák között, én pedig készségesen követtem őt. Azzal azonban nem számoltam, mikor hirtelen megállt, és a köztünk lévő távolság hirtelen csökkent. Felnéztem a jóval magasabb Sunggyúra, és összeszedve magamat ezt mondtam: - beszédes vagyok, és nem hagylak sohasem szóhoz jutni.
Fejeztem be elkezdett mondatomat, majd elléptem tőle. Mikor tekintetével az ingeket kezdte fürkészni, nem féltem kiengedni a bent tartott levegőt, és idegesen megvakartam a fejbőrömet a fülem tövénél. Ezután a mellkasom előtt összefontam a kezeimet, és néztem, ahogyan a másik végigsimít az ingek anyagán.
- Nos, talán ezt a sötétlilát megpróbálhatnád. Nem tudom, hogy hogyan állna rajtad, de egy próbát mindenképp megér – próbáltam semleges lenni, és bár próbáltam a komoly üzletasszony szerepet játszani, de egyébként sem voltam az. Azonban mégsem mondhattam azt a fiúnak, hogy biztos voltam abban, hogy jól áll neki, mert a végén mér félreértelmezte volna. De őszintén, nem lehetett volna ott semmit félreérteni.
- De mondd csak Sunggyu, hány éves vagy? Azon gondolkoztam, hogy múltkor ezt elfelejtettem megkérdezni, és sajnos ebből látszik, hogy már jó pár éve itt élek. Talán oppa vagy? Vagy én vagyok az idősebb, és szólíthatnál noonának? Nem, az biztos nem… - gondolkoztam hangosan, miközben azért kíváncsi is voltam a válaszra. Tényleg elgondolkodtatott, hogy vajon idősebb vagy fiatalabb-e nálam. Koreában ez a kérdés pedig megszokott volt, sőt általában már az ismerkedésnél is feltette egyik ember a másiknak a kérdést, így a későbbiekben hívhatta a személyt, ahogyan azt illett.
Az oppa jobban illik hozzá – vagy csak szeretném így hívni.

Drágámnak <3
Egy kép rólad lila ingben :3

Mi Na & Sun Gyu

If I follow that light,
will you be there?

Mina arca egy nyitott könyvnek tűnik abban a pillanatban, amikor úgy tesz, mintha megsértődne, pedig egyértelmű, hogy a haragnak közelében sincs. Megmosolyogtat ez a nyíltság, amit rajta látok. Magamat és a munkatársaimat ismerve ez a tulajdonság csak negatívum lenne, viszont a munkán kívüli életben felüdülés ilyet látni. A lány meg sem próbálja megjátszani magát, hogy kedvező helyzetbe kerüljön a beszélgetésben, ami megint csak jó pont, viszont néha olyan érzésem van, hogy titkokat sem tud tartani, ezért továbbra is óvatos vagyok. Vagy inkább paranoiás? Már magam sem tudom.
- Nem-nem. Azt könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy te rendezd be a saját üzletedet, de nem is tudom… valahogy másféle stílust gondoltam volna hozzád. Valami színesebbet – magyarázom őszintén még mielőtt arra gondolna, hogy képtelennek tartom arra, hogy a saját boltjának külsejéről gondoskodjon. Igazából amilyen határozottnak és lelkesnek tűnik, Mina az a fajta nő, aki bármibe belefog, azt véghez is viszi, ha a szerencse segíti.
Az pedig hogy én már ilyen jellegő következtetéseket vonok le róla, elgondolkoztat, hogy vajon ő is hasonlóan gondolkodik rólam. Örülök, hogy a kétségeim eloszlanak, amikor a lány felvilágosít a saját álláspontjáról, amiben lehet valami. Az igaz, hogy tényleg nem vagyok valami beszédes, ő viszont annál inkább. Viszont mindennél többet elmond a testbeszéd. Még kommunikációs kurzuson tanultam, hogy az információnak mindössze 40%-a az, amit mondunk. Minden más az, ahogyan viselkedünk. Mina pedig se nem kezd el flörtölni, mikor közel kerülünk, se nem jön zavarba és fordul el, mint aki rosszat csinált. Úgy viselkedik, mint egy normális ember a másikkal, am üdítő változatosság azután, hogy odahaza a biznisz-életben mindenki tudja, hogy ki vagyok, és van, aki emiatt akar közel kerülni hozzám a plázában meg minden nő vagy úgy bámul, mintha híresség lennék vagy szemérmetlenül flörtöl velem.
- Nekem jó ez így. Szerintem értelmes beszélgetéseket tudunk folytatni, de ha valaha elnyomva érezném magamat, feltétlenül szólok – jelentem ki, mert nem vagyok szende kisfiú, akinek elvitte a cica a nyelvét. Ha magamtól nem is mondok sokat, az azért van, mert nem gondolom, hogy komolyan érdekli. Nem értek az üzleten kívüli ismerkedéshez, márpedig sok hasznos nem lehet abból, hogy egy ruhatulajdonossal barátkozom. Bár ki tudja? Most is ingyen inget kapok!
Tanácstalan vagyok az ingekkel kapcsolatban. Általában megragadok a fehér ingeknél vagy a hagyományos színeknél, de kivételesen nem bánom, hogy kipróbálhatok valami újat. Ezért is kérem a témában otthonosan mozgó üzletvezető tanácsát, akinek az ajánlata meglep. Sötétlilára semmiképp sem gondoltam volna, de most már nem fogok visszatáncolni.
- Rendben. Próbáljuk meg – bólintok rá, majd az öltözőfülkéhez sétálok, miközben Mina hangosan gondolkozik arról, hogy mekkora korkülönbség lehet köztünk. Odahaza a kor nagyon fontos, mert a tisztelet egyik alappillére. Viszont annyira hozzászoktam már, hogy idekint senki sem érdekel hány éves vagyok, hogy nem is gondolkoztam ezen. A fejemben amúgy is tiszteletteljesen gondolkoztam a lányról attól függetlenül, hogy fiatalabb vagy idősebb-e nálam.
- ’92 elején születtem, szóval döntsd el te – válaszolok a fülke belsejéből a lányra bízva, hogy a maga születési dátumát ehhez képest behatárolja, miközben lefejtem magamról a fehér inget, és felakasztom a lila helyére, amibe pedig belebújok. Az anyaga puha, és Mina a méretet is eltalálta, jól passzol a ruhadarab a felsőtestemhez, de… mégiscsak lila.
- Egész jó az ing, de ez a szín nem lenne furcsa zakóval? – vonom fel a szemöldökömet, miközben elhúzom a fülke függönyét, és kijjebb araszolok, hogy meghallgassam Mina véleményét. Lehet, hogy csak a hiúságom mondatja velem, de szeretném, hogy azt mondja, hogy jól áll az ing.

Minnie-mnek sok szeretettel <3 sajnálom, hogy csak most
kiengesztelésül egy ♪ kis zene ♫

To: Min Sun Gyu
&
Kim Shin Yeon

&

From: Yang Mi Na

Sungyu továbbra sem tűnt úgy, mint akinek igazán sikerült volna feloldódnia. Azonban éreztem a lassankénti léptekben való előrehaladást, hiszen egyre többször éreztem azt, hogy nem csak én beszélek folyamatosan, hanem ő is kifejti a véleményét. Mint, ahogyan arról is, hogy más színeket gondolna a falra, ha én rendezném be. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy imádom, ha az emberek meglepődnek valamilyen ok miatt – természetesen nem arról van szó, hogy szeretem látni mások megrökönyödött arckifejezését, hanem szeretem látni a meglepettséget, ha valami olyat teszek, amit más azt hisz, hogy én nem tudom megcsinálni.
- Ha a szívemre hallgattam volna, akkor biztosan színes lenne. Azonban számos kritikát olvastam a különböző ruhaboltokról, megnéztem azokat, hogy melyik üzletnél volt az, ahova a ember először nem akart bemenni, aztán a ruhák és a kinézet alapján, no meg az ár miatt mégis bement. Igazából sok minden összefügg, de azt azért megtapasztaltam, hogy jobban szeretik az emberek a letisztult üzletet – meséltem megint, csak a szokásos mennyiségemben. Lehet, hogy más azt hitte volna, csak fejest ugrottam, és mindig azt csináltam, amit a legjobbnak tartottam. Viszont ez nem így volt. Mielőtt anya megvette volna nekem az üzletet, több hónapon, pár éven keresztül csak nézetettem az interneten, hogy mi az, amitől a kis vállalkozások nem mennek tönkre, mitől fejlődnek, mitől lesz rohamos fejlődése.
Abban pedig nem láttam hátrányt, hogy a gyakornok fiúnak elárulom ezt, mert látom, hogy ezért az egész ruhaüzletelés dologgal csak én vagyok lelkes, de ettől a pár információtól se lenne sokkal előrébb, hogy ha mégis megfontolná, hogy nyitna egy üzletet. És amúgy se bánnám, hogy néhány ötletet elvenne tőlem, mert nem volt még olyan alkalom, hogy bárkinek segítettem volna, vagy tanácsot adhattam volna. Igen, Mina, azért nem, mert nem nézik ki belőled, hogy egy üzlettulajdonos vagy.
- Szólj is ám! Nem akarom mástól visszahallani, hogy meg se bírtál szólalni mellettem, de nem is tudtál lerázni! Elárulok egy titkot, volt már ilyen eset. De a legjobb az egészben az volt, hogy mikor legközelebb találkoztam vele, még többet beszéltem, és még annyira nem tudott megszabadulni tőlem – nevettem el magamat a gondolatra, amikor már tudtam, hogy az a fiú nem akart velem találkozni, de mégis játszotta a jó beszélgetőpartnert, és nem csak egy sziával elköszönt. Hát, rosszul tette, mert azután már néha láttam, ahogyan fejvesztve menekülne tőlem. Az igaz, hogy nem volt szép tőlem, de ha egyszer kibeszélt a hátam mögött! Merje megmondani előttem, akkor nincs gond.
Már láttam magam előtt a lila ingben előttem álló Sungyu-t, de nem gondoltam végig, hogy ezzel vajon jól járok-e, ha tényleg meglátom. Biztos voltam benne, hogy nagyon jól fog állni neki – sőt kifejezetten jól -, és ezért már mikor bement az öltözőfülkébe, megütögettem a fejemet, és próbáltam a szokásos normális arckifejezésemet is felölteni. Ami nem volt nehéz, hiszen anya szerint akkor is mosolygok, mikor hullafáradt vagyok, vagy éppen szomorú, és ez annak köszönhető, hogy az én derűs arckifejezéssel annyira szokássá vált, mint a légzés.
- Ó, micsoda véletlen! Én is akkor születtem – szólaltam meg kissé meglepetten, hogy ugyanazon évbeliek vagyunk. Igazából jobban el tudtam képzelni, hogy idősebb nálam, meg lehet, hogy az oppa jobban számra jött, de ezt sem bánom. Ha fiatalabb lenne, na… az furcsa lett volna. – Akkor ezentúl Sungyu-sshi.
Ó, mennyire örültem, hogy valaki koreaival találkoztam, akivel egy-két koreai szokást meg is beszélhettünk. Nem mondom, hogy tíz év alatt ez volt az első, mert ha idősebb hasonló származásúval találkoztam, akkor rögtön felvettem a szokásos formális formát. Viszont a korombeliekkel nagy nehézségbe ütköztem, hiszen sokan már ideszülettek, és nem sokat tudtak a tengerentúli szokásokról. Persze ez alól kivétel volt Shin-Shin, akivel ha akartam, beszélhettem koreaiul, koreairól. Aztán mielőtt még nagyon elmerültem volna a témában, Sungyu-sshi kilépett a fülkéből a magára vett lila zakóval. Kétségkívül jól állt neki.
- Neem, egyáltalán nem nézne ki furán. Sőt, szerintem jól is állna, de… - álltam meg félúton, miután végre sikerült összeszednem a gondolataimat, és kinyögni pár értelmes gondolatot. Az éppen arra járó Shin-Shin pont a megfelelő alkalmat választotta ki, hogy erre sétáljon, úgyhogy meg is ragadtam a lány karjánál fogva, és odaállítottam magam mellé. – Shin-Shin, ugye, hogy milyen jól áll neki? Mármint szerintem ritkán látni az embereket az egyszerű fekete-fehér munkás öltözeten kívül, és szerintem Sungyu-sshinak ez nagyon jól áll – intézte gondolatait a lány felé, és tudta, hogy a lány is hasonló véleményen lesz, már csak azért is, mert én annyira szeretném, hogy ugyanezt hallja a fiú a másik lánytól is. Shin-Shin pedig a megmentőm volt, hogy ezt a témát nem kell egyedül firtatnom a fiúval, mert nem akartam úgy tűnni, mintha ez egy jelentéktelen darab lenne rajta, de azt sem akartam, hogy azt higgye, zavarba jövök.

Shin-Shinnek és Sungyu-nak

Shin-Shin & Mina & Sunggyu

761; Happiness; to my lovely boss and her mysterious boy

Újabb nap, újabb meglepetések.
Már lassan minden napnak úgy állok neki, hogy biztosan lesz olyan azalatt a 24 óra alatt, ami nem a megszokott, unalmas, szürke hétköznapok egy robotoló mozzanata, hanem valami különlegesebb. Lehet ez egy mosoly a buszsofőrtől; egy udvarias fiú, aki átadja neked a helyét; egy dicséret az új ruhád miatt, vagy csak egyszerűen az, hogy a szomszédod kivételesen nem bömböltette a zenét már hajnali hatkor, hanem csak hétkor zendített rá. Úgy hiszem, hogy sosem lehet számítani rá, hogy mi fog várni ránk, mert a jövő néha nagyon is kiszámíthatatlan. Én már csak tudom: egy pillanat alatt gyökeresen módon megváltozhat az ember élete. Persze, néha ez elég drasztikus is lehet, hiszen elég egy apró, szinte jelentéktelennek tűnő részlet a nagy fogaskerékben, és végül minden szétesik. A kártyavár összedől, és te kezdheted elölről az egész építését.
A mai napnak is úgy indulok neki, hogy biztos lesz valami, ami kirángat a mindennapok egyszínűségéből. Reggel szokás szerint komótosan megreggelizek, elénekelgetek és táncolgatok a nappalitól a szobámon át a fürdőszobáig, és még a metrón is dúdolgatok – a mellettem ülő rocker srác legnagyobb örömére. Azonban én csak egy nagy mosollyal folytatom az utamat a Silhouette üzletig, ahol már két éve büszkén és a lehető legnagyobb maximalizmussal próbálok dolgozni. Lehet, hogy nem én vagyok a hónap dolgozója, viszont igyekszem bebizonyítani, hogy én itt is megállom a helyemet, és Mina jól döntött, hogy felvett engem, két évvel ezelőtt még szinte nulla munkatapasztalattal.
Nem panaszkodhatok: imádom a munkámat, a vele járó rendezkedéseket, a mindennapi kihívásokat és a meglepetést okozó vásárlókat is. Igazából sosincs két ugyanolyan napom, mert a vevők mindig mások, és mindenki más ruhákat akar venni. Kellemes, szinte családias légkör vesz körül, és mindig boldogan lépek be az üzletbe. Ma is széles mosollyal nyitok be a bejárati ajtón, majd a személyzeti részlegen lepakolok, felveszem a névkártyámat, és megyek is vissza az üzlethelyiségbe.
Először a női ruháknál címkézem újra az akciós termékek árcéduláját, majd az új, frissen érkezett plakátok felhelyezését felügyelem. Utána a tegnap kapott farmereket rendezgetem méret szerint növekvő sorrendbe, majd a próbafülkéknél felhalmozódott, megvásárolni nem kívánt termékek eredeti helyét keresem meg.
Éppen egy szürke, csuklyás, férfi pulóverrel mászkálok a kezemben, azon gondolkozva, hogy vajon honnan vehették le, amikor hirtelen határozott karok ragadnak meg, és nemsokára Mina és egy ismeretlen, nálam kicsit idősebbnek tűnő, ázsiai beütésű srác között találom magam. Meglepődhetnék, hiszen ki nem gondolna itt szerelemre, ha meglátná ezt a jelentet, ám én nem kezdek el elméleteket gyártani. Mina nagylány, és ha szerelmes, akkor a legnagyobb boldogságot kívánom neki, viszont, ha egy egyszerű vevőről van szó – amit kétlek, tekintve, hogy már percek óta elég közvetlenül és vidáman beszélgettek -, akkor pedig amúgy sem az én dolgom az ilyesmi. Inkább válaszolok a kérdésére.
- Igen, szerintem is jól áll – erősítem meg Mina gondolatát végignézve a fiún, aki egy lila ingben feszít előttem. Bár inkább azért mondom ezt, mert a főnököm olyan pillantást küld felém, ami azt sugallja, hogy ezt kell mondanom, hiszen már régóta nem tud lázba hozni, hogy valakin milyen jól áll egy ilyen elegáns ing. Az az idő sajnos elmúlt már, és az a bizonyos fiú most a világ másik felén valószínűleg utál engem, aki utoljára képes volt ilyen reakciókat kihozni belőlem. Úgyhogy maradnak a kdrámás pasik, akik most egyébként is elérhetetlenebbnek tűnnek, mint azelőtt – És tényleg nemcsak a fekete-fehér megy mostanában, hanem egyre többen próbálják ki a színesebb ingeket is. Szerintem ezzel semmi gond nincsen, mert ugyanolyan tekintélyparancsoló lehet egy lila – bökök a fiún lévő darab felé – ing, mint mondjuk egy fehér – teszem hozzá széles mosollyal, és ezzel a spontán összerakott hablattyal próbálom azt leplezni, hogy igazából fogalmam sincsen, mit kéne mondanom egy ilyen helyzetben. Mármint, mit mondhatnék? Alkalmazott vagyok, azt mondom, amit a főnököm elvár tőlem, de mégsem éppen hétköznapi szituációba keveredtem. Mert ugye megmondtam, hogy minden napban van valami, ami nem éppen hétköznapi? Na, ma most érkeztünk el ehhez a pillanathoz.
- De mondjuk, mit szólnátok még egy zakóhoz? – vetem fel mutatóujjammal az államat bökdösve, majd gyorsan arrébb csoszogok a zakók részlegéhez, és egy méretre jónak tűnő szürke, illetve egy fekete zakóval térek vissza. Mindkettőt felemelem magam mellé, majd kíváncsian pislogok először Minára, majd a fiatal srácra – Ha nagyon ragaszkodunk a komolyabb megjelenéshez, akkor a fekete jobb választás lenne, de szerintem ezzel a szürkével sem lehet mellényúlni. Az ing mellé egyszerűen elengedhetetlen egy ilyen zakó. Na, mit gondoltok? – lóbálom meg a kezemben lévő darabokat büszke vigyorral, mert végre megint hasznosnak érzem magam. És pont ezt szeretem a munkámban: mindig lehet valamit csinálni, egyszerűen sosem tudok unatkozni. Ha farmereket kell pakolni, ha divattanácsokat kell adni, akkor én mindig készen állok a kihívásra.

Shin-Shin & Mi Na
feat. Sun Gyu

If I follow that light,
will you be there?

Személy szerint jobb szeretem a visszafogottabb stílusú boltokat. A rikító színeket és dugig megtömött helyeket messziről elkerülöm. Sokkal inkább nekem való egy fehér, tágas kiállítóterem, ahol csak néhány sorban függnek ruhák, melyek közül választani lehet. Esetleg egy katalógus vagy interaktív tábla sem jön rosszul. Meg persze webshop funkció vagy házhoz szállítás, mert nem szeretem magammal cipelni a dolgokat, melyeket vásároltam. Kényelmes ember vagyok, mit ne mondjak. Külső tekintetében Mina boltja minden kritériumnak megfelel, de nem fogom eljátszani a koreai chaebolt azzal a kérésemmel, hogy utánam tudja-e küldeni csomagszolgálattal a kiválasztott ruhát. Már az is bőven elég tőle, hogy egyáltalán nekem ajándékoz egy inget. A „mentőakcióm” közel sem ér annyit, mint ezek a minőségi ruhadarabok.
- Volt segítséged vagy egyedül csináltad? – kíváncsiskodom vérbeli üzletemberként fellelkesülve a marketing-kutatás hírének hallatán. Még ha a lány maga nem is volt tisztában vele, hogy a piacrészének elemzése során ezt végezte, akkor is jó munkát végzett. Határozottan a tetszésedemre való a végeredmény.
Megeresztek egy kesernyés mosolyt, amikor Mina arra buzdít, hogy szólaljak meg, amikor csak kedvem tartja, mert nem akar csúnya pletykákat visszahallani a háta mögött. Mivel jó magam is utáltam az ilyen pojáca embereket, megértem az ellenérzését, de esetemben igazán nem lehetett gondja ilyennel.
- Nem szokásom árulkodni – motyogom magam elé, és megforgatom a szememet. Mégis milyen gyerekes, hogy valaki még felnőtt fejjel sem talál jobb időtöltést magának, minthogy ilyesmiről panaszkodjon? Nem is beszélve arról, hogy ha egy kicsit határozottabb lett volna, biztosan megakadályozhatta volna a dolgot. - És egyébként sem zavar, hogy ha csak te beszélsz. Jó hallgatóság vagyok.
Ez a megjegyzés valami félúti megoldás aközött, hogy „nem ismerlek, úgyhogy minek osszak meg veled bármit is?” és „szeretem hallani a hangodat”, de ezutóbbit sosem vallanám be, ezért örülök, hogy egy kicsit elterelődik a szó erről a témáról, ámbár kissé feszélyez az irány, ami felé tartunk. Nem vagyok az értelmetlen csevejek híve, márpedig ez olyannak tűnik, mégsem tudom bánni. Van valami a nő mosolyában és lelkesedésében, ami ezt lehetetlenné teszi.
- Rendben, Minasshi, de mondd csak, hogy-hogy nem szoktál le a formális beszédről ennyi amerikai év után? Errefelé úgy tudom, az ilyesmi nem dívik – jegyzem meg komolyan elgondolkozva, miközben magamban elismerően adózom a tény előtt, hogy egy idősek vagyunk. Magam sem tudom, miért, de idősebbnek hittem magamat. Nem sokkal, de egy kicsit mindenképp. Talán mert a nő olyan bohó és fiatalos lendületű volt? Vagy mert mindig is úgy éreztem, mintha egy öregember reinkarnálódott volna bennem? Vagy egyszerűen csak mert én belefáradtam az életbe, ő pedig látszólag egyáltalán nem?
Mindenesetre nem tiltakozom sem az ing ajánlatánál, sem amikor Mina a fülkék felé hesseget. Gyorsan – hogy minél gyorsabban túlessünk az egészen – teljesítem a kérését, és levetem magamról a finom anyagú, elegáns szabású ingemet, hogy lecseréljem azt a személy szerint merésznek tartott lila igre, amit ajánlott. Amikor kilépek, és hangot adok bizonytalanságomnak, Mina igyekszik megnyugtatni. De hát mi mást is mondana? Ez az ő boltja, naná, hogy rám akarja tukmálni az áruit. Ám azért simogatja a hiúságomat a dicsérete.
- Oké, hiszek neked, nem kell… – a tiltakozás elhal a számban, amikor a bolttulajdonos az ellenkezésemre ügyet sem vetve karon ragadja az egyik alkalmazottját, és odahúzza szerencsétlen lányt hozzánk. A Shin-Shinnek nevezett szintén koreainak tűnő leányzónak – kicsi a világ, nemde? – nem marad túl sok választási lehetősége azok után, hogy a főnöke szinte a szájába adja a szavakat. Legalábbis először ezt gondolom, de aztán amikor a hosszú, barna hajú lány kifejti a gondolatmenetelét az egyre inkább divatbajövő és változatlanul méltóságteljes színes ingekről, arra a következtetésre jutok, hogy valószínűleg őszintén egyetért, és ennyi pozitv vélemény után mégis mit tehetnék? Bár nem szoktam megadni magamat akkor sem, ha leszavaznak, de két nő véleményével divat tekintetében tuti nem fogok leállni vitázni.
- Zakóról szó sem volt – csóválom meg a fejemet, mielőtt Minának bármilyen abszurd, hálálkodó ötlet juthatna eszébe, majd elveszem a szimpatikusnak tűnő, fiatal lány egyik kezéből az ajánlott szürke inget. Úgysem nagyon hordtam még mást feketén kívül, de ezek után már mit számít ez a kis változtatás? - De azért hadd lássam! – megyek bele az ötletbe, majd magamra kanyarintom a kiválasztott fölsőt. Mi van ezekkel a nőkkel? Hogyan találják el elsőre, hogy milyen méretet kell kiválasztaniuk? Az anyag tökéletese simul a vállaimra, nem feszül vagy nyúlik, éppen jó, és egész elfogadható összhatást nyújt a sötétlila inggel.
Bár már egyből eldöntöttem, hogy megveszem a kiegészítőt, felvont szemöldökkel fordulok a kettős felé, a véleményükre kíváncsian. Egy kis női szemszög nem árthat.

Minnie-mnek és legkedvesebb alkalmazottjának
nagyon megkésve de nem kevésbé szeretettel <3

SILHOUETTE ÜZLET

SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET

Re: SILHOUETTE ÜZLET