Tengerpart
1 / 1 oldal • Megosztás
Tengerpart |
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
Carter mindig is imádta július negyedikét. Na, nem a történelmi mivolta szerint, bár a függetlenséget ő is egy nagyon jó dolognak tartotta. Sokkal inkább azért, mert ilyenkor az egyébként is pezsgő város még jobban felpezsdült, mintha csak felráztunk volna egy pezsgőt… vagy mentost dobtunk volna a kólába. A kedvence a tengerpart volt, ahol egyébként is a napjai nagy részét töltötte, ilyenkor viszont minden sarkon újabb bódé, újabb finomság, újabb játék vagy látnivaló várta. Kérdés sem volt tehát, hogy kimozdul-e a lakásból, és meglátogatja a strandot.
A kedvenc, kék, hawaii mintás fürdőnadrágját vette fel, és strandpapucsban meg az elhagyhatatlan ezüstlánccal a nyakában napszemüveggel indult neki a ragyogó napsütésben fürdő aranybarna tengerpart felé. A homokon megcsillant a fény, és fehér aranyként terült szét a színes napernyők, fagylaltárusok kocsijai és gyerekek kacaja alatt. Míg a tenger a maga tüneményes türkizre melékeztető kékjével vonzotta a szemet. Carter sosem tudta megunni ezt a látványt, és alig várta már, hogy belevesse magát a hűs vízbe. Előtte azonban még tenni akart néhány felfedezőközt a strandon, hogy melyik része az, ami nincsen dugig vagy esetleg összefut-e ismerőssel. Sok malibui szomszédjukat ismerte, úgyhogy nem lett volna meglepő, hogyha összetalálkozik valakivel.
- Hékás, Carter! Rég láttalak! – csapott a fiú hátára egy osztálytársa, akivel valóban nem találkozott a szünidő kezdete óta, hiszen nem igazán ugyanabban a körben mozogtak. Persze meglehetett volna, hogy egy másik életben barátoknak születnek, hiszen mindketten gazdag családban éltek, és ugyanott tanultak, ráadásul léhűtők voltak mindkettek, mégis valahogy más felfogásuk volt az életről. Vagy legalábbis arról, hogyan kell élvezni azt. Míg ez a srác buliról bulira járt, és elázott minden hétvégén, addig Carter szerette hinni, hogy ő tevékenyebben végzi a napjait, vagy legalábbis nem öli meg annyi agysejtjét.
- Ó, Justin, helló – vakarta meg a füle tövét a srác, mert nem igazán akarta július negyedikét egy ilyen alakkal tölteni, akivel már amúgy is jött a szokásos sleppje.
- Éppen szörfözni indultunk. Velünk tartasz? – vetette fel a szolizott barna srác, mintha a hónalja alatt cipelt deszka ezt nem tette volna elég egyértelművé. Carter azt nem értette, hogy mégis miért próbálkozott ilyen gyanúsan hirtelen. Justin sosem volt az a fajta, aki kapcsolatokat épített volna… vagyis legyünk pontosabbak: nem barátkozott, csak csatlósokat gyűjtött, hogy legyenek, akik elvégezzék a piszkos feladatokat, de a fiú nem akart közéjük tartozni.
- Kösz, most nem. A deszkámat is otthon hagytam, de nektek jó szórakozást! – sétált el lazán Carter, és szerencséjére a többiek nem vették sértésnek, hogy csak úgy otthagyta őket. Vagy csak nem mertek belekötni, mert ez az ő környéke volt.
Még félig a gondolataiba merülve Carter szinte észre sem vette, hogy meddig sétált, míg valaki el nem találta strandröplabdával. Az ütés ereje észhez térítette, és megállításra késztette. Pislogott párat, és megrázta a fejét, de egyébként biztosította a hozzásiető lányokat, hogy nincs semmi baja, túlélt már ennél nagyobb dolgokat is. Amikor végre kitisztult a látása, egy ismerős figurát szúrt ki nem messze a parton. Megkönnyebbülve konstatlálta, hogy Justin meg a labda után végre valami pozitív is történik a napon. Hátulról odalopakodott a megpillatott lány mögé, aki éppen a naptejjel bajlódott. A fiú akaratlanul is elkuncogta magát.
- Segítsek? – szólalt meg, miután megunta, hogy lássa Alena szenvedését, és vigyorogva várta, hogy a másik megforduljon.
A kedvenc, kék, hawaii mintás fürdőnadrágját vette fel, és strandpapucsban meg az elhagyhatatlan ezüstlánccal a nyakában napszemüveggel indult neki a ragyogó napsütésben fürdő aranybarna tengerpart felé. A homokon megcsillant a fény, és fehér aranyként terült szét a színes napernyők, fagylaltárusok kocsijai és gyerekek kacaja alatt. Míg a tenger a maga tüneményes türkizre melékeztető kékjével vonzotta a szemet. Carter sosem tudta megunni ezt a látványt, és alig várta már, hogy belevesse magát a hűs vízbe. Előtte azonban még tenni akart néhány felfedezőközt a strandon, hogy melyik része az, ami nincsen dugig vagy esetleg összefut-e ismerőssel. Sok malibui szomszédjukat ismerte, úgyhogy nem lett volna meglepő, hogyha összetalálkozik valakivel.
- Hékás, Carter! Rég láttalak! – csapott a fiú hátára egy osztálytársa, akivel valóban nem találkozott a szünidő kezdete óta, hiszen nem igazán ugyanabban a körben mozogtak. Persze meglehetett volna, hogy egy másik életben barátoknak születnek, hiszen mindketten gazdag családban éltek, és ugyanott tanultak, ráadásul léhűtők voltak mindkettek, mégis valahogy más felfogásuk volt az életről. Vagy legalábbis arról, hogyan kell élvezni azt. Míg ez a srác buliról bulira járt, és elázott minden hétvégén, addig Carter szerette hinni, hogy ő tevékenyebben végzi a napjait, vagy legalábbis nem öli meg annyi agysejtjét.
- Ó, Justin, helló – vakarta meg a füle tövét a srác, mert nem igazán akarta július negyedikét egy ilyen alakkal tölteni, akivel már amúgy is jött a szokásos sleppje.
- Éppen szörfözni indultunk. Velünk tartasz? – vetette fel a szolizott barna srác, mintha a hónalja alatt cipelt deszka ezt nem tette volna elég egyértelművé. Carter azt nem értette, hogy mégis miért próbálkozott ilyen gyanúsan hirtelen. Justin sosem volt az a fajta, aki kapcsolatokat épített volna… vagyis legyünk pontosabbak: nem barátkozott, csak csatlósokat gyűjtött, hogy legyenek, akik elvégezzék a piszkos feladatokat, de a fiú nem akart közéjük tartozni.
- Kösz, most nem. A deszkámat is otthon hagytam, de nektek jó szórakozást! – sétált el lazán Carter, és szerencséjére a többiek nem vették sértésnek, hogy csak úgy otthagyta őket. Vagy csak nem mertek belekötni, mert ez az ő környéke volt.
Még félig a gondolataiba merülve Carter szinte észre sem vette, hogy meddig sétált, míg valaki el nem találta strandröplabdával. Az ütés ereje észhez térítette, és megállításra késztette. Pislogott párat, és megrázta a fejét, de egyébként biztosította a hozzásiető lányokat, hogy nincs semmi baja, túlélt már ennél nagyobb dolgokat is. Amikor végre kitisztult a látása, egy ismerős figurát szúrt ki nem messze a parton. Megkönnyebbülve konstatlálta, hogy Justin meg a labda után végre valami pozitív is történik a napon. Hátulról odalopakodott a megpillatott lány mögé, aki éppen a naptejjel bajlódott. A fiú akaratlanul is elkuncogta magát.
- Segítsek? – szólalt meg, miután megunta, hogy lássa Alena szenvedését, és vigyorogva várta, hogy a másik megforduljon.
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
It's party time!
Be kell valljam, már hetek óta izgatottan vártam a július 4-ét, és erre meg is volt minden okom. Először is, a függetlenség napjának megünneplése nekem olyan, mint egy karácsony vagy hálaadás. Oké, talán azért egy icipicivel kevésbé fontos, de attól még minden évben ugyanúgy megemlékezek róla, és ezt is a szeretteimmel töltöm. Ma este érkeznek anyuék Carson City-ből, ugyanis úgy döntöttek, hogyha már ez a jeles nap szombatra esik, akkor a szokásos nagyis ebéd után engem is meglátogatnak, és a holnapot is velem töltik. Milyen klassz ez, nem igaz? Végre négy hónap óta először megint láthatom őket, és velük lehetek. Aww, már alig várom, hogy láthassam őket! Másodszor, nincsen se órám, se gyakorlásom, se fontosabb programom, úgyhogy az egész nap az enyém, és azzal tölthetem, amivel csak szeretném. Harmadszor pedig, jó buli lesz, és egy ilyen alkalmat ki nem hagynék!
Egy ilyen gyönyörű, napsütéses napon pedig nem is titkolt szándékom a tengerpartra menni, ám ezt csak végső állomásként tűzöm ki, előtte még sétálgatok a bevásárló utcán, benézek egy-két üzletbe, készítek fotókat, veszek néhány souvenirt a szüleimnek, és még be is nyomok egy négysajtos pizzát. Hmm, fejlődő szervezet, nem igaz? Jól van, igazából kis méretű pizzát kértem, úgyhogy nem is volt olyan sok, de kellően megtelített, ezért úgy döntök, akkor jöjjön most a tengerparti sütkérezés.
Kényelmesen le is terítem a magammal hozott plédemet, lefekszem rá, és ledobom magam mellé a táskámat. A hét ágra sütő napot imádom, azonban nem akarok összeszedni semmi bőrbetegséget, ezért elő is veszem a naptejemet, és elkezdem bekenegetni magamat. Azonban a hátamat semmiképpen nem érem el megfelelően, bármennyire is próbálok ügyeskedni vele, miközben akaratlanul is kinyújtom a nyelvemet. Ekkor hallok meg egy ismerős hangot, és rögtön meg is fordulok, hogy szembetalálhassam magam Carter vigyorgó fejével.
- Á, Carter, szia! – köszöntöm a fiút meglepetten, hiszen nem hittem volna, hogy itt is összefutunk. Egyébként sem lenne semmi bajom velem, ám a legutóbbi találkozásunk óta már egy fikarcnyit sem tudom bánni, hogy itt van – Á, igen, megköszönném, ha tudnál vele segíteni – nyújtom felé a naptejes flakont széles mosollyal, és már fordulok is meg, hogy be tudja kenni a hátamat. Gyorsan felfogom a hajam egy hajgumival, hogy ne kelljen még a tincseimmel is szórakoznia, és, miközben végzi a dolgát, elkezdek csevegni:
- Biztos jó műsort csinálhattam az előbb. Már éppen azon voltam, hogy megkérjek valakit, hogy segítsen, de jobb, hogy te jöttél, mert legalább nem egy idegennek kell kenegetnie a hátamat – húzódik széles mosolyra a szám, ám furcsa módon nem zavar, hogy ilyen helyzetben vagyok a fiúval. Igen, egy kicsit szokatlan és zavarba ejtő, tekintve, hogy egy farmer sortot és egy bikini felsőt viselek, mégis túl gyengéd és figyelmes ahhoz, hogy elhúzódjak tőle, vagy egyáltalán lehurrogjam, amiért ilyen helyzetben akar segíteni nekem. Carter jófej srác, és a múltkori után még jobban szeretném megismerni, úgyhogy ez a fesztivál úgy tűnik, tökéletes alkalom lesz erre.
- És mi újság? Láttál már valamit a fesztiválból, vagy most indulnál felfedezni? – kíváncsiskodom lelkesen, hátha talált valami jó helyet, ahol mindenképpen érdemes megfordulni, vagy van valami tuti program, amelyre szeretne elmenni. Bár, az is lehet, hogy segít nekem, utána pedig áll is tovább, de én azt most nagyon nem szeretném.
to: Carter <3 words: 523 music: Summer ^^ |
Alena Mace
GIRLS
❝♦ TITULUS : beaming pianist
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
A lányok Carter számára nem tartoztak külön kategóriába, ugyanúgy barátkozott velük, mmint fiúkkal. Talán ez azért volt, mert lány- és fiútestvért is tudhatott magáénak, vagy mert gyerekkorában a szomszédlánnyal minden szabaidejüket együtt töltötték, amíg lehetett. Maga sem tudta, de úgy ment iskolában, hogy különbség nélkül bárkit könnyedén megszólított. Talán ez tette lehetővé, hogy viszonylagos népszerűségre tegyen szert, mert mindenki szerint barátságos volt, és nem voltak előítéletei. Persze ez nem jelentette azt, hogy másoknak ne lettek volna vele kapcsolatban a családja miatt. Viszont Alena azok közé tartoztak, akik annak ellenére, hogy tudják, kicsoda és milyen a családja, nem néztek rá más szemmel, és nem is pénzét akarták legombolni. Ez üdítő változatosság volt a középiskola gonosz világában szemben, ahol minden a hierarchiában való elhelyezkedésről szólt. Cartert meglepte, hogy Alenát is olyannak találta, akit ez nem nagyon izgatott, ő főleg a zene miatt választotta ezt a sulit, míg a srácnak nem is nagyon volt választása. Bár nem igazán bánta, mert fogalma sem volt, hogy mit kezdjen egyébként magával.
A fiú csak mosolygott, amikor a lány megfordult, és vidáman, de meglepetten üdvözölte őt. Valószínűleg nem számított rá, hogy ekkora tömegben össze fog még futni ismerőssel. Nos, ezzel ő is így volt, de úgy látszott, hogy ez a nap mindkettejüket meg tudja lepni.
- Szívesen segítek – mondta Carter, mielőtt megakadályozhatta volna magát, és csak utólag esett le neki, hogy ez egy kissé perverzül hangzott, hiszen mégis csak arról beszéltek, hogy a másik bőrébe masszírozná a naptejet. De persze csak a jó cél érdekében! Közelebb lépett a lányhoz, és elvette tőle a felé nyújtott flakont, amiből aztán a tenyerébe nyomott egy adagot a fehér krémből. Örült, hogy nem kellett Alena hajszálait kerülgetnie, de a háláját nem öntötte szavakba. Inkább csak finoman beledolgozta a világos, finom illatú kenőcsöt a másik bikinivel fedett hátába.
- Egy kicsit valóban vicces voltál, de semmi vészes. Egyébként hogy-hogy egyedül jöttél? Egyik barátnőd sem akarta a tengerparton süttetni a hasát? – kíváncsiskodott a fiú, amikor a lány megjegyezte, hogy már éppen azon volt, hogy valaki segítségét kérje. Úgy képzelte, hogy a csajok mindig csapatostul járnak az ilyen eseményekre. Meg egyébként is, mi poén volt egyedül kijönni ide vagy nem volt ez veszélyes egy lánynak? Nem mintha Lena nem tudott volna vigyázni magára, de mégis csak itt volt a sok üresfejű izompacsirta, akik rányomulhattak volna, akár kicsit durvábban is, mint illett volna. Úgyhogy Carter különösen örült, hogy ő találta meg, és sietett a segítségére.
- Kész is! – csapta össze a kezét, amikor a fehér csillogás már csak leheletvékony rétegben látszódott a másik finoman barna bőrén. A saját hasába törölte az ujjain maradt krémet, majd vigyorogva ledobta magát Alenával szemben, hogy normálisan tudjanak beszélgetni.
- Csak nemrég indultam, de igazából nem a fesztivál miatt jöttem ki. Itt lakok a parton. Nem tudom, látod-e, de ott, abban a giccses neoviktoriánus házban – hajolt közelebb a lányhoz, miközben egyenesen kinyújtott karral megfelelő irányba mutatott. A strand mögött húzódó házsor egy távolabbi részén még kilógtak a házuk tornyai, melyek az ő tekintetét mágnesként vonzották. - Gyakran kijövök ide a partra, és arra gondoltam, hogy ha már fesztivál van, akkor ez jó alkalom. – tette hozzá jókedvűen, miközben a kezeire támaszkodva hátradőlt. Neki nem volt mindennapi, hogy így kimozduljon, de mivel Alenát még nem látta ezen a környéken úgy gondolta, hogy a másik számára ez a különlegesebb napok közé tartozik.
- Na, és te mit terveztél mára? – kíváncsiskodott, aztán észbe kapott, hogy talán nem kellett volna így letepednie megkérdezés nélkül. - Magadra hagyjalak vagy nem bánod, ha hozzád csapódom?
Carter próbálta meggyőzni magát, hogy egyik opció sem zavarta volna, de be kellett vallania magának, hogy igenis nem szívesen hagyta volna most már magára Alenát. Kedve támadt vele tölteni a fesztivált, és nem csak azért, mert nagyon csinos volt a rövidnadrágjában és bikinifelsőjében.
A fiú csak mosolygott, amikor a lány megfordult, és vidáman, de meglepetten üdvözölte őt. Valószínűleg nem számított rá, hogy ekkora tömegben össze fog még futni ismerőssel. Nos, ezzel ő is így volt, de úgy látszott, hogy ez a nap mindkettejüket meg tudja lepni.
- Szívesen segítek – mondta Carter, mielőtt megakadályozhatta volna magát, és csak utólag esett le neki, hogy ez egy kissé perverzül hangzott, hiszen mégis csak arról beszéltek, hogy a másik bőrébe masszírozná a naptejet. De persze csak a jó cél érdekében! Közelebb lépett a lányhoz, és elvette tőle a felé nyújtott flakont, amiből aztán a tenyerébe nyomott egy adagot a fehér krémből. Örült, hogy nem kellett Alena hajszálait kerülgetnie, de a háláját nem öntötte szavakba. Inkább csak finoman beledolgozta a világos, finom illatú kenőcsöt a másik bikinivel fedett hátába.
- Egy kicsit valóban vicces voltál, de semmi vészes. Egyébként hogy-hogy egyedül jöttél? Egyik barátnőd sem akarta a tengerparton süttetni a hasát? – kíváncsiskodott a fiú, amikor a lány megjegyezte, hogy már éppen azon volt, hogy valaki segítségét kérje. Úgy képzelte, hogy a csajok mindig csapatostul járnak az ilyen eseményekre. Meg egyébként is, mi poén volt egyedül kijönni ide vagy nem volt ez veszélyes egy lánynak? Nem mintha Lena nem tudott volna vigyázni magára, de mégis csak itt volt a sok üresfejű izompacsirta, akik rányomulhattak volna, akár kicsit durvábban is, mint illett volna. Úgyhogy Carter különösen örült, hogy ő találta meg, és sietett a segítségére.
- Kész is! – csapta össze a kezét, amikor a fehér csillogás már csak leheletvékony rétegben látszódott a másik finoman barna bőrén. A saját hasába törölte az ujjain maradt krémet, majd vigyorogva ledobta magát Alenával szemben, hogy normálisan tudjanak beszélgetni.
- Csak nemrég indultam, de igazából nem a fesztivál miatt jöttem ki. Itt lakok a parton. Nem tudom, látod-e, de ott, abban a giccses neoviktoriánus házban – hajolt közelebb a lányhoz, miközben egyenesen kinyújtott karral megfelelő irányba mutatott. A strand mögött húzódó házsor egy távolabbi részén még kilógtak a házuk tornyai, melyek az ő tekintetét mágnesként vonzották. - Gyakran kijövök ide a partra, és arra gondoltam, hogy ha már fesztivál van, akkor ez jó alkalom. – tette hozzá jókedvűen, miközben a kezeire támaszkodva hátradőlt. Neki nem volt mindennapi, hogy így kimozduljon, de mivel Alenát még nem látta ezen a környéken úgy gondolta, hogy a másik számára ez a különlegesebb napok közé tartozik.
- Na, és te mit terveztél mára? – kíváncsiskodott, aztán észbe kapott, hogy talán nem kellett volna így letepednie megkérdezés nélkül. - Magadra hagyjalak vagy nem bánod, ha hozzád csapódom?
Carter próbálta meggyőzni magát, hogy egyik opció sem zavarta volna, de be kellett vallania magának, hogy igenis nem szívesen hagyta volna most már magára Alenát. Kedve támadt vele tölteni a fesztivált, és nem csak azért, mert nagyon csinos volt a rövidnadrágjában és bikinifelsőjében.
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
It's party time!
Be kell vallanom, kicsit azért furcsa csak itt üldögélni, süttetni magam a napon, hiszen annyira hozzászoktam már, hogy tanítás után is inkább gyakorlok, órákat tartok a kicsiknek, utána visszamegyek Palmwoodsba, és annak az énektermében is gyakorlok. Nem zavar, hogy ilyen eseménydúsak és izgalmasak a napjaim, hiszen annál boldogabb vagyok, minél több minden fér egy huszonnégy órámba. Most azonban jól esik pihenni, hiszen egyszer-egyszer jó elengedni magunkat, hogy utána még jobban koncentrálhassunk a mindennapi teendőkre. Legalábbis én a pihenéseket nem azzal töltöm, hogy csak lustálkodhassak, hanem azzal is, hogy feltöltődjek, mert azért a zongorázás jól ki tudja szívni az ember energiáját, de nem fizikailag, hanem inkább mentálisan. Úgyhogy most jöhet az egész napos feltöltődés, és a buli!
Vagyis, az én szótáramban lévő buli, ami annyit takar, hogy a július 4-én kijövök a partra, és egy pléden feküdve napozok, utána jöhet majd az úszás. Mármint, most, hogy Carter felbukkant, lehet, hogy más lesz a programom, de ezt abszolút nem bánom. Széles mosollyal nézek a fiúra, aki felajánlja, hogy segít nekem bekenni a hátamat.
- Igazából a legjobb barátnőmnek is megvolt a maga dolga, mást pedig nem kértem meg, hogy jöjjön el velem, úgyhogy egyedül vágtam neki a fesztiválozásnak. De most már nem is vagyok egyedül – válaszolom Carter kérdésére, miközben kenegeti a hátamat, és érzem, ahogy még szélesebben felkunkorodik a szám széle. Mavis másképp ünnepli a függetlenség napját, a családom pedig csak ma érkezik Los Angelesbe, egyébként pedig nincs olyan közeli ismerősöm, akivel szívesen eltöltöttem volna ezt a napot. A fiú viszont legutóbb is jó társaságot biztosított, úgyhogy, ha most sem lép le rögtön, biztos vagyok benne, hogy jó mókának nézhetek elébe – De, ha te a haverjaiddal szívesebben lennél, nyugodtan szólj, nem tartalak fel tovább – fűzöm hozzá gyorsan, mielőtt én leszek az, aki miatt nem tudja olyan emberekkel eltölteni ezt a napot, akikkel igazán szeretné. Igazából fogalmam sincsen, Carternek mekkora a baráti köre, és kikkel haverkodna, mégsem bánnám, ha most engem nem hagyna unatkozni.
Vidám mosollyal nézegetem a hátamat, ami már végre be van kenve, úgyhogy egy ideig legalább nem fogok lesülni. Hah, most megúszom, hogy sült csirke legyen belőlem, mint ahogy néha jártam!
- Á, köszönöm szépen. Ha esetleg naptejre lenne szükséged, csak szólj! – lóbálom meg a flakont az orra előtt, hátha neki is szüksége van rá, mert akkor szívesen bekenegetném őt én is. Bár, már attól is eléggé zavarban érzem magam, hogy póló nélkül, egy szál alsónadrágban látom, mégis ha megkérne rá, le kéne gyűrnöm az idegességemet, és vagányan bekenni a hátát. Hát, nekem az legalábbis nem éppen könnyű, hogy már második találkozásunkkor félmeztelenül látom, de hát mit vár az ember egy tengerparton?
Kíváncsian hallgatom a fiút, aki arról mesél, hogy itt lakik a parton, úgyhogy igazából csak leugrott, és meg is mutatja, melyik ház az övék.
- Ó, tényleg itt laksz? De jó neked! – jegyzem meg álmodozó tekintettel, hiszen egy tengerpart és egy Palmwoodsbeli szoba azért elég más – Akkor gondolom, te aztán minden nap leugorhatsz ide úszni vagy szörfözni, vagy egyszerűen csak napozni. Hmm, jó sorod lehet itt – csicsergek vidáman, és lelkes mosollyal pillantok a fiúra, de nem akarom, hogy irigynek gondoljon, egyszerűen csak jó lehet neki, hogy itt él. Ha én itt élnék, biztos, hogy nem hagynám ki a lehetőséget, és rengetegszer jönnék ki úszni, ugyanis imádok úszni, de ha azt nem uszodában, hanem tengerparton tehetem meg, akkor dupla öröm! – Ha itt laksz, akkor szoktál valami vízi sportot is űzni? Azok olyan izgalmasak lehetnek! Egyszer én mindenképpen kipróbálnám a szörfözést vagy ilyesmi, csak nem szoktam eljutni odáig, hogy meg is valósítsam, mert egyedül nem buli, és ha nekem van időm rám, akkor a legjobb barátnőmnek nem, és fordítva is így van. Viszont nézni őket is nagyon izgi! – kotyogok csillogó szemekkel, mert amilyen belevaló csajszinak tartom magam, az ilyeneket is kipróbálnám, csak sosem jön össze. Az ember azt hinné, hogy egy klasszikus darabokat játszó zongorista lány a próbatermen kívül is az ódivatú dolgokat kedveli, ez azonban rám biztos nem igaz. Mindent képes lennék kipróbálni, ami legális, és azért nem életveszélyes.
Érzem, ahogy a szokásos mosolyom egy széles vigyorrá alakul, amikor a fiú rákérdez, hogy hagyjon –e magamra, vagy menjen el. Á, remélem nem látszik, hogy belül mennyire ugrálok, mert a találkozás elején azt hittem, hogy ő majd elmegy a haverjaival, de most ő kérdez rá, hogy maradjon –e vagy sem.
- Engem aztán cseppet sem zavarsz, sőt! Örülök, hogy van, aki elszórakoztasson – válaszolom lelkesen, majd a mai programot tekintve egy kicsit elgondolkozom – Igazából csak a tengerpartra akartam leugrani. Egy kicsit napozni, úszni, pihenni. De, ha tudsz valami izgalmasabb programot, feltétlenül szólj, mindenre kapható vagyok! – teszem hozzá vidáman, hiszen annak ellenére, hogy csak napozni indultam, ha van valami izgisebb programja, mindenképpen csatlakoznék hozzá. Nem is tudom, mi van velem, de azon kapom magam, hogy boldogan pillantok a fiúra, és belül is hevesebben ver a szívem. Lehet, hogy csak a fiú póló nélküli látványa teszi vagy a fejemet tűző nap, de úgy érzem, kezd melegebb is lenni. Hah, micsoda nap lesz ez a mai!
to: Carter <3 words: 822 music: Summer ^^ |
Alena Mace
GIRLS
❝♦ TITULUS : beaming pianist
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
Carter igazán komikusnak gondolta a szituációt: ahogyan magukat mentegették mindketten Alenával, hogy bár találkoztak, az nem jelent semmit, mindenki mehet a maha útjára, a maga barátaival. Ebből a fiú azt a következtetést vonta le, hogy valójában egyikük sem akart a megszokott baráti körére csimpaszkodni, hanem szívesebben bontogatta ki ennek az új ismeretségnek a szálait. A srác nem igazán tartotta számon, hogy hány alkalommal látta már a lány ismerős frizuráját az iskola folyosóin, mert eddig nem is nagyon számított. Csak egy csaj volt a sok közül, de aztán minden megváltozott, amikor a húga elkezdett nála zongorázni tanulni. Egyre több mindent tudott meg a lányról, csak apróságokat, megismerte, hogy milyen türelmes a gyerekekkel, hogy mennyire szereti ezt csinálni, hogy végtelenül kedves, és hogy ragyogó mosolya van. Szinte észrevétlenül, de Carter azon kapta magát, hogy várja az alkalmakat, amikor különórára viheti a húgát, és láthatja a szép, fiatal oktatóját. Persze sosem beszélgettek sokáig mert Melly mindig ott volt… egészen a legutóbbi alkalomig.
- Én is egyedül vagyok, mint a kisujjam, úgyhogy emiatt cseppet se aggódj. Most már legalább szórakoztathatjuk egymást – jegyezte meg Carter a másik megszólalására, és örült, hogy Alena még neki háttal volt, mert így nem láthatta az elégedett vigyorát, ami az arcára a tolakodott emiatt a tény miatt.
Miután végzett a művelettel – aka hogyan mentsünk meg egy lányt attól, hogy szolizott Barbie-babára hasonlítsunk – elégedetten hátradőlt a homokban megtámaszkodva, majd Lena ajánlatára csak nevetve megrázta a fejét.
- Én ezeken a partokon edződtem. Ezt a homokot taposom totyogós korom óta. Megedződtem erre a napfényre. Azt sem tudom, mikor égtem le utoljára. Azt hiszem, engem ide terveztek – csevegett lazán a srác még mielőtt épeszűen végiggondolta, hogy mivel is járt pontosan a bekenegetés: egy alapos hátmasszással egy csinos lánytól. Hm, így már nem is hangzott olyan rosszul, azonban most már elég perverzül jött volna ki, hogyha megkérte volna a másikat, hogy kenje be egy olyan faktorú naptejjel, amire eki aztán egyáltalán nincs szüksége.
- Aha, mindig is itt laktam. Azt gondolná az ember, hogy 18 év után meg lehet unni, de nem. Imádok itt élni – jegyezte meg a Daanen fiú jókedvűen, amiért a lány nem tett semmi olyasmi megjegyzést rá, hogy felvágós lenne az életstílusával. Jóllesett neki, hogy a másik nem volt előítéletes a gazdagokkal szemben. Vagy csak jól titkolta. Jól esett neki azt is hallgatni ahogyan a lány felhőtlenül csevegett mindenféléről. Carter szíve pedig örömtől repesett, amiért végre talált egy lányt, akit ezek szerint igenis izgatott a szörfözés gondolata. A Hollywood Arts-osok többsége hülye hobbinak tartotta a sportot, így a srác széles vigoyrral felelt:
- Ami azt illeti, imádok szörfözni. Szerintem neked is tetszeni. Egyszer feltétlen ki kell próbálnod. Ha pedig nem találsz magadnak partnert, engem nyugodtan felhívhatsz. Egy jó kis szörfözésben, bármikor benne vagyok. Ráadásul szerencséd van: mivel egy profival van dolgod, még oktatót sem kell keresned magadnak, én is megtaníthatlak – ajánlkozott Carter büszkén, amiért végre felvághat, és maga sem értettem, hogy miért várta annyira izgatottan a választ. Tényleg szívesen elment volna szörfözni a lánnyal. Ráadásul öröm volt nézni a lelkesedését, és a fiú boldog volt, amiért talált egy ennyire nyíltan őszinte személyt. Manapság ritka volt az ilyen.
- Hát, én sem terveztem többet. Viszont ha benne vagy, akár máris bevethetjük magunkat a szörfözés rejtelmeiben. Amennyiben komolyan gondoltad a dolgot, persze – ajánlkozott Carter, aki hasonló kilátásokkal mozdult ki a négy fal közül. Nem várt többet egy kis napozásnál meg úszásnál, de lehet, hogy előbb lerázta azokat a barmokat, ha Alenának kedve lett volna szörfözni, az máris verhetetlen programnak bizonyult volna.
- Én is egyedül vagyok, mint a kisujjam, úgyhogy emiatt cseppet se aggódj. Most már legalább szórakoztathatjuk egymást – jegyezte meg Carter a másik megszólalására, és örült, hogy Alena még neki háttal volt, mert így nem láthatta az elégedett vigyorát, ami az arcára a tolakodott emiatt a tény miatt.
Miután végzett a művelettel – aka hogyan mentsünk meg egy lányt attól, hogy szolizott Barbie-babára hasonlítsunk – elégedetten hátradőlt a homokban megtámaszkodva, majd Lena ajánlatára csak nevetve megrázta a fejét.
- Én ezeken a partokon edződtem. Ezt a homokot taposom totyogós korom óta. Megedződtem erre a napfényre. Azt sem tudom, mikor égtem le utoljára. Azt hiszem, engem ide terveztek – csevegett lazán a srác még mielőtt épeszűen végiggondolta, hogy mivel is járt pontosan a bekenegetés: egy alapos hátmasszással egy csinos lánytól. Hm, így már nem is hangzott olyan rosszul, azonban most már elég perverzül jött volna ki, hogyha megkérte volna a másikat, hogy kenje be egy olyan faktorú naptejjel, amire eki aztán egyáltalán nincs szüksége.
- Aha, mindig is itt laktam. Azt gondolná az ember, hogy 18 év után meg lehet unni, de nem. Imádok itt élni – jegyezte meg a Daanen fiú jókedvűen, amiért a lány nem tett semmi olyasmi megjegyzést rá, hogy felvágós lenne az életstílusával. Jóllesett neki, hogy a másik nem volt előítéletes a gazdagokkal szemben. Vagy csak jól titkolta. Jól esett neki azt is hallgatni ahogyan a lány felhőtlenül csevegett mindenféléről. Carter szíve pedig örömtől repesett, amiért végre talált egy lányt, akit ezek szerint igenis izgatott a szörfözés gondolata. A Hollywood Arts-osok többsége hülye hobbinak tartotta a sportot, így a srác széles vigoyrral felelt:
- Ami azt illeti, imádok szörfözni. Szerintem neked is tetszeni. Egyszer feltétlen ki kell próbálnod. Ha pedig nem találsz magadnak partnert, engem nyugodtan felhívhatsz. Egy jó kis szörfözésben, bármikor benne vagyok. Ráadásul szerencséd van: mivel egy profival van dolgod, még oktatót sem kell keresned magadnak, én is megtaníthatlak – ajánlkozott Carter büszkén, amiért végre felvághat, és maga sem értettem, hogy miért várta annyira izgatottan a választ. Tényleg szívesen elment volna szörfözni a lánnyal. Ráadásul öröm volt nézni a lelkesedését, és a fiú boldog volt, amiért talált egy ennyire nyíltan őszinte személyt. Manapság ritka volt az ilyen.
- Hát, én sem terveztem többet. Viszont ha benne vagy, akár máris bevethetjük magunkat a szörfözés rejtelmeiben. Amennyiben komolyan gondoltad a dolgot, persze – ajánlkozott Carter, aki hasonló kilátásokkal mozdult ki a négy fal közül. Nem várt többet egy kis napozásnál meg úszásnál, de lehet, hogy előbb lerázta azokat a barmokat, ha Alenának kedve lett volna szörfözni, az máris verhetetlen programnak bizonyult volna.
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
It's party time!
Egy év alatt még mindig nem tudtam teljesen megszokni a Los Angelesi nyüzsgést, hiszen Carson City annyira más volt. Nem is tipikus nagyváros és nem is tipikus kisváros. Gyerekként a Tahoe tóhoz jártam le játszani vagy, ha ki akartam szellőztetni a fejemet, akkor a Kings Canyon vízesésétől nem messze egy padon ücsörögtem, és gyönyörködtem a tájban. Semmiképpen sem a bevásárlóközpontban lógtam, vagy a város utcáit róttam fel s alá, mert volt elég hely, ahol sokkal szívesebben voltam. Sosem vágytam a nyüzsgő nagyvárosi életbe, mert megvolt a vidéki, dimbes-dombos, zöld területekkel, természeti csodákkal körülvett Carson City varázsa is.
Ma is csak ott tudom igazán otthon érezni magam, de azért persze Los Angeles sem annyira rossz, csak éppen icipicit nagyon más. Itt viszont van tengerpart, amiben bizony szülővárosom nem bővelkedett, és nem tudok ellenállni a gyönyörű, kristálytiszta, lágyan fodrozódó víz látványának, a sirályok krákogásának és a mólókat belengető nyugalom érzésének. Nem csoda, hogy nem tudom elképzelni a totyogós éveimet a tengerpart közelében, nem úgy, mint Carter, aki elmondása szerint itt nőtt fel.
- Tényleg? Mindig is itt éltél? – hüledek el érthető módon a fiú megjegyzésére, hiszen én el sem tudnám képzelni, hogy a családommal az erdőkben tett túrák helyett a tengerpartra ugrottam volna le minden hétvégén – Wáó! Akkor biztos már úgy ismered ezt a tengerpartot, mint a tenyeredet. Én el sem tudnám képzelni, hogy ilyen helyen nőjek fel – teszem hozzá széles mosollyal, hiszen mindennek ellenére én szeretem, hogy ott nőttem fel, ahol. Tudom, sokan fényűzőbb és nyüzsgőbb gyerekkora vágynak, mint amilyenben nekem volt részem, de én a zongoraórákban és a pillecukor sütögetésekben leltem a kedvemet, nem pedig úszásban és vásárlásban. Nem egy kő alatt nőttem, és még mindig élek!
- És van kedvenc helyed? Bár biztos vagyok benne, hogy van, ha azóta itt élsz, mióta az eszedet tudod – kíváncsiskodom, de muszáj utána hozzáfűznöm a gondolataimat, mert mégis milyen kérdés, hogy van –e kedvenc helye? Ej, ej, Alena, hát hogyan kérdezhetsz ilyet? Persze, Carter nem annak a fajtának tűnik, aki letorkollna egy ilyen kérdés miatt, és nem is annak, aki túl személyesnek venné a tudakolózásomat. Én minden esetre kíváncsifáncsi vagyok, hogy melyik lehet az a hely, ahol egy olyan tizenéves, hormontúltengéses, pasis srác jól érzi magát, mint amilyen Carter.
Csak egyre szélesedik a vigyorom, ahogy hallgatom a fiút. Rájövök, hogy bármiről is mesél nekem, engem érdekel, és bármiről beszélgetünk, egyszerűen csak jól érzem magam mellette, és nem tudom levakarni az arcomról a hatalmas mosolyomat. Nem tudom, hogyan csinálja, de nem tudom tagadni, hogy nagyon boldog vagyok, hogy nem hagyott magamra, és most velem tölti az idejét. Remélem, hogy ő sem bánja meg, hogy így döntött.
- Ó, ne már! Tudsz szörfözni? – pislogok nagyokat a fiúra tátott szájjal, majd még jobban leesik az állam, amikor megjegyzi, hogy szívesen oktatna engem is. A hirtelen meglepődésem persze egyik pillanatról a másikra átcsap kirobbanó lelkesedéssé - Hát ez nagyon menő! És tényleg lennél olyan rendes, hogy megtaníts engem is? Ó, hát azt nagyon megköszönném, és ígérem, hogy igyekszem neked nem maradandó testi és lelki sérüléseket szerezni, miközben tanítasz – szórakozom viccelődve, de azért tényleg nem akarom megrúgni vagy megütni, vagy nem is tudom, milyen módon lehetne valakit szörfoktatás közben kiiktatni, de igyekszem nem erre törekedni. Na, de azért mégis! Micsoda lehetőség áll előttem, nem igaz? Mindeddig arra vártam, hogy legyen elég időm, hogy szörfözhessek, és meg sem fordult a fejemben, hogy egy ilyen fesztivál során lehetőségem lesz szörfözni tanulni, főleg nem, hogy Carter lenne az oktatóm. Hűha, ez aztán tényleg nem semmi!
- És mit kéne tudnom, mielőtt belevágunk az egészbe? Várj! Nem kéne valami ilyen különleges nyúlós szörfruhát szereznem vagy ilyesmi? Vagy így is jó vagyok? – kezdem a kérdezősködést csillogó szemekkel, és már lehet, hogy a fiú is tisztában van vele, hogyha valami nagyon felspanol, akkor egyszerre jó sok kérdést fel tudok tenni. Szegény, hirtelen sajnálom, hogy ilyen gyorsan rázúdítottam a kételyeimet, de azért kíváncsian, tágra nyílt szemekkel, széles mosollyal várom a feleletét. És persze, hogy belevághassunk az órába!
S akkor úgy tűnik, hogy felcserélődnek a szerepek: legutóbb én tanítottam őt egy kicsit zongorázni, most pedig ő tanítja meg nekem a szörfözés alapjait. Ezt persze a legkisebb mértékig sem tudom bánni!
to: Carter <3 words: 684 music: Summer ^^ |
Alena Mace
GIRLS
❝♦ TITULUS : beaming pianist
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
Született amerikai, tősgyökeres los angelesi, igazi malibui gyerek ám Carter: az érdes homok edzette, a sikamlós víz nevelte, a napsütés érlelte. Talán kicsit túl sok időt töltött a szabadban, ezért lett egy kicsit lökött – fogjuk csak a napszúrásra -, amit persze sosem tagadott, mégis rosszul esett neki, amikor a családja felhívta rá a figyelmét, hogy bizony ő a fekete bárány közöttük. A gyerek, aki nem ért semmihez és fogalma sincs, mit kezdjen az életével. A szülei szerint csak a baj van vele – vagy valami olyasmi -, de azért szülinapi ajándékként kocsi meg ilyenek járnak, mert Daanenék már csak ilyen sznob család, és az nem lehet, hogy megszólják őket. Talán a fiú éppen ezért menekült a hullámok közé, talán ezért nem érezte otthon magát sok ember közt, talán ezért kereste inkább az olyanok társaságát, mint Alena…
- Aha, soha máshol nem éltem. – bólintott a kérdésre a srác, de amilyen meglepettnek tűnt erre a másik, máris kiszakadt belőle egy kérdés: - Miért? Te hol nőttél fel? Mármint gondolom a családod még mindig ott van… Tényleg! Hogy-hogy nyáron nem mész haza hozzájuk? – kíváncsiskodott Carter, mert egyetlen kérdésből kiindulva rengeteg másik jutott eszébe, és az egész egy szerteágazó fára emlékeztette. Rá kellett ébrednie, hogy szinte nem is ismerte a lányt, a múltját, a szokásai, fogalma sem volt a családjáról, egy idegen volt számára, mégis jól érezte magát a társaságában, és szerette volna jobban megismerni, hogy már elmondhassa magukról, hogy valóban ismerősök.
Carter szeretett barátkozni, ismerősöket szerezni, de sajnos nem voltak kifejezetten jó tapasztalatai ebben az irányban. Ugyan vakon szerette azt hinni, hogy a barátai azért vannak vele, mert bírják, és nem pedig valami hátsó cél vezérli őket, de közben nagyon is tisztában volt vele, hogy sokan csak a családja pénze miatt keresik a társaságát: az ingyen fuvarok, a fizetett menzai kajálások meg hasonlók az előnyei voltak egy gazdag gyerek barátságának, és Carter sosem érezte, hogy kihasználják, mert szívesen adott.
- Hm, nehéz kérdés! Annyi van, hogy nem is tudok választani. Nézzük csak: van egy barlang a lagúnában, ahol egy csomó felfedezőtúrát tettem gyerekként vagy a világítótorony, ahonnét gyönyörű a naplemente, de imádom a Pink Bálna kajáldát a parton, mert hangulatos egy hely meg persze itt van a tenger és a végtelen lehetőségek – válaszolt vigyorogva a srác, mert örült, hogy a lányt ugyanannyira érdekelte az ő véleménye, mint viszont, és jó volt, hogy nem csak felszínes dolgokról beszélgettek, mint egyébként sokan mások, hanem ilyen tényleg sokat mondó kérdéseket is felvetettek. - De szerintem akkor is lenne kedvenc helyem, ha csak most estem volna ide, úgyhogy ez azt jelenti, neked is kell, hogy legyen. Mi tetszett eddig legjobban Los Angelesből? – kíváncsiskodott erre tovább, és úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akinek kielégíthetetlen a tudásszomja.
Csak úgy száguldottak a témák közt, az idő repült, az emberek körülöttük egyre többen lettek, és fel sem tűnt a fiúnak. Azt mondják, jó társaságban a pillanat elszáll, és mennyire igaz! Alena kétségkívül nagyszerű társaság volt, mert Carter úgy érezte, hogy akár estig képes lenne beszélgeti vele mindenről és semmiről. Nem is beszélve arról, hogy ugyanúgy képes volt lelkesedni dolgok iránt, mint ő.
- Naná! Szörffel sosem viccelődöm! – jelentette ki Carter, és haptákba vágta magát, mint a kiscserkészek szokták. - Ne viccelj már! Annál jobban nem fájhat ez nekem, mint amilyen borzalmas élményt biztosítottam neked múltkor az énekteremben.
A srác nosztalgikus mosollyal gondol vissza az esetre, és le sem tudja vakarni az arcáról a széles mosolyt, miközben felállt, és leporolta magáról a homokot, hogy máris belevágassanak a kalandba, amit egyre jobban várt. Alena lelkesedése, csillogó szemei és ragyogó mosolya pedig csak rátette a hangulatára egy lapáttal.
- Az tuti, hogy deszka nélkül semmire nem megyünk, és a legjobb lenne valóban egy dresszt bérelni, úgyhogy irány a szörfbolt, aztán bele is vághatunk! Nyugi, ismerem a tulajt, úgyhogy a legjobb minőségű dolgokat kapjuk – biztosította a lányt, mielőtt az aggódni kezdhetett volna ilyen apróságokon. Ezután gyorsan összeszedelődzködtek, és bemérték Shawn üzletét, ahol Carter már így is egy csomó időt töltött. Mikor azonban beléptek, nem a borostás tulaj, hanem alkalmazottja, Dean fogadta őket mosolyogva. A srác régi ismerősként üdvözölte az eladót, majd a lányhoz fordult, miután bemutatta őket egymásnak.
- Szerintem a legjobb az lesz, ha keresel magadnak egy dresszt, és felveszed ott, a hátsó fülkében, míg én választok egy deszkát – vetette fel felvont szemöldökkel, majd érdeklődve várta a másik véleményét a dolgok menetéről.
- Aha, soha máshol nem éltem. – bólintott a kérdésre a srác, de amilyen meglepettnek tűnt erre a másik, máris kiszakadt belőle egy kérdés: - Miért? Te hol nőttél fel? Mármint gondolom a családod még mindig ott van… Tényleg! Hogy-hogy nyáron nem mész haza hozzájuk? – kíváncsiskodott Carter, mert egyetlen kérdésből kiindulva rengeteg másik jutott eszébe, és az egész egy szerteágazó fára emlékeztette. Rá kellett ébrednie, hogy szinte nem is ismerte a lányt, a múltját, a szokásai, fogalma sem volt a családjáról, egy idegen volt számára, mégis jól érezte magát a társaságában, és szerette volna jobban megismerni, hogy már elmondhassa magukról, hogy valóban ismerősök.
Carter szeretett barátkozni, ismerősöket szerezni, de sajnos nem voltak kifejezetten jó tapasztalatai ebben az irányban. Ugyan vakon szerette azt hinni, hogy a barátai azért vannak vele, mert bírják, és nem pedig valami hátsó cél vezérli őket, de közben nagyon is tisztában volt vele, hogy sokan csak a családja pénze miatt keresik a társaságát: az ingyen fuvarok, a fizetett menzai kajálások meg hasonlók az előnyei voltak egy gazdag gyerek barátságának, és Carter sosem érezte, hogy kihasználják, mert szívesen adott.
- Hm, nehéz kérdés! Annyi van, hogy nem is tudok választani. Nézzük csak: van egy barlang a lagúnában, ahol egy csomó felfedezőtúrát tettem gyerekként vagy a világítótorony, ahonnét gyönyörű a naplemente, de imádom a Pink Bálna kajáldát a parton, mert hangulatos egy hely meg persze itt van a tenger és a végtelen lehetőségek – válaszolt vigyorogva a srác, mert örült, hogy a lányt ugyanannyira érdekelte az ő véleménye, mint viszont, és jó volt, hogy nem csak felszínes dolgokról beszélgettek, mint egyébként sokan mások, hanem ilyen tényleg sokat mondó kérdéseket is felvetettek. - De szerintem akkor is lenne kedvenc helyem, ha csak most estem volna ide, úgyhogy ez azt jelenti, neked is kell, hogy legyen. Mi tetszett eddig legjobban Los Angelesből? – kíváncsiskodott erre tovább, és úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akinek kielégíthetetlen a tudásszomja.
Csak úgy száguldottak a témák közt, az idő repült, az emberek körülöttük egyre többen lettek, és fel sem tűnt a fiúnak. Azt mondják, jó társaságban a pillanat elszáll, és mennyire igaz! Alena kétségkívül nagyszerű társaság volt, mert Carter úgy érezte, hogy akár estig képes lenne beszélgeti vele mindenről és semmiről. Nem is beszélve arról, hogy ugyanúgy képes volt lelkesedni dolgok iránt, mint ő.
- Naná! Szörffel sosem viccelődöm! – jelentette ki Carter, és haptákba vágta magát, mint a kiscserkészek szokták. - Ne viccelj már! Annál jobban nem fájhat ez nekem, mint amilyen borzalmas élményt biztosítottam neked múltkor az énekteremben.
A srác nosztalgikus mosollyal gondol vissza az esetre, és le sem tudja vakarni az arcáról a széles mosolyt, miközben felállt, és leporolta magáról a homokot, hogy máris belevágassanak a kalandba, amit egyre jobban várt. Alena lelkesedése, csillogó szemei és ragyogó mosolya pedig csak rátette a hangulatára egy lapáttal.
- Az tuti, hogy deszka nélkül semmire nem megyünk, és a legjobb lenne valóban egy dresszt bérelni, úgyhogy irány a szörfbolt, aztán bele is vághatunk! Nyugi, ismerem a tulajt, úgyhogy a legjobb minőségű dolgokat kapjuk – biztosította a lányt, mielőtt az aggódni kezdhetett volna ilyen apróságokon. Ezután gyorsan összeszedelődzködtek, és bemérték Shawn üzletét, ahol Carter már így is egy csomó időt töltött. Mikor azonban beléptek, nem a borostás tulaj, hanem alkalmazottja, Dean fogadta őket mosolyogva. A srác régi ismerősként üdvözölte az eladót, majd a lányhoz fordult, miután bemutatta őket egymásnak.
- Szerintem a legjobb az lesz, ha keresel magadnak egy dresszt, és felveszed ott, a hátsó fülkében, míg én választok egy deszkát – vetette fel felvont szemöldökkel, majd érdeklődve várta a másik véleményét a dolgok menetéről.
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
It's party time!
Aww, milyen jó is lenne minden egyes nap ezt a gyönyörű partot nézni! Na, nem mintha olyan rossz lenne a kilátás a Palmwoodsbeli szobámból, de azért mégsem Carson City, és mégsem egy malibui tengerpart! Nem bírom sokáig a négy fal között, hiszen úgyis sokat vagyok bezárva, köszönhetően annak, hogy sokáig délutánonként sem tudok elszakadni a próbateremtől és a zongora mellől. A tengerpart pedig erre a legeslegjobb hely. Megnyugtató hallgatni a víz hullámzását, miközben kellemesen cirógatja az arcomat a nap, és még a lágy szellő is védekezően körbeölel. Egyszerűen fantasztikus érzés: olyan könnyednek érzem magam, mint egy lufi, mely képes lenne bármelyik pillanatban felszállni. Ilyenkor kizárom a külvilágot, a problémákat, a nyüzsgő napokat, és csak erre az érzésre gondolok. Megfoghatatlan szabadságérzet kerít hatalmába, amelyet régebben mindig csak a Carson City-n átfutó kis patak mellett, egy kövön ücsörögve találtam meg.
- Aww, biztos tök jó lehet a tengerparton lakni – szakad ki belőlem álmodozóan, bár tisztában vagyok vele, hogy úgysincsen lehetőségem arra, hogy elköltözzek – Nevadában, Carson City-ben nőttem fel. Nem túl nagy város, nagyjából 60.000-en laknak ott. Amolyan tipikus hegyekkel körülvett, dimbes-dombos legelőkben, tavakban és egyéb természeti csodákban bővelkedő hely. Én imádok mindent, ami Carson City-hez köt, de ez azért teljesen más – mutatok körbe, hiszen itt vagyunk Los Angeles szívében, ahol egyébként is nagyjából 3 millió ember nyüzsög, és tele van az egész város felhőkarcolókkal, stadionokkal, bevásárlóközpontokkal, és még tengerpartjai is vannak. Életem két meghatározó helye nem is lehetne különbözőbb: az egyik nyugodt, csendes, a másik pedig nyüzsgő, pezsgő. Viszont valamiért mindkettőt szeretem, és már mindkettő hozzánőtt a szívemhez – Az ösztöndíjamhoz hozzátartozik, hogy nyáron is tartsak bizonyos számú órát a csöppségeknek, úgyhogy nem tudom az egész szünidőt otthon tölteni, de majd augusztusban három hétre hazautazom – válaszolom Carter kérdésére mosolyogva, és már alig várom, hogy hazamehessek. Végre újra láthatom a nagyszüleimet, megölelgethetem a kiskutyánkat, Jackie-t, és végre bedőlhetek a saját ágyamba. Aww, micsoda hetek lesznek azok is!
Vigyorogva hallgatom a fiút, ahogy a kedvenc helyeiről mesél, hiszen ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de nagyon is sokat mondanak róla. Látszik, hogy ő szereti ezt a nyüzsgő életet, és valahogy ki is tudom belőle nézni, ahogy ezeken a partokon edződött.
- Mennyi izgalmas hely van itt! Úgy látom, van még mit bepótolnom – nevetek fel a felsorolás hallatán, hiszen még egyik helyen sem jártam. Szeretek sétálgatni a tengerparton, de legtöbbször inkább csak a mólón ücsörgök, vagy úszok, és nem felfedezőtúrákat teszek a környéken. Carter viszont kíváncsivá tett, úgyhogy legközelebb majd barlangra és kajáldára is vadászni fogok – Sokat járok a tengerpartra, mert imádom a vizet, de ha belvárosi hely kéne, akkor a Billy’s zeneboltot mondanám. Imádom, mert annyira hangulatos az egész! Van hozzá egy eldugott zenesarok, ahol felvehetsz egy hatalmas fülhallgatót, és azt hallgathatsz, amit szeretnél. Tényleg, eddig kínai számtól kezdve Vivaldiig mindent megtaláltam, és olyan, mintha egy igazi koncerten ülnék. Csak felveszed, keresel egy dalt, behunyod a szemed, és nyugodtan élvezed a zenét. Ha nem jártál még ott, mindenképpen nézz be egyszer! – csicsergek széles vigyorral, hiszen ez volt az egyik legelső hely, amit úgy magamtól fedeztem fel itt, és azóta sem tudom megunni. Nem tipikus modern, színes zenebolt, hanem kicsit olyan vintage stílusa van, viszont tényleg minden van ott, amit csak keresnél. A tulaj pedig rettentően jófej, már fel is ajánlotta, hogyha kéne nekem részmunkaidős állás, akkor ő szívesen felvesz az alkalmazottjaként.
- Na, de jön a kérdés, hogyha ennyi mindent ismersz itt, akkor mennyit láttál a Los Angelesen kívüli világból? – kíváncsiskodom tágra nyílt szemekkel, és vidám mosollyal ajándékozom meg a mellettem ücsörgő fiút. Egyszerűen nem tudok kifogyni a kérdéseimből, minél többet szeretnék megtudni róla, hiszen Carter nem éppen egy unalmas srác, az biztos!
- Hidd el, nem volt az olyan rossz! – emlékezek vissza nosztalgikus mosollyal a legutóbbi találkozásunkra, amikor próbáltam tanítgatni a fiút, de tekintve, hogy elég szorgalmas volt, és próbált koncentrálni is, kellemes csalódást okozott. Bevallom félve, hogy kicsit rosszabbra számítottam, de hát ő már akkor bebizonyította, hogy tud meglepetéseket okozni – De most tényleg szörfözni megyünk? Á, már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, és, ha túlságosan lelkesedem, nyugodtan csapj le, de tényleg most fogok először ilyesmibe belevágni – magyarázom Carternek széles vigyorral, miközben feltápászkodom a földről, majd összeszedve a cókmókomat követni kezdem a fiút, aki határozottan elindul a parton, úgyhogy nekem csak követnem kell őt.
Nem sokkal később megérkezünk egy hangulatos szörfboltba, ahol Carter bemutat a pult mögött álló srácnak, és felveti, hogy keressek magamnak egy dresszt, míg ő deszkát keres. Rábólintok a dologra, majd széles vigyorral a dresszek részlege felé veszem az irányt, és gyorsan találok is egy méretemnek illő darabot. Persze, a végső választás előtt megkérdezem a fiút, hogy biztos jó lesz –e, de miután ő rábólint, ezt is lerendezzük, és jöhet a deszka.
- Na, végre megtudhatom, hogy milyen deszkát választottál nekem? – vonom fel a szemöldökömet, és kiskutyaszemekkel pillogok a másikra, aki addig nem akarta nekem megmutatni, hogy mit talált nekem, míg a dresszemet ki nem választjuk. Most viszont már igazán megtehetné, mert már majd’ szétrobbanok az izgatottságtól és lelkesedéstől. Hiszen végre, életemben először szörfözni fogok! Lehetnék ennél boldogabb most? Azt kötve hiszem.
to: Carter <3 words: 829 music: Summer ^^ |
Alena Mace
GIRLS
❝♦ TITULUS : beaming pianist
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
Carter el sem tudta képzelni másutt az életét. Los Angeles volt minden, amire valaha vágyott: tengerparttal körbeölelt felhőkarcolókból emelt város, ami sosem alszik. Míg nappal a napsütés ragyogja be a, éjszaka az angyalok helyett a reklámok neonfényei és különböző szórakozóhelyek villogó feliratai világítják be szinte minden négyzetméterét. Az utca egyik túloldala még lepukkant szegénynegyed, a másik már Beverly Hills, ahol az ott lakók legnagyobb problémája, hogy milyen manipedije legyen legközelebb. Ez volt az ellentétek városa, de Carter imádta, mert ennyi év után is mindig meg tudta lepni, és mert sosem unatkozott. Mozgalmas városban élt, mely tele volt mindig valami koncerttel, felvonulással vagy éppen fesztivállal, mint a mostani is. Szinte a mindennapjaihoz tartozott egy efféle szórakozás, és fogalma sem volt, hogy milyen lehet az élet a városon kívül.
- Hm, azt hittem, Nevadában csak sivatag van – jegyezte meg bambán a fiú azon gondolkozva, hogy hallott-e már valaha Carson City-ről, de nem tudott felidézni egyetlen alkalmat sem. Az viszont biztos, hogy Nevadáról csak három dolog jutott eszébe: Las Vegas, homok és kaktuszok… Meg a hosszú országút, melyen egyszer mad szeretne végigkocsikázni, de ez nem csak a szomszédos államra igaz. Valahogyan mivel ez a kép alakult ki benne a másik térségről, úgy hitte, hogy onnan csak amolyan érdes, cowboy szerű nyers emberek jöhetnek, akik a száraz sivatagi homokban edződtek a puha tengerparti helyett. Sosem hitte volna, hogy egy olyan lány, mint Alena is éppen ilyen helyről jöhet. Ő maga volt a lágyság, a puhaság és a finomság, egyszerűen nem illett bele a képbe.
Carter hümmögve hallgatta, ahogyan a lány arról beszélt, hogy az ösztöndíja megkövetelte tőle, hogy nyáron is dolgozzon. Na persze úgy látszott, hogy Alena nagyon is élvezte a zongoratanítást, de a srác ezt akkor is szemétségnek tartotta az iskola részéről, hiszen milyen dolog már ilyesmit kötelezővé tenni! S lehet, hogy neki nem hiányzott a családja (elvégre is még mindig egy fedél alatt éltek), de el sem tudta képzelni, hogy milyen lehetett a másiknak, hogy csak alig néhány hétre láthatta őket.
- És a családod mit szól, hogy ilyen keveset vagy otthon? A szüleid nem féltenek? – kíváncsiskodott a fiú, mert valamiért azoknak a tipikus óvó-féltő szülőknek képzelte el Lena szüleit, akiknek minden este be kell számolni a történtekről. Viszont még mindig jobbak az ilyen szülők, mint azok, akik nem is foglalkoznak az emberrel vagy csak a felszínen tesznek úgy, de valójában abszolút nem érdekli őket, hogy mi van az egyénnel, csak az imidzsüket kell fenntartaniuk. Carter is sokszor inkább befektetésnek érezte magát, mintsem gyereknek, főleg nem az elvárások miatt, amiket a szülei és a bátyja állítottak vele szemben.
- Á, LA-t sosem lehet megunni, mindegy hány éve él itt az ember. Csak egyre jobb és jobb helyeket talál – vélekedett a Daanen fiú, majd érdeklődve hallgatta, amint Alena a saját kedvenc helyeit sorolta ebben a nyüzsgő nagyvárosban, és meg kellett állapítania, hogy ilyen apróságok is mennyi mindent elárultak róla! Például, hogy az egyik kedvenc helye egy zenebolt. Nem holmi klub vagy pláza, nem a hollywood sétány, hanem egy igazi személyes hely. A srác elismeréssel adódott a válasz iránt.
- Oké, feltétlen benézek majd – ígérte, és komolyan gondolta. Carter Daanen ritkán tett ígéreteket, de akkor azokat be is tartotta!
- Hát… a filmek számítanak? – vakarta meg a fejét a srác szégyellősen, majd elnevette magát. - Igazából a legtávolabbi pont, ahol voltam az San Francisco, de akkor is csak az osztállyal mentünk kirándulni. Ja, meg egyszer a nagyszüleim elvittek minket Hawaii-ra hajókázni, de amúgy nem nagyon mozdultam ki Los Angelesből – rántotta meg a vállát, mert igazából semmi izgalmasat nem talál abban, hogy ő ilyen helyeken járt, mert egyik sem fogta meg igazán, egyik sem volt más, több, mint az, amit megszokott és megszeretett.
Carter csak szélesen vigyorgott a lány lelkes kérdésére, mert naná, hogy szörfözni mennek! Már most is alig várta, hogy a hullámokat érezze a lába alatt, és víz csapódjon a karjának. A szörfözés egyet jelentett a szabadsággal, de most plusz izgalom adódott az érzéshez tudván, hogy ott lesz Alena is.
Egész simán, és gyorsan találnak neki egy hozzá passzoló dresszt, majd a lány kíváncsi kérdésére, ha lehet, akkor még jókedvűbben elneveti magát a türelmetlenségét.
- Oké, gyere! Mit gondolsz erről? – kísérte el a másikat az egyik sarokba, ahol a falnak döntve egy napsárga deszke díszelgett, amire rózsaszín virágmintákat festettek. Nőies és kifinomult volt, hátsó súypontú deszka, ami miatt kevésbé könnyen dőlt fel, de Carter nem emiatt választotta, hanem mert a hasi oldalon futó zöld indák hangjeggyé futottak össze. Alighogy meglátta, csak Alenához tudta passzolni ezt a fajta deszkát.
- Ha tetszik, mehetünk is! A cuccod nyugodtan itt hagyhatod, Dean majd vigyáz rá – kopogtatta meg a saját választott sötétkék deszkáját, és lazán a szekrénysornak dőlt, miközben a másik válaszát várta. Már szinte érezte is a tenger sós és a szabadság édes ízét a szájában.
- Hm, azt hittem, Nevadában csak sivatag van – jegyezte meg bambán a fiú azon gondolkozva, hogy hallott-e már valaha Carson City-ről, de nem tudott felidézni egyetlen alkalmat sem. Az viszont biztos, hogy Nevadáról csak három dolog jutott eszébe: Las Vegas, homok és kaktuszok… Meg a hosszú országút, melyen egyszer mad szeretne végigkocsikázni, de ez nem csak a szomszédos államra igaz. Valahogyan mivel ez a kép alakult ki benne a másik térségről, úgy hitte, hogy onnan csak amolyan érdes, cowboy szerű nyers emberek jöhetnek, akik a száraz sivatagi homokban edződtek a puha tengerparti helyett. Sosem hitte volna, hogy egy olyan lány, mint Alena is éppen ilyen helyről jöhet. Ő maga volt a lágyság, a puhaság és a finomság, egyszerűen nem illett bele a képbe.
Carter hümmögve hallgatta, ahogyan a lány arról beszélt, hogy az ösztöndíja megkövetelte tőle, hogy nyáron is dolgozzon. Na persze úgy látszott, hogy Alena nagyon is élvezte a zongoratanítást, de a srác ezt akkor is szemétségnek tartotta az iskola részéről, hiszen milyen dolog már ilyesmit kötelezővé tenni! S lehet, hogy neki nem hiányzott a családja (elvégre is még mindig egy fedél alatt éltek), de el sem tudta képzelni, hogy milyen lehetett a másiknak, hogy csak alig néhány hétre láthatta őket.
- És a családod mit szól, hogy ilyen keveset vagy otthon? A szüleid nem féltenek? – kíváncsiskodott a fiú, mert valamiért azoknak a tipikus óvó-féltő szülőknek képzelte el Lena szüleit, akiknek minden este be kell számolni a történtekről. Viszont még mindig jobbak az ilyen szülők, mint azok, akik nem is foglalkoznak az emberrel vagy csak a felszínen tesznek úgy, de valójában abszolút nem érdekli őket, hogy mi van az egyénnel, csak az imidzsüket kell fenntartaniuk. Carter is sokszor inkább befektetésnek érezte magát, mintsem gyereknek, főleg nem az elvárások miatt, amiket a szülei és a bátyja állítottak vele szemben.
- Á, LA-t sosem lehet megunni, mindegy hány éve él itt az ember. Csak egyre jobb és jobb helyeket talál – vélekedett a Daanen fiú, majd érdeklődve hallgatta, amint Alena a saját kedvenc helyeit sorolta ebben a nyüzsgő nagyvárosban, és meg kellett állapítania, hogy ilyen apróságok is mennyi mindent elárultak róla! Például, hogy az egyik kedvenc helye egy zenebolt. Nem holmi klub vagy pláza, nem a hollywood sétány, hanem egy igazi személyes hely. A srác elismeréssel adódott a válasz iránt.
- Oké, feltétlen benézek majd – ígérte, és komolyan gondolta. Carter Daanen ritkán tett ígéreteket, de akkor azokat be is tartotta!
- Hát… a filmek számítanak? – vakarta meg a fejét a srác szégyellősen, majd elnevette magát. - Igazából a legtávolabbi pont, ahol voltam az San Francisco, de akkor is csak az osztállyal mentünk kirándulni. Ja, meg egyszer a nagyszüleim elvittek minket Hawaii-ra hajókázni, de amúgy nem nagyon mozdultam ki Los Angelesből – rántotta meg a vállát, mert igazából semmi izgalmasat nem talál abban, hogy ő ilyen helyeken járt, mert egyik sem fogta meg igazán, egyik sem volt más, több, mint az, amit megszokott és megszeretett.
Carter csak szélesen vigyorgott a lány lelkes kérdésére, mert naná, hogy szörfözni mennek! Már most is alig várta, hogy a hullámokat érezze a lába alatt, és víz csapódjon a karjának. A szörfözés egyet jelentett a szabadsággal, de most plusz izgalom adódott az érzéshez tudván, hogy ott lesz Alena is.
Egész simán, és gyorsan találnak neki egy hozzá passzoló dresszt, majd a lány kíváncsi kérdésére, ha lehet, akkor még jókedvűbben elneveti magát a türelmetlenségét.
- Oké, gyere! Mit gondolsz erről? – kísérte el a másikat az egyik sarokba, ahol a falnak döntve egy napsárga deszke díszelgett, amire rózsaszín virágmintákat festettek. Nőies és kifinomult volt, hátsó súypontú deszka, ami miatt kevésbé könnyen dőlt fel, de Carter nem emiatt választotta, hanem mert a hasi oldalon futó zöld indák hangjeggyé futottak össze. Alighogy meglátta, csak Alenához tudta passzolni ezt a fajta deszkát.
- Ha tetszik, mehetünk is! A cuccod nyugodtan itt hagyhatod, Dean majd vigyáz rá – kopogtatta meg a saját választott sötétkék deszkáját, és lazán a szekrénysornak dőlt, miközben a másik válaszát várta. Már szinte érezte is a tenger sós és a szabadság édes ízét a szájában.
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
It's party time!
Néha még mindig csak egy lidérces álomnak tűnik Los Angeles felhőkarcolókkal, útikönyvekből viszontlátott nevezetességekkel és nyüzsgő utcákkal teli nyughatatlan látképe. Gyakran elkap az az érzés, hogy biztos csak képzelem ezt az egészet, és ha hozzáérek ehhez a törékeny buborékhoz, akkor szétpukkad az egész, és majd felébredem, azt gondolván, hogy milyen csacsiságokról tudok álmodozni. Nem azért, mert Los Angeles ugyanolyan mesés és sokszínű, mint ahogy mondják róla, hanem azért, mert amikor az ember hozzászokik valamihez, akkor utána minden, ami más, olyan hihetetlenül varázslatosnak tűnik. Én pedig teljes mértékben a kisvárosi élethez vagyok hozzászokva. A vígan és csendesen csörgedező patakok, mentazöld dombok vagy éppen egymástól elszigetelt, kertes családi házak látványához. Ahhoz, hogy úton-útfélen ismerős arcokba futok, és már a kisboltos is a bejárati ajtó csengetésekor köszön. Nem beszélve arról, hogy nekem a szórakozást nem a bulik vagy a fesztiválok jelentették, hanem egy-egy country este Joe bácsi éttermében vagy a pitesütő versenyek, amelyeket negyedévente szerveztek meg.
Jókedvűen felkacagok, amikor Carter az orra alá dünnyögi, hogy azt hitte, Nevadában csak sivatagok vannak. Ah, azok a fránya sztereotípiák! Persze, hogy mindenkinek ez jut eszébe, és nem is hibáztathatom őket. Csak éppen ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki meghallja, hogy zongorista vagyok, mert akkor azt fogja hinni, hogy a nap 24 órájában csak komolyzenét hallgatok. Pedig ha tudnák!
- Hát, nem hibáztatlak érte, hogy Nevadáról csak a sivatag jut eszedbe, de sokkal több minden van ott, mint csak homok – kunkorodik fel a szám széle, ahogyan a fiúra pillantok, de gondolatban inkább lepisszegem magam, és nem kezdek el neki földrajz órát tartani az államban található hegyláncokról, vulkánokról vagy éppen tavakról. Szerintem túlságosan hamar megunná, és nem biztos, hogy annyira vonzódik az ilyen természeti képződményekhez, mint jómagam – Ha egyszer arrafelé jársz, csak szólj, és szívesen tartok körbevezetést! – kacsintok a fiúra játékosan, bár ha tényleg van lehetősége rá, hogy betegye a lábát Nevada államba, és esetleg meglátogassa Carson City-t, akkor még szép, hogy bemutatnám neki a legjobb helyeket. Elvégre ő is ugyanezt teszi most, nem?
Elgondolkozva oldalra billentem a fejemet, amikor meghallom Carter következő kérdését. Igazából soha nem hallottam a szüleimet panaszkodni amiatt, mert távol vagyok tőlük, viszont nem is nagyon szokták ezzel kapcsolatban megosztani az érzéseiket. Mivel támogattak abban is, hogy belevágjak ebbe az ösztöndíj programba, így feltételezem, hogy a szülői aggódásukon felülemelkedik a szüntelen támogatásuk, és nem a távolságot tartják a legfontosabbnak.
- Félteni persze féltenek, minden egyes nap be is kell számolnom nekik a napjaimról, viszont szerintem egészen jól viselik, hogy távol vagyok. Mármint, gondolom, hogy mivel egyke gyerek vagyok, ezért még nehezebb nekik már ilyen korán elengedni a kezemet, viszont ennek ellenére is folyamatosan támogatnak – bólogatok komolyan, magam elé idézve anyu felkunkorodó ajkait és apa nevetőráncait. Ah, már alig várom, hogy lássam őket! Már egy ideje volt, hogy találkoztunk, és jó lesz majd megint hazamenni - Ha pedig otthon vagyok, akkor úgyis tömik belém a kaját, elvisznek az összes kedvenc helyemre, és elbüszkélkednek, hogy a kicsi lányuk most már Los Angelesben tanul, úgyhogy akkor úgyis elhalmoznak a szeretetükkel – fűzöm hozzá széles vigyorral, hiszen bár humorosnak hat, ahogyan felvázolom azokat a heteket, amiket otthon töltök, mégis ez az igazság. Néha úgy érzem magam, mintha egy komédia szereplője lennék, mert ilyenkor a feje tetejére áll a ház, és a szüleim mindketten kicsit lelkesebbek, mint egyébként. Anyukám folyamatosan pörög, és addig le nem áll, míg mindent meg nem sütött nekem, minden ruhaüzletbe be nem rángatott és minden lemezt meg nem vett nekem, amit kinézett, míg távol voltam. Apukám pedig szokásához híven elnosztalgiázgat, a legnagyobb életbölcsességeket osztja meg velem vagy éppen kerti partit csap, és a grill körül legyeskedik. Imádnivalóak, de komolyan!
- Á, szóval nem szoktatok a családdal túrázgatni? Egy-egy hétvégére leugrani valami közeli helyre? – vonom fel a szemöldökömet kíváncsian, és nagyokat pislogok rá. Ha hazamegyek, mi mindig elmegyünk együtt túrázni vagy Nevada legjobb kemping helyeit fedezzük fel, és ez összehozza a kis családunkat is. Mondjuk azt is megérteném, ha Carter nemlegesen válaszolna, hiszen mégis csak egy hatalmas városban él, ahol annyi a lehetőség, mint nálunk az egész államban együttvéve.
A hátamon végigfutnak az izgatottság apró szikrái, ahogyan a szörfbolt felé vesszük az irányt, és egyre jobban tudatosul bennem, hogy életemben először tényleg szörfözni fogok! Nem filmen látok ilyet, nem is a tengerparton ücsörögve, hanem én próbálom ki! Milyen nagyszerű már ez! Majd’ kirobbanok a lelkesedéstől, ahogy a dressz próbálása után Carter végre megmutatja a deszkát, amit választott nekem, és amitől hirtelen leesik az állam. Aztán nagyot sikkantok, ahogyan tudatosul bennem, hogy milyen „személyre szabott” darabot nézett ki, és boldogságomban szó szerint a nyakába ugrok. Na jó, csak gyorsan megölelem, és utána kicsit idegesen, a pilláimat rebesgetve vissza is húzódom.
- Uramisten, ez nagyon jó! Annyira szép! – csapom össze a tenyereimet izgatottan, és le sem lehetne vakarni az arcomról a vigyort. Még kifelé menet is, amikor elsétálunk a kasszák előtt, és lerakom a cuccomat, szegény srác – Dean, azt hiszem – kicsit óvatos mosollyal nyugtázza, ahogyan izgatott trappolással caplatok ki az üzletből.
Ahogyan kiérünk, a mézszínű és tagadhatatlanul forró homok simogatni kezdi a lábamat, és elém tárul a látvány, amelynek nem tudok ellenállni; az, ahogyan az aranysárga napsugarak vidám csíkokat festenek az egyébként kristálytiszta tengerre, a sirályok pedig játékosan kerülgetik a hatalmas pálmafákat. Hát nem ez az egyik leggyönyörűbb kép, amit az ember lánya láthat?
- Na jó, mondd el, mire kell figyelnem! Nem élnek a vízben veszélyes állatok, ugye? És annyira nem vészesek a mostani hullámok? – kérdezem nevetve, és ahogyan kicsúsznak a számon a kérdések, én is rájövök, milyen ijedtnek hangozhatok. Pedig nem vagyok az, sőt! Csak éppen jó felkészülni minden eshetőségre – És ha esetleg túl béna lennék, akkor meg kell ígérned, hogy kimentesz, mint azokban a filmekben, ahol jön a jóképű szörfös srác, és kimenti az esendő főhősnőt – csevegek vidáman, kíváncsi oldalpillantást vetve a fiúra, várva a reakcióját, bár nem nagyon gondolom komolyan, amit mondok – Minden esetre próbálom hozni a legjobb formámat, és keményen dolgozni! – ígérem szívem fölé emelt kézzel, miközben az aranysárga napsugarak tengerében, a homok simogató tapintásával kísérve lépdelünk a lágyan és lassan fodrozódó víz felé. Izgalmas délutánnak nézünk elébe, az biztos!
to: Carter <3 words: 997 music: Summer ^^ |
Alena Mace
GIRLS
❝♦ TITULUS : beaming pianist
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Los Angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 15
Re: Tengerpart |
Dear Alena,
● ● do you have fun on the 4th of july?
Carter nem volt sznob los angelesi. Nem állította, hogy nem létezik jobb hely ennél, de azért valljuk, az Angyalok városát nehéz volt felülmúlni. Ennek ellenére megértette, hogy ha valakinek nem passzolt a stílusához ez a fajta életvitel, amit az itteni lét megkövetelt. Az állandó dugók, a tömeg, a folyamatos meleg a mindennapok részei voltak, és a turisták gyakran panaszkodtak, de olyasvalaki, aki ebben az életben szocializálódott már észre sem vette ezeknek a jeleit. Élvezte, hogy elveszhetett a város színes forgatagában, és eltűnhetett a szürke betontömbök között, ám ha ahhoz volt kedve, akár ki is tűnhetett. Egyszerre figyelte senki és mindenki, mert Los Angelesen volt a világ szeme, de közben ennyi ember közt egy darab olyan volt, mint homokszem a sivatagban. Elenyésző.
Carter örült, hogy Alena nem sértődött meg a megjegyzésén, amiben bevallotta, hogy nem tudott többet Nevadáról, mint amit a fárasztó viccek hangsúlyoztak. Sosem vágyott oda, sem igazából másik amerikai városba New Yorkon kívül. A Nagy Alma még a bakancslistáján is rajta volt.
- Ha egyszer úgy adódna, hogy odavetődöm, feltétlen szólok – ígérte a fiú, és a mosolya visszatért. Maga sem tudta, miért, de ez a fajta jövőre vonatkozó ígéret valahogy megnyugtatta afelől, hogy még össze fog fonódni valahogyan az útja Alenával, mert a lány önként ajánlotta fel a segítségét. (Most már csak ezért is meg kell látogatnia Nevadát…) Persze az is lehet, hogy Lena csak túl kedves volt, és valójában butának tartotta, hogy annyira sem figyelt földrajzórán, hogy tudja, mi minden van abban a hatalmas államban.
A srác biztos volt benne, hogy az ő szüleit nem különösebben hatná meg, ha máshol szeretne tanulni (Legfeljebb kinevetnék, mert hogy mit neki tanulás?) Lehet, észre sem vennék, hogy nem lenne otthon. Ott lenne nekik még mindig a húga, meg néha érdeklődnének a bátyjáról, hogy éppen milyen világmegváltó projektben vesz részt. Cartertől ha otthon van sem nagyon kérdezték meg, hogy milyen volt a napja. Nem csoda, hogy miért szeretette a szabadban tölteni a szabadidejét.
- Jó fej szüleid vannak – állapította meg a srác szélesen mosolyogva, miután Alena vidám arccal mesélni kezdett a családjáról, az otthoniakról, és hogy milyen amikor távol van tőlük, vagy éppen meglátogatja őket a hosszú tanév után. Amilyen szeretettel beszélt róluk, látszott rajta, hogy komolyan is gondolja, és nem csak azért mond jókat, mert nem akar szégyent hozni a családjára egy idegen előtt. Carter egyébként is könnyen eltudta képzelni őt, hogy csak ül az ebédlőasztalnál, és az egész kisváros körberajongja. Alena az a fajta lány volt, akit képtelenség volt nem szeretni.
- Családdal túrázgatni? – hahotázott a fiú a felvetésre, és elképzelte az anyját magassarkúban a Hollywood felirat dombjára felbaktatni. Vicces látvány volt, az tuti, de 200% kevés, annyira biztos volt benne, hogy soha nem látja élőben ezt a képet. - A szüleim elfoglalt emberek. Vagy legalábbis ezt mondják magukról. Menő hollywoodi producerek, szóval hétvégén is van elég melójuk, ha pedig éppen nem dolgoznak, akkor valami partin vannak. Én otthon lakom, de nem kifejezetten gyakran találkozom velük – rántotta meg a vállát a fiú, és a téma ellenére nem volt benne neheztelés. Tisztában volt vele, hogy a szülei azért dolgoztak ennyit és ilyen keményen, hogy nekik jó életet biztosítsanak, melyben nem kell nélkülözniük semmit. Ennek köszönhette például ő is, hogy egész életében még egy napot sem kellett dolgoznia.
Útban a szörfbolt felé, Carter ereiben izgalom szikrái száguldottak. Alig várta, hogy megmutathassa Alenának ezt a helyet. Nem is beszélve arról, hogy mennyire örült, mikor talált egy személyre szabott deszkát a lánynak, aki sokkal lelkesebben reagált, mint azt valaha is remélni merte. Könnyed, boldog nevetést eresztett ki magából a lány sikkantására és elkapkodott ölelésére. Kár, hogy olyan rövid ideig tartott. Még szívesen magába szippantotta volna a mézillatát és érezte volna maga körül a karjait… Na majd később!
- Örülök, hogy tetszik – jelentette ki, majd kivezette a helyiségből a tagadhatatlanul lelkes Lenát. Útközben rávigyorgott a hüvelykujjait felfelé mutató Deanre, és már is elemében érezte magát, ahogy egyik kezében a kedvenc deszkával, maga előtt az azúrtengerben gyönyörködve kilépett újra a tengerpartra.
Carter jókedvűen felnevetett Alena felvetéseire, és már nem is emlékezett, mikor érezte magát utoljára ilyen felszabadultan. A lány mellett igazán csodás volt a közérzete, jobb, mint általában, pedig ő egyébként sem szokott erre panaszkodni.
- Nyugi, ilyen közel a parthoz nem él semmiféle veszélyes állat. Ha mégis valami gáz lenne, számíthatsz rám, hogy kimentelek. De persze csak, ha nem vonod vissza a „jóképű szörfös” részt – kacsintott a lányra, majd örömmel fogadta annak ígértetét (pedig igazán nem bánta volna, ha bénázott volna, csak hogy hősködhessen kicsit…)
- Na, gyere! Vágjunk is bele! – intette közel a másikat, amikor elérték a víz szélét, és egyelőre letette a saját deszkáját a homokba, mert nehéz lett volna normálisan egy másikon állva magyarázni. - Egy kicsit beljebb megyünk, hogy normálisan rá tudj feküdni a deszkára, és akkor majd még majd beljebb evezünk.
Carter nem volt kifejezetten jó tanár, hiszen nem volt benne gyakorlata, de igyekezett megfelelően felvezetni a dolgot, hogy jó élményt szerezzen a lánynak. Nem szerette volna, ha Alena mosolya elhalványodott volna a nap végére.
Intett a lánynak, hogy kövesse, és vitte helyette a deszkáját, míg lassan be nem sétáltak a tenger egy nyugisabb (értsd: kevésbé zsúfolt) részén, míg a víz a derekukig nem ért. Ott bevizezte a felsőtestét is, nehogy a hirtelen hőmérsékletváltástól begörcsöljön vagy ilyesmi, és javasolta lelkes tanítványának, hogy ő is tegyen így.
- Megvagy? Akkor hasalj a deszkára, hogy kényelmesen meg tudj kapaszkodni mellkas magasságban, a lábaidat pedig tartsd egyenesen – Carter elismerően hümmögött, hogy Alena milyen jól követte az utasításait az érkező hullámok lökései ellenére is. Miután látta rajta, hogy elhelyezkedett. - Mivel kezdő vagy, ezért a bokádra csatolok egy kapcsot, ami a deszkához köt. Ennek hála el sem veszítheted azt, másrészt, ha esetleg maga alá temetne egy hullám, a deszka úgy van kialakítva, hogy felhúzzon a felszínre. Úgyhogy ha víz alá kerülnél, csak húzd fel magad a deszkára, és figyelj az egyenletes légzésre. De nyugi, itt nem vészesek a hullámok, nem lesz semmi baj.
A fiú felerősítette a tépőzáras kapcsot Alena lábára, majd odaállt elé, miközben egy helyben tartotta a deszkát, és megkereste a lány tekintetét. - Készen állsz?
Carter örült, hogy Alena nem sértődött meg a megjegyzésén, amiben bevallotta, hogy nem tudott többet Nevadáról, mint amit a fárasztó viccek hangsúlyoztak. Sosem vágyott oda, sem igazából másik amerikai városba New Yorkon kívül. A Nagy Alma még a bakancslistáján is rajta volt.
- Ha egyszer úgy adódna, hogy odavetődöm, feltétlen szólok – ígérte a fiú, és a mosolya visszatért. Maga sem tudta, miért, de ez a fajta jövőre vonatkozó ígéret valahogy megnyugtatta afelől, hogy még össze fog fonódni valahogyan az útja Alenával, mert a lány önként ajánlotta fel a segítségét. (Most már csak ezért is meg kell látogatnia Nevadát…) Persze az is lehet, hogy Lena csak túl kedves volt, és valójában butának tartotta, hogy annyira sem figyelt földrajzórán, hogy tudja, mi minden van abban a hatalmas államban.
A srác biztos volt benne, hogy az ő szüleit nem különösebben hatná meg, ha máshol szeretne tanulni (Legfeljebb kinevetnék, mert hogy mit neki tanulás?) Lehet, észre sem vennék, hogy nem lenne otthon. Ott lenne nekik még mindig a húga, meg néha érdeklődnének a bátyjáról, hogy éppen milyen világmegváltó projektben vesz részt. Cartertől ha otthon van sem nagyon kérdezték meg, hogy milyen volt a napja. Nem csoda, hogy miért szeretette a szabadban tölteni a szabadidejét.
- Jó fej szüleid vannak – állapította meg a srác szélesen mosolyogva, miután Alena vidám arccal mesélni kezdett a családjáról, az otthoniakról, és hogy milyen amikor távol van tőlük, vagy éppen meglátogatja őket a hosszú tanév után. Amilyen szeretettel beszélt róluk, látszott rajta, hogy komolyan is gondolja, és nem csak azért mond jókat, mert nem akar szégyent hozni a családjára egy idegen előtt. Carter egyébként is könnyen eltudta képzelni őt, hogy csak ül az ebédlőasztalnál, és az egész kisváros körberajongja. Alena az a fajta lány volt, akit képtelenség volt nem szeretni.
- Családdal túrázgatni? – hahotázott a fiú a felvetésre, és elképzelte az anyját magassarkúban a Hollywood felirat dombjára felbaktatni. Vicces látvány volt, az tuti, de 200% kevés, annyira biztos volt benne, hogy soha nem látja élőben ezt a képet. - A szüleim elfoglalt emberek. Vagy legalábbis ezt mondják magukról. Menő hollywoodi producerek, szóval hétvégén is van elég melójuk, ha pedig éppen nem dolgoznak, akkor valami partin vannak. Én otthon lakom, de nem kifejezetten gyakran találkozom velük – rántotta meg a vállát a fiú, és a téma ellenére nem volt benne neheztelés. Tisztában volt vele, hogy a szülei azért dolgoztak ennyit és ilyen keményen, hogy nekik jó életet biztosítsanak, melyben nem kell nélkülözniük semmit. Ennek köszönhette például ő is, hogy egész életében még egy napot sem kellett dolgoznia.
Útban a szörfbolt felé, Carter ereiben izgalom szikrái száguldottak. Alig várta, hogy megmutathassa Alenának ezt a helyet. Nem is beszélve arról, hogy mennyire örült, mikor talált egy személyre szabott deszkát a lánynak, aki sokkal lelkesebben reagált, mint azt valaha is remélni merte. Könnyed, boldog nevetést eresztett ki magából a lány sikkantására és elkapkodott ölelésére. Kár, hogy olyan rövid ideig tartott. Még szívesen magába szippantotta volna a mézillatát és érezte volna maga körül a karjait… Na majd később!
- Örülök, hogy tetszik – jelentette ki, majd kivezette a helyiségből a tagadhatatlanul lelkes Lenát. Útközben rávigyorgott a hüvelykujjait felfelé mutató Deanre, és már is elemében érezte magát, ahogy egyik kezében a kedvenc deszkával, maga előtt az azúrtengerben gyönyörködve kilépett újra a tengerpartra.
Carter jókedvűen felnevetett Alena felvetéseire, és már nem is emlékezett, mikor érezte magát utoljára ilyen felszabadultan. A lány mellett igazán csodás volt a közérzete, jobb, mint általában, pedig ő egyébként sem szokott erre panaszkodni.
- Nyugi, ilyen közel a parthoz nem él semmiféle veszélyes állat. Ha mégis valami gáz lenne, számíthatsz rám, hogy kimentelek. De persze csak, ha nem vonod vissza a „jóképű szörfös” részt – kacsintott a lányra, majd örömmel fogadta annak ígértetét (pedig igazán nem bánta volna, ha bénázott volna, csak hogy hősködhessen kicsit…)
- Na, gyere! Vágjunk is bele! – intette közel a másikat, amikor elérték a víz szélét, és egyelőre letette a saját deszkáját a homokba, mert nehéz lett volna normálisan egy másikon állva magyarázni. - Egy kicsit beljebb megyünk, hogy normálisan rá tudj feküdni a deszkára, és akkor majd még majd beljebb evezünk.
Carter nem volt kifejezetten jó tanár, hiszen nem volt benne gyakorlata, de igyekezett megfelelően felvezetni a dolgot, hogy jó élményt szerezzen a lánynak. Nem szerette volna, ha Alena mosolya elhalványodott volna a nap végére.
Intett a lánynak, hogy kövesse, és vitte helyette a deszkáját, míg lassan be nem sétáltak a tenger egy nyugisabb (értsd: kevésbé zsúfolt) részén, míg a víz a derekukig nem ért. Ott bevizezte a felsőtestét is, nehogy a hirtelen hőmérsékletváltástól begörcsöljön vagy ilyesmi, és javasolta lelkes tanítványának, hogy ő is tegyen így.
- Megvagy? Akkor hasalj a deszkára, hogy kényelmesen meg tudj kapaszkodni mellkas magasságban, a lábaidat pedig tartsd egyenesen – Carter elismerően hümmögött, hogy Alena milyen jól követte az utasításait az érkező hullámok lökései ellenére is. Miután látta rajta, hogy elhelyezkedett. - Mivel kezdő vagy, ezért a bokádra csatolok egy kapcsot, ami a deszkához köt. Ennek hála el sem veszítheted azt, másrészt, ha esetleg maga alá temetne egy hullám, a deszka úgy van kialakítva, hogy felhúzzon a felszínre. Úgyhogy ha víz alá kerülnél, csak húzd fel magad a deszkára, és figyelj az egyenletes légzésre. De nyugi, itt nem vészesek a hullámok, nem lesz semmi baj.
A fiú felerősítette a tépőzáras kapcsot Alena lábára, majd odaállt elé, miközben egy helyben tartotta a deszkát, és megkereste a lány tekintetét. - Készen állsz?
Carter Daanen
BOYS
❝♦ TITULUS : ☄ polaroid
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
❝♦ MUNKA, HOBBI : ☄ being busy
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : ☄ fyeah los angeles
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 22
Re: Tengerpart |
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|