KÖNYVESBOLT

i love you to the moon and back

Reggel telefonom rezgésére riadok, és olyan gyorsan nyomkodom ki, ahogy csak tudom, mivel Vievnek még nem kell elindulnia, csak nekem. Gyorsan kipattanva az ágyból bemegyek a konyhába még pizsiben, ami eg, franciabugyit jelent és egy rövidujjút. Szeretek ilyen kis lengén aludni, még ha hűvösebb is van, hiszen a lakásban megy a fűtés, csak nem fagyok be. Reggeli készítésre adom a fejemet, és el is indulok ki, de megcsúszom a szőrös zoknimban és fenékre esem. Oh, hogy az a... Mindegy gyorsan pattanok fel, és megyek is be a konyhába gofrit sütni, persze sütés közben egyet-egyet be is kapok, de csak óvatosan nem feltűnően, bár senki sem látja.
Amint kész lettem kiraktam egy tányérra őket, kis szívecskéket csináltam tejszínhabból, meg a nevét, mert tudom, hogy szereti ezeket a kis romantikus gesztusokat. Egy pohár narancslevet is rakok neki oda, mert tudom, hogy szereti. Én baracklevet iszom, majd elvonulok öltözni. Egy kockás inget kapok magamra, egy farmer mellényt, a fekete nadrágom, majd egy csizmát, mivel ha esik nem szeretnék vizes zoknit. Mivel nagy szőrös, ezért beszívja hamar a vizet.
Ezek után, már futottam is az egyetemre, hogy nehogy elkéssek, mert nekem néha az is szokásom, ami miatt a tanárok csak a fejüket vakarják. Az meg a másik, hogy az órák felén alszom, de már megtanultam azt is, hogy hogyan aludjak éberen, így bármikor felszólítanak, azonnal mondom is a választ. Nem alszom így sokat, na de nem is az a fontos, csak az, hogy túléljem a napot, bár az nem egy egyszerű dolog, főleg, hogy közben figyelni is kell. Na a lényeg, a lényeg, hogy nehezen, de megteszem, és azonnal megyek is ki a teremből, amilyen gyorsan csak tudok. Mondjuk nekem még ez sem megy nekem zökkenő mentesen, mert majdnem neki megyek, egy srácnak aki, pont jön ki.
Túlélve a balesetet és az egyetem után nem haza megyek, hanem be Viev-hez a könyvesboltba, már nem bírom ki, hogy ne lássam, még a korgó pocakom sem zargat. Kinyitva az ajtót a kis cuki rézcsengő halk csillingelésbe kezd az ajtó felett, mire a pult mögött ácsorgó lány rámemeli tekintetét, gondolom csak most érkezett váltásnak és azonnal az egyik polchoz int fejével. Akint meglátom barátnőm vörös hajkoronáját mögé lépek így a polc takarásába kerülünk és derekánál magamhoz ölelem.
-Sziaa édes.-búgok fülébe, de el is engedem, tudom, hogy nem szereti, ha emberek előtt csinálom ezt.

Nate Ainsworth

Rohanás. Nincs is jobb szó arra, ami az életem jellemzi, amióta eljöttem Exeterből, Anglia egyik a számomra biztonságot nyújtó városkájából, hogy új életet kezdjek. Kezdek kifordulni magamból, azt veszem észre elszalad mellettem az élet. Az egyetem minden időmet elveszi. Egész nap előadásokon ülök, majd hazamegyek, tanulok, írom a beadandókat, a diplomamunkámat és mellette még tolmácskodom is egy kis cégnél, mely Los Angeles egy eldugottabb utcáján ad nekem álláslehetőséget. Ugyan a szüleim minden hónapban küldenek nekem pénzt, amiből simán meg is lehetne élni, de egyszerűen nem tudom beosztani. Mindig elmegy ételre, a lakbérre és különféle dolgokra, amelyekre egyáltalán nincsen szükségem, de mégis muszáj megvennem. Aztán mindig szükségem van egy kis plusz pénzre, heti egyszer kell turistákat végigvezetnem Los Angelesben. Meg kell mutatnom nekik a Rodeo Drive- ot, a Hollywood feliratot és például a Hírességek sétányát is.
A mai napom is épp olyan, mint a többi egy apró változtatással. Az egyetemből kifelé jövet elhatároztam, hogy nem megyek még haza. Egyszerűen nem tudok, muszáj lemennem a könyvesboltba, még akkor is, ha tudom, nem akarok semmit sem venni. A remény vezet oda, a remény, hogy újból hátha ott találom azt a srácot, akit pontosan egy héttel ezelőtt pillantottam meg, miközben különböző regények fülszövegeit bújtam. Nate, ennyit tudok róla, próbáltam vele beszélgetni, de nem ment, túlságosan félénk volt velem szemben. Jobban belegondolva mindenki megijed tőlem elsőre, legyen az fiú, vagy éppen lány. Túl sokat beszélek, képes vagyok már az első mondat után, ami általában a bemutatkozás, elpanaszkodni az egész életem, általában mire befejezem, beszélgetőpartnerem fejvesztve rohan el a pár kilométeres körzetemből.
Nyugodtságot sugallva lépek be a könyvesboltba. Egy magabiztos mosolyt küldök az eladónő felé, aki viszonozza kedves gesztusom. A mosolyom tükrözheti a belsőm, azt az életvidámságot, ami még megmaradt az egykor izgő - mozgó Lily- ből, aki voltam. Néha napján még ma is rám tör, amikor Rose- zal vagyok, de a tanulás minden erőmet leszívja. Angliában imádtam az oroszt tanulni, de mára már az agyamra megy.
- Jó napot hölgyem, miben segíthetek? – lép elém az eladónő. Barna hajába ősztincsek vegyültek az évek múlásával, egykoron gyönyörű zöld szeme szomorúságot tükröz, szemüveggel takarja látószervét. És ekkor döbbenek rá, hogy én erre nem voltam felkészülve. Úgy terveztem bejövök és zárásig nézegetem a könyveket, hátha felbukkan, akire várok. Milyen őrültség is ez az egész! Mi ütött belém? Egy tök idegen miatt bejöttem ebbe a könyvesboltba, Beverly Hills- ben, és arra várok, hogy feltűnjön valaki, akit emlékeim szerint egyszer, ha láttam. Most akár otthon is lehetnék és írhatnám a beadandóm Oroszország kultúrtörténetéből.
- Jó napot! – köszöntöm én is, így jobban belegondolva a dolgokba talán, mikor beléptem az ajtón nemcsak vigyorogni kellett volna, hanem ráköszönni is. Most ki tudja, mit gondol rólam. – A „Чай или кофе” nyelvkönyvet keresem – válaszolom könnyedén, ha már itt vagyok és fogalmam sincs, mikor járok itt újból talán jobb, ha most megveszem. Legalább Vladimir professzor úr nem szedi majd le megint a fejem, hogy még felszerelésem sincs. Nagyszerű.
- Rendben, kérem kövessen – int nekem az idős nő. Talán nem is olyan idős, mint amilyennek én látom, de egyszerűen bármennyire is szeretnék ezen töprengeni nem tudok. Körbepillantva a boltban rajtam és a tulajdonoson kívül egy árva lélek sincs itt. Kifizetem a könyvet és megyek. Nincs itt semmi keresnivalóm. – Itt is van – egy apró mosoly kúszik fel a nő arcára, mikor átnyújtja nekem a könyvet. Nem túl felkapott ez a hely és a fiatalok sem éppen a könyvesboltot keresik Beverly Hills – ben.
- Köszönöm – mosolygok vissza rá és a pénztárhoz sétálunk. Kifizetem a könyvet, míg Ő berakja nekem egy táskába. Volt egy felesleges kitérőm, de legalább megvettem azt a tankönyvet, amit már régen meg kellett volna.