ÜZLETSOR

Megmosolyogtatott, amit Tessa válaszolt a csőddel kapcsolatos megjegyzésemre. Viccnek szánta, legalábbis én annak vettem, és ez kellemesen meglepett. Nem tartottam annak a fajtának azelőtt, akinek van humorérzéke. Nem is tudom, hogy az hogyan jön össze az olvasással. Nem kellene akkor állandóan elmerengnie és komoly arccal gondolkoznia a világ szörnyűségeiről? Én ugyanis ilyennek képzeltem a könyvmolyokat. Na jó, lehet, hogy sztereotípiákkal élek, de ki nem a mai világban, mikor a napunk 90%-ában különböző formákban kapjuk az információkat: Internetről, TV-ből és magából a világból, amit látunk, hallunk, tapasztalunk és jobb esetben megélünk. Theresa azonban nem él, bár azt hiszi. Azon aggodalmaskodik, hogy melyik főiskolára menjen, holott az élet sokkalta többről szól, mint tanulásról. Élvezni kell, ennyi az egész.
- És mégis melyik tetszik jobban: a lúzer vagy a Wesley-t kifosztó csajszi? – tudakoltam, és valóban kíváncsi voltam viccet félretéve is, hogy inkább maradna ilyen népszerűtlen, mint most vagy vinne csődbe engem.
Az út során nem sokat beszéltünk, amit nem is bántam különösebben, ha jobban belegondolok, mert egy kicsit végig tudtam gondolni, hogy mit is várok. Most akkor bemegyünk egy ruhaboltba, ahol dögösebbnél dögösebb ruhákat aggatnék a lányra, aki meg szó nélkül tűrné ezt? Egyáltalán honnan tudnám én azt, milyenek a női ruhaboltok meg minden, még sosem vásároltam lánnyal, főleg nem lánynak! A női ruhák esetén a lehámozásban nagyobb gyakorlatom volt, mint a válogatásban. Az Omega-szintű bulikba úgyis olyan ruhákba mennek el a csajok, amik tudják, hogy könnyen lekerülnek róluk. Bár Tessa-nak ehhez jó sokat kellene innia, józan ésszel tuti nem menne bele egy egyéjszakás kalandba.
- Honnan tudjam, mikor vásárolnak? Nem lihegek állandóan mögöttük! – háborodtam fel kissé, amiért a mellettem ülő csajszi azt feltételezte rólam, hogy tisztában vagyok a hierarchiában velem egy szinten lévő lányok szokásainak részleteivel. Az is bőven elég, hogy éppen véletlenül tudom, hogy ide szoktak járni vásárolni. - Amúgy meg ne aggódj: ha velem látnak, nem fognak piszkálni – jelentettem ki, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy viszont a suliban annál inkább. Ha a hírek, hogy én kettesben töltöm az időmet Theresa Bentonnal kiderülne, az igencsak nagy foltot hagyna a népszerűségemen. Ezért az lenne a legjobb, ha a bulikon kívül senki se látná velem a lányt, akkor ugyanis senki sem foglalkozik majd azzal, hogy együtt megyünk-e vagy csak ott futunk össze vele, a lényeg a meglepő tény lesz, hogy ő ott van.
Láttam a lányon a meglepődést, ahogyan az utcán megtorpanva megkérdeztem tőle, melyik üzletben szeretné kezdeni a felderítő túráját, és szerencsémre nem tűnődött sokáig. Azonnal kiválasztott egy letisztult stílusú ruhákat felvonultató üzletet, majd belépve rajtam volt a sor a meghökkenésben.
- Ó, te lány, nem is tudod, mire kértél most – húztam gonosz mosolyra a számat, mert felőlem akár egy szeletnyi bikiniben is beállíthatott volna a klubba, de úgy döntöttem, hogy nagylelkű és kivételesen kedves leszek hozzá. A tenyeremet összedörzsölve nekiálltam körbenézni az üzletben.
- Nem, ez túl ribancos... Ez olyan mintha a szalagavatóra vennéd fel... Ez pasimágnes... Ez... – mentem végig a ruhákon, és egy-egynél megakadtam, hogy motyogva hozzáfűzhessek egy rövid megjegyzést azt illetően, miért teszem vissza az éppen nézett ruhát. Aztán a kezembe akadt egy csinos darab, melyet úgy még el is tudtam képzelni. Nem volt túl kihívó, de buliba tökéletes volt. Tess felé fordultam kezemben a vállfára akasztott ruhával. ((ez)) - Mit szólsz ehhez? Ha nem tetszik, hátul láttam jó kis bőrrucikat...
Tettem hozzá elriasztásképp, de a másik őszinte véleményére voltam kíváncsi, aztán pedig szerettem volna látni rajta ezt a darabot. Ha már megveszem neki, megérdemlem, hogy hamarabb lássam Őt benne, mint bárki más. Már csak az volt a kérdés, hogy ő mit szól a ruhához, melyet én kiválasztottam neki.

Már a teória is vicces volt, hogy csődbe tudna-e vinni bárki egy vásárlással, de azért jó volt tudni, hogy Theresát egyáltalán nem érdekli a pénzem, és a lehető legkevesebbet szeretne költeni belőle. Sőt talán még lúzer is maradna, minthogy az a fajta lány legyen. Bár nem mondta ki, de a másik mellett sem tette le a voksát. Ez elgondolkodtatott.
- Hm, remélem, ezt nem gondoltad komolyan, mert az fájó lenne az egómra nézve. Az igaz, hogy az azonos hierarchiai szint miatt ugyanazon társaságokba vagyunk hivatalosan, a méhkirálynők tipikusan azok a fruskák, akiket messziről szeretnék elkerülni – vallottam be, ahogyan az agyonsminkelt miniszoknyákat hordó lányok jutottam eszembe. Legtöbben a szurkolócsapat tagjai vagy még ahhoz is túl finnyássak. Hidrogénezett szőkék, agyilag is, vagy csak annak mutatják magukat. Csak egy-kettő normálisabb akad köztük, akivel lehet másról is beszélgetni, mint a trendi színekről vagy az új szezon populáris frizuráiról. Kevesen jók többre, mint egy kísérőnek néhány buliba.
Hogy beszélnének-e rólunk, ha meglátnának minket? Persze, hiszen a gimis lét a pletykákból él, de nem aggódtam különösebben emiatt.
- Hidd el, elintézném – Ja, persze: letagadnám, csúnya rágalmazásnak tudnám be, és semmi pénzért nem ismerném be, hogy ráadásul az én ötletem vásárolni hozni őt. Bár előbb-utóbb úgyis kiderülne, hogy beszélőviszonyban vagyunk, mert vészesen közeledik a parti ideje, és oda már csak azért is a lánnyal fogok menni. Meg fogom mutatni mindenkinek, hogy én még egy ilyen visszafogott stréberből is ki tudok hozni a csinos hölgyet, még ha csak egy kis noszogatás is lesz. Miss Elérhetetlen ezzel bekerül egy olyan körbe, mely egész este afelől fog tudakolózni, hogy mivel sikerült rávennem, hogy eljöjjön, és vagy röhögni fognak vagy leesett állal bámulni a lányt. Attól függően, hogy mit tesz. Márpedig ha rajtam múlik, akkor ez utóbbira fog sor kerülni. - Egyébként meg nem szégyellem, hogy veled lógok. Csak a tanulást – rántottam meg a vállamat, ami végső soron igaz is volt. Ha már a lúzerek közül kell választanom, akkor inkább mutatkozom vele, mint mással. Bár tudom, hogy ez az ügy sok magyarázkodást fog maga után vonni, de az legyen az én problémám. Tessának nem kell aggódnia miatta, bár aranyos, hogy ezzel a naiv pofikájával és éles eszével rám pazarolja az aggódását, pontosabban a „fényűző” életemre, mely néha igenis ragyogó, máskor viszont koromsötét.
- Csak vicceltem – ejtettem meg egy vidám, széles mosolyt a lány felé a bőrrucis megjegyzésemet követően, majd látványosan neheztelően megforgattam a szemeimet, és Theresa kezébe nyomtam a „nem is rossz” kommenttel ellátott, kiválasztott ruhát. Lehetett volna rosszabb is, az igaz, de nincsen borzalmas ízlésem, és utálom nézni, amikor az osztálytársaim szajhaként öltözködnek. Nem igaz, hogy nincs bennük egy kis tisztességérzet! Ha lotyókat szeretnék nézegetni, arra megvannak a módok, de a sulis bulikon nem ilyenekbe akarok belebotlani. A Tess-félékbe meg amúgy se botlanék, szóval ennyit erről.
- Nem, képzeld, azért vettem le vállfástul, hogy fogast játszak – ironizáltam a bugyuta kérdésére, miszerint felpróbálhatja-e. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg csak ennyire zavarban van vagy azt gondolja, hogy ezek a ruhák gyémántból vannak, és csak akkor veheted fel őket, ha már kifizetted a sok nullás összeget. - Azért ennél nagyobb szerepálmaim is vannak – tettem hozzá sóhajtva a színészi szakmámra célozva, levetkőzve a gúnyt. Komolyan: osztályelső, mégis néha olyan kérdései vannak, mintha fogalma sem lenne az életről... Vagy inkább csak a „magamfajták” életéről?
- Na, ott van egy fülke – noszogattam a lányt, miközben a bézs színű anyaggal lefüggönyzött kis próbafülke felé intettem, majd miközben arra felé haladtunk, újabb dolog jutott eszembe.
- Apropó, hányas a lábad? Míg átöltözöl, keresek neked hozzá való cipőt – ajánlkoztam fel, és komolyan nem ismertem magamra. Zavartan beletúrtam barna üstökömbe, és körülnéztem, hogy az üzlet mely részén lehet vajon lábbeliket találni. Kétemeletes, úgyhogy csak találok valahol.

Nem szoktam azon tűnődni, hogy ezek a tinédzser-zsenik, mint pl. Tessa is, mit értenek az alatt, amit mondanak. Elvégre is nem túl emberi, ha az ember tökéletesnek látszik, nemde? Ő ugyanis kétségkívül az: kedves, bűbájos és okos. A tanárok kedvence és éppen emiatt kitaszított, egy szánalmas lúzer. De talán jobb élete van, mint nekem. Az iskolán kívül talán még boldogabb is. Mondjuk, én sem panaszkodom, mert jó életem van, de nem igazi boldogság az eufória, amit a partik által tapasztalhatok meg. Bár lehet, hogy az inkább az alkoholnak köszönhető, de végülis mindegy. Olyankor valóban jól érzem magamat. De vajon elmondhatja majd ezt magáról az este folyamán Miss Mindent-Tud_Kisasszony? Érdekesnek találnám, ha igen, mindenesetre én ott leszek, hogy gondoskodjak róla: nem érzi magát kényelmetlenül. Nem fáradtam a válasszal, már így is több mindent megtudott rólam, mint egyébként megosztottam volna magamról. Általában ugyanis hagytam, hogy az emberek azt gondoljanak rólam, amit csak akarnak vagy amit csak hallanak rólam. Biztos voltam benne, hogy Theresa is ezek alapján ítél meg és ítél el. Viszont a következő kérdését már igazán nem hagyhattam szó nélkül.
- Nem tartozik rád – fordultam el, és úgy folytattam a keresgélést a ruhák közt. Semmi kedvem sem volt bájcsevegni éppen ezzel a lánnyal arról, hogy mennyire rühellem a tanulást, és valószínűleg az egész menőségemnek lőnének, ha megtudnák, hogy korrepetálást veszek a bukás elkerülése végett. Nem értené meg. Akkor meg minek? Mindenkinek azt mondom, hogy nem érdekel az iskola. Igazság szerint csak a büszkeségérzetemet bántaná, ha nem tudnék leérettségizni. Viszont az is bántaná az egómat, ha kiderülne, hogy mennyire gürizem ezért.
Gyorsan kiválasztottam egy ruhát a lánynak, aki szerencsére nem húzta a száját annak láttán, hanem hajlandó volt fülkébe vonulni vele. A kicsit megfagyott hangulat még kínosabbá válásának elkerülése érdekében kicsit félre szerettem volna vonulni, és jól is jött ehhez, hogy cipőt kerítsek a lány ruhájához. Meg sem lepődtem a lábméretén, mert a legtöbb női ismerősöm is ilyen méretű lábbelikkel büszkélkedhetett. Magabiztosan lépdeltem a cipőrészleg felé, ahol az egyik kedves eladó segítségét kértem, hogy a „barátnőmnek” segítsen a ruhájához illő cipellőt találni. Hamar találtunk egy csatos, vékony ezüstös pántú kicsi sarkú topánkát, amit el is tudtam képzelni rajta.
- Na, remélem, nem szorultál be vagy menekültél el.. – kezdtem fennhéjázva, mintha ilyesmikre számítottam volna Tessától, mialatt nagy hévvel megindultam vissza fülkékhez. Arra számítottam, hogy hosszabb ideig fog öltözni, így a közelbe érve megtorpantam meglátva, hogy már csak rám várt… s ami azt illeti, amit láttam se volt semmi. - Oh… – szökött ki egy elámult hangzó a torkomból, majd megköszörültem a torkomat, és megráztam a fejemet.
Még sosem képzeltem el a lány effajta ruhában, és kellemesen meglepett a látvány. A dressz tökéletesen illeti rá, az anyag puhán simult vékony csípőjére, a szoknyarész a térdéig sem ért. Hozzá képest kihívó volt, a többi partizóhoz képest szűzies, de határozottan csinos. Azokban az agyonnyűtt pulóverekben lehet, hogy jól érezte magát, de azok eléggé eltakarták a jó alakját és semmit sem mutattak meg belőle, márpedig semmiért sem kellett volna szégyenkeznie. S attól még megmutathatja, hogy mije van, ha nem akar felvágni vele. Én legalábbis nem bántam volna, ha többször láttam volna így a suliban. Persze, álmodik a nyomor!
- Öhm, jól nézel ki – nyögtem ki a lebutított verzióját a hirtelen eszembe jutó bóknak. Gyönyörű volt, de mivel nem szoktam ilyesmiket mondani lányoknak, főleg nem azoknak okosabban és műveltebbek nálam, maradtam a parasztgyerekféle dicséretnél, és odamentem hozzá átnyújtva a cipő dobozát. - Remélem, hogy ez jó lesz hozzá – adtam oda neki, majd hátráltam egy lépést.
Alig tudtam levenni róla a szememet, ami nagyon furcsa volt. Jézusom, mégiscsak Theresa Bentonról volt szó! Hogy egy ruha mennyi mindent befolyásol. Első lecke, amit meg kell tanulnia, ha menő akar lenni, úgy is kell majd öltözködnie. A divat a védjegye a hierarchia csúcsán található iskolásoknak. S nem ez az egyetlen dolog, amit Tess-nek meg kell tanulnia…

Nem gondoltam volna, hogy Tessa csak úgy annyiban hagyja a témát, de örültem, hogy nem feszegeti tovább a határaimat, és könnyedén túl tudtunk lépni ezen a számomra kellemetlenné váló beszélgetésen, és inkább a komolyabb dolgokra terelődött a szó... már amennyire komolyabbnak nevezhető az éppen aktuális ruha kiválasztása. El nem tudtam képzelni, hogyan tudják ezt a vásárlást többször végigcsinálni a csajok. Unalmas, és nem is értem, hogy ez a sok nyűg vele. Én általában bemegyek egy boltba, felkarolok egy adag ruhát, ami tetszik, és a pulthoz lépek velük. Minek kell olyanokon fennakadni, hogy „jaj, a csíkok kövérítenek!” ?
Bezzeg Tess nem ezzel foglalkozott, és a kiválasztott ruha csodásan állt rajta. Mikor megláttam eléggé furcsán nézhettem, ugyanis a lánynak az első gondolata az volt, hogy nem tetszik a ruhája vagy valami más jellegű problémám van vele. Azonban éppen ellenkezőleg gondoltam, és ezt gyorsan a tudtára is hoztam. Olyan zavartan volt, hogy az Istenem, szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne szedjék szét a klubban! Amennyi beszólást és megjegyzést fog hallani, ha nem tud visszaszólni, meghúzza magát a csigaházában, akkor jobb is, ha marad a lúzerek közt, én már nem tudok rajta segíteni. Ahhoz neki is akarnia kell.
- Remélem is – biccentettem arra, hogy jó legyen a cipője, és mikor belebújt, akárcsak Hamupipőke – ugye? – úgy állt rajta a saru, mintha éppen rá teremtették volna. Ennek ellenére bizonytalanul és bizalmatlanul kezdett el lépkedni benne, mintha nem hinné el, hogy jó.
- Na, úgy nézem, ezzel is meglennénk – jelentettem ki elégedetten, és csípőre tettem a kezemet, mialatt még néhányszor végigfuttattam a tekintetemet a lányon, akire aligha ismertem volna fel, ha nem tudom, hogy ő az... Na jó, a haja lebuktatta, de egy felkötés, és minden más lesz.
- Fizethetünk vagy szeretnél még kiegészítőket is? – tudakoltam, ahogyan lerogytam a fülke előtt, mert tudtam, hogyha más nem, akkor most jön a visszaöltözés, ami megint csak el fog tartani egy ideig, és addig is ülnék legalább, mert lusta voltam végigállni az egész műveletet.
- Milyen messze laksz tőlem? Azon tűnődöm, nem biztos, hogy mindkettőnk háza bele fog férni az időbe... – jegyeztem meg hangosan gondolkodva, miközben elővettem az okostelefonomat, és megnyitottam a GPS alkalmazást, hogy minél biztosabb lehessek a dolgomban, és kikalkulálhassa a kütyü, hogy odaérnénk-e időbe a klubba, amennyiben én hazaugranék letusolni, és még ő is belesne otthonra. Bár hacsak nem a szomszédban lakik, akkor ezt eléggé elképzelhetetlennek tartottam...

Nem számítottam arra, hogy Theresa őrült mód elkezd vásárolni, de az is meglepett, hogy mennyire az én... ha nem is kedvemnek megfelelően, mégis a figyelembe vételemmel. Nem töltött túl sok időt a fülkében, nem akart magának újabb és újabb csecsebecsének annak ellenére, hogy tudta én veszem neki. Talán attól tartott, hogy visszaélek valamikor ezzel a helyzettel? Hogy behajtom majd rajta ezt a sok pénzt, amit most egy csini ruhára meg hozzá passzoló cipőre kidobok? Azt hiszi, hogy gazul zsarolnám ilyesmivel? Nem tudom, mit gondolhatott rólam, vagy csak az áldott jó szíve miatt nem akart a muszájnál többet vásárolni, viszont amennyiben annyira rosszakat gondolt volna rólam, mint az előbbiek, akkor az igen is bántott volna. Nem vagyok jó ember, nem is szeretem, hogyha annak látnak. El vagyok én a bunkó, partizós, felelőtlen híremmel, de azt sem szeretem hogyha az emberek lélektelen gazembernek tartanak. Tessa meg főképp nem, hiszen vele együtt tanulok! Na, nem mintha ez azt jelentené, hogy ismerne. De mégis ismeri egy másik oldalamat, egy olyat, amilyet még senki sem látott. Nem mintha vásárolgatni szoktam volna lányokkal. Még a barátnőimet sem kísértem el egyetlen boltban sem! Jaj, de kit szédítek? Miféle barátnőkről beszélek? Hiszen egy kapcsolatom sem nagyon tartott tovább néhány röpke óránál!
- Jól van, akkor szerintem induljunk – pillantottam még egyszer az időre, mikor Tess kijött a fülkéből, és visszavedlett a régi önmagává... az igazi önmagává. Átvettem tőle a cipősdobozt, és a fogasra akasztott ruhát, majd egyenesen a pultnál álldogáló kiszolgáló-személyzethez mentem, hogy fizessek. Nem is került az egész annyira, mint amennyivel számoltam, de sejtette, hogy Theresának ennek ellenére ez volt a legdrágább ruha, amit valaha viselt vagy vett neki valaki. Nem hiszem, hogy ezen nap előtt bármelyikünk fejében is megfordult az, hogy éppen én leszek az, akitől ilyesmit kap.
- Na, akkor tekintve, hogy nálad van csereruha – böktem a csomagokra, miközben már a parkoló felé sétáltunk az utcát járó emberek közt. - ezért azt mondom, menjünk hozzánk. Ott felfrissítheted magad az egyik fürdőben, és addig én is átöltözöm, aztán egyenest a klubba megyünk. Már ha a szüleid nem tiltják meg... – sandítottam sokat sejtően a lányra, de minden tervezett gúnyos él kimaradt a szavaim közül, és inkább kíváncsivá vált a hangszínem. Nem tudtam, hogy milyenek a szülei, konkrétan alig tudtam róla vajmi többet annél, hogy okos. S igazából nem jelentett volna törést az életemben, ha erre az estére nem jött volna el, csak a következőre, mégis azt vártam, hogy vágja rá, hogy „Persze, elengednek.” Azonban volt egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű. Viszont tőlem és a bulitól sem szabadul olyan könnyen, ha már ennyit törtem magamat ezen a napon miatta... Nem mintha ő nem szenvedett volna velem meg a történelem leckével, de abból úgyis lesz következő alkalom, bár sejtésem szerint ebből is, bár ezt határozottan nehéz volt elképzelni.
- Na, pattanj be! – mutattam újfent az anyósülésre, miután a hátraülésre dobáltam a vásárolt cuccokat, majd beültem a sofőrülésre, és hallgatagon keresztül szeltem a pálmafával keretezett utakat egészen addig a villa-övezetig, ahol a mi házunk is állt.

Már messziről látszott az azt körülvevő díszes kovácsoltvas kerítés, melyen túl zsengezöld fű és növényzet csillogott, illetve itt-ott megcsillant az egyik medencénk égszínkék vizére vetülő napsugár. A kapunyitóval kettétártam a hatalmas ajtókat a feljárón, és a menő járgányommal lefékeztem egy giccses darab mögött. Hm, király, anyám itthon van, horkantam fel magamban, de tudtam, hogyha szerencsém van, akkor éppen  a szaunában áztatja magát, é nem fog minket zavarni.
- Na, gyere! A táskádat meg hagyd csak a kocsiban, ha vége a bulinak, úgyis hazaviszlek. Ja, és üdv a Wesley-lebujban, és lehetőleg ne bámulj semmit se hátborzongatóan, attól mindig kiráz a hideg – jegyeztem meg, miközben kiszálltam a kocsiból, majd végigvezettem a lányt a terracotta kövön a mini-szökőkút mellett, és az arannyal szegélyezett ajtót egy váza alá rejtett kulccsal kinyitottam, majd betessékeltem Tessát a fehér márványtól ragyogó és nagy, dupla lépcsősort rejtő előszobába. Egy pillanatra sem tudott megfogni a varázsa, már túl sokszor láttam, és untam ezt az egész giccset.
- Az emeleten van két fürdő, az egyiket nyugodtan használhatod, de ne felejtsd el magadra zárni az ajtót, mert anyámnak nem szokása kopogni – jelentettem ki, miközben már a lépcsőket koptattuk, és hallottam magam mögött, a cuccaival felszerelt Tessa lépkedni. - Fél óra múlva indulunk! – mondtam, majd a folyosón megvártam, míg a lány bement a megfelelő fürdőbe, ami ugyanolyan csilivili volt, mint a ház többi része.
Fogtam magam, és a saját cuccaimat lehánytam a szobám ágyára, aztán előkaptam egy tisztességes farmert és Harley Davidson feliratú pólót, majd bementem a szabad fürdőbe. Ahogyan a hideg vizet folyattam magamra, nem tudtam kiverni a fejemből a nem messzi helyiségben tusoló Tessát. De hisz ő egy lúzer, egy stréber! Ám hiába ütögettem a fejem a tusoló falába, csak nem vertem ki a fejemből azt a félszeg mosolyt...
- Kész vagy már? – kiáltottam húsz perccel később frissen kilépve a fürdőből, átöltözve, és vártam, hogy a lány hasonlóan tegyen.