KezdőlapSÉTÁLÓUTCA
1 / 2 oldal • Megosztás
1 / 2 oldal • 1, 2 
|
Ha meguntad a nagyvárosi élet zaját, itt békés környezetben, kevesebb ember között nyugodtan sétálgathatsz.
Admin
STAFF
❝♦ MUNKA, HOBBI : administration
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Palmwoods
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 569
❝♦ TARTÓZKODÁSI HELY : Palmwoods
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 569
|
.:Felicity:.
Ma megint felvettünk egy dalt az új albumomra, ami a partizásról szól. Persze nem nehéz az embernek bulikról meg jókedvről és ökörködésről írnia, ha az ő élete is ilyen. Hát ne tagadjuk, nem is vagyok az az otthonülős típus, aki romantikus filmeket néz, miközben tömi magába az egészségtelenebbnél egészségtelenebb dolgokat. Fúj, ez egy nagyon abszurd elképzelés! Bár, megcáfolom, ugyanis ha barátnőm van, akkor bármilyen filmre elmegyek vele, legyen romantikus, vígjáték, horror, krimi vagy rajzfilm és akkor általában tényleg eszünk közben. A film végére pedig mindig megállapítom, hogy nem is volt ez annyira borzalmas, mint gondoltam. Persze egyetlen egy srácból sem lehet kinézni, hogy végignéz egy sokak által nyálasnak nevezett filmet, de ez van. Nem érdekel mit gondolnak mások, főleg nem, ha barátnőm van. Akkor csak ő számít és semmi más.
Hol is tartottam? Szóval felvettünk egy dalt és most kimenőt kaptam egy napra, hogy pihenjem ki magam a következő hétre. Nem sok, de nincs koncert, dedikálás, fellépés, autogramosztás - hacsak hirtelen nem fognak megrohamozni -, interjú, rádióban való éneklés és a többi és a többi. Tehát csak én vagyok és a város. Palmwoods medencéjénél sajnos sorba kellett volna állnom, hogy egyáltalán székem legyen, így viszont nyugodtan tudok sétálgatni L.A. utcáin. És nem zavarhat meg senki és semmi más.
Lazán sétálgattam, amikor megláttam egy ismerős arcot az utcán. A vörös hajáról már egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy ő az új lány, aki nemrég érkezett Palmwoodsba, hogy színésznő lehessen. Ne is kérdezzétek, hogy honnan tudom, hiszen aki már két éve lakik ott, az mindent lát és mindent hall. Úgyhogy veszélyes vagyok ilyen téren. Rámosolyogtam a mellettem elhaladó színészpalántára, aki nem is biztos, hogy megismer, de ki tudja? Épp keltem volna át a gyalogátkelőn, amikor észreveszem, hogy elhagyta a kulcscsomóját. Ki más lett volna, hiszen ilyenkor nem sokan járnak errefelé? Gyorsan megszaporáztam a lépteimet, de utána kellett kiáltanom, hogy észrevegyen.
- Várj! - szólítottam meg – Ezt azt hiszem, te hagytad el – nyújtottam felé, miután megfordult. Emiatt a 180 fokos fordulata miatt szembe kerültem velem, így jobban megszemlélhettem – Palmwoods, ugye? - tudakoltam lazán, miközben megeresztettem egy kedves mosolyt. Csak nem téveszthetem össze mással, őt legalábbis biztos nem.
Cameron Peters
BOYS
❝♦ MUNKA, HOBBI : zenélés
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
|
To: Cameron
Anglia és Amerika nagyon sokban különbözik egymástól. Eddig nem is gondoltam volna, hogy ennyire más lesz itt. Igaz a különbségek elenyészőek, én mégis könnyedén kiszúrom őket, mint például a közlekedés. Eleinte nagyon fura volt, de lassan kezdem elfogadni, és megszeretni a különbségekkel együtt az egész helyet.
Az orrom is egyre jobban kimerem dugni a szobámból. A mi nap annyira merész voltam, hogy teljesen titokban bementem a stúdióba. Szerencsémre épp egy új dalt vettek fel, ami kifejezetten tetszett. A zene a második legfontosabb dolog az életemben, mivel a színészkedés még ennél is fontosabb. A fiú, aki a dalt énekelte igazán tehetséges volt, és kikerekedett szemekkel figyeltem, amint már elsőre tökéletesen elénekelte a dalt. Persze ő nem volt megelégedve vele, így többször elpróbálta, és maximalistán csiszolgatta tovább.
A mai nap megkaptam az első filmszerepemet is. Annyira nem nagy szám, és vannak akik fontosabb pozicíót töltenek be nálam, de nagyon izgulok a forgatás miatt. Már annyira vártam, hogy végre bizonyíthassak, és talán most eljön az én időm.
Beverly Hills kifejezetten tetszik. Főleg ez a csendes utca, mivel a város nagy részében minden pörög, és szinte lehetetlen rendesen gondolkozni. Vagyis számomra, mivel nem teljesen szoktam hozzá a szüntelen mozgáshoz. Ahogy az utamon egyre messzebb kerültem feltünt egy ismerős arc, pontosabban az a fiú, aki felvételére belopóztam. Igazából nem számítottam rá, hogy felismer, de viszonoztam kedvességét, és egy óriási vigyort rajzoltam ki az arcomra, és tovább mentem.
Viszont ahogy tovább haladtam utánam ordibáltak, és gyorsan megfordultam. Nem számítottam, hogy ilyen közel leszünk egymáshoz, mivel amint megfordultam rögtön előttem láttam a fiút, aki a kulcsaim nyújtotta felém.
- Igen, én. Nagyon szépen köszönöm. Ha te nem vagy, valószínű ma az ajtóm előtt alszom- mondtam, majd hálálkodóan vigyorogtam rá. Milyen rendes tőle, hogy utánam hozta. Akárki megtalálhatta volna, és nem biztos, hogy ő is úgyan így cselekedne a helyében. A kérdésére helyeslően bólogattam. - Te is, ugye?- kérdeztem mosolyogva, és átvettem a kulcsaim, majd egy biztosabb helyre tettem. Mondjuk az egyetlen előnye a vörös hajamnak, hogy így legalább nem igazán tévesztenek össze másokkal.
- Amúgy a nevem Felicity- illedelmesen bemutatkoztam neki, majd vártam, hogy ő is így tegyen. Mellesleg tudom, hogy Cameronnak hívják, mivel kivolt írva a stúdióban, de nem igazán szeretnék lebukni. Még a végén azt feltételeznék rólam, hogy kémkedek mások után, ígyis eléggé kitünök a tömegből, nem kell semmilyen hülye pletyka. Na meg szépen leírnám magam előtte, mert tényleg nem tudnám neki elmagyarázni, hogy csak azért mentem oda, hogy megnézzem mennyire tehetségesek a Palmwoods-ban tartózkodóak.
Vendég
Vendég
|
.:Felicity:.
A Los Angelesben való élet cseppet sem nehéz, de a közlekedés bizony nem könnyű. Mindenfelé taxik, buszok, magasvasutak vannak, de ezen kívül lehet hajóval, repülővel és természetesen gyalog is menni úti célunk felé. Az én voksom a gyaloglásra és a vasutazásra teszem, mert rendszerint nem kerülök dugóba. Mégis milyen lenne, ha elkésnék a fellépéseimről? Kellemetlen, vagy ahogy a menedzserem mondaná: ciki. Itt mindennapos a közlekedési torlódások, ilyen melegben a balesetek és naponta számolnak be arról, hogy hány mérföldes sor áll az autópályán, ami az egyik legkedveltebb közlekedési útvonal. Ne csodáljátok, ha óránként van valami, ami miatt egyáltalán nem lehet haladni. Persze sikerült már megtapasztalnom, hogy milyen az, ha az ember éppen bent ragadt a többi autó között és épp lekési az egyik fontos találkozóját.
Most azonban nem siettem sehová, mivel egy lánnyal beszélgettem, akinek vörös hajkoronáját nem lehetett volna összetéveszteni máséval. Fiúként furcsa, ha valakinek ilyen színű haja van, de a gyengébbik nemben inkább úgy mondanám, hogy kirívóbb, mint a szőke vagy a barna. Magamat inkább nem próbáltam meg elképzelni így, mert érdekes eredményt kaptam volna, annyi biztos.
- Nincs mit – feleltem, miután a lány hálálkodni kezdett, amiért megmentettem a kulcscsomóját. Mosolyt csalt az arcomra a látvány, ahogy ő az ajtó előtt alszik, mert nincs kulcsa, amivel kinyithatná.
- Vagy bekönyörgöd magad Mr. Bitters szobájába. Az ajtó előtt alvás viszont biztos kellemesebb lenne, ha róla van szó – tettem hozzá, hiszen ha jól hallottam, kedvenc emberünk - vagyis a hotelt vezető és recepciós férfi -, akit szeretünk kikészíteni, ő horkol álmában. Ezt csak akkor tudtam meg, amikor egy bizonyos szellemet üldöztek a hotelban, ami mindenkit kísértett és akkor ő és még két srác lent aludtak a lobbiban. Izgalmas az élet a jövő hírességeinek otthonában!
- Igen, már két éve – sóhajtottam és eszembe jutott, amikor elsőnek léptek fel egy iskolai színdarabban, akkor voltam elsőnek nagyközönség előtt. Azóta sok minden megváltozott, nagyon sok.
- Cameron, Cameron Peters - mutatkoztam be én is, miután elmondta, hogy Felicitynek hívják. Szép név - jegyeztem meg gondolatban. Mindig is vidám személyt gondoltam ehhez a névhez és most igazam is lett. Bár nem vagyok túl jó emberismerő, szerintem ez már elsőre jól megállapítható dolog – Ismerhetlek máshonnan is? - néztem érdeklődve a lányra, mert nem hittem volna, hogy csak Palmwoodsban találkoztunk volna. Valahol mintha máshol is láttam volna, csak nem ugrott be, hogy pontosan hol. A válaszából azonban ennek is ki kell derülnie.
Cameron Peters
BOYS
❝♦ MUNKA, HOBBI : zenélés
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
|
To: Cameron
Elgondolkodtam, hogy vajon ő ismerheti-e a nővérem. Eddig akivel találkoztam, és ott lakik a hotelben, úgy nézett rám, amint felhoztam Damianat, mintha szellemről beszélnék. Pedig mikor otthon van nagyon is él, talán túlságosan is. Igazán virgonc személyiség, és szereti feltűnést kelteni, így tényleg érdekes, hogy ennyire ismeretlen errefelé. Arra számítottam, hogy mindenfelé az ő plakátjait fogom látni, és mindenki róla fog beszélni. Mondjuk így legalább lesz esélyem leelőzni őt, amitől valószínű nagyon ideges lesz. Mindig is volt köztünk egy ilyen egészséges testvéri versenyszellem, amit általában humorosan fogunk fel, de volt már, hogy nagyon elfajultak köztünk a dolgok.
De minek is gondolok a nővéremre, amikor itt áll előttem egy fiú, akit mellesleg nagyon rendesnek tartok. Persze, ez csak az első benyomás. Nem egyszer volt már példa rá, hogy valaki először nagyon pozitívan indított, utána meg kiderült, hogy igazából egy tuskó. Remélem Cameron esetében nem fog így alakulni a dolog, de őszintén nem nézném ki belőle. Egy ideig jó ember ismerőnek vallottam magam, de idővel rájöttem, hogy naívan megbíztam mindenkibe, akik csak hátba szúrtak.
- Mr. Bitters? -sápadtam el- Inkább az ajtó előtt alvás, mint ő- nyeltem egy nagyot, majd elkezdtem nevetni. Igazából nagyon rendes férfi, csak szegény annyira ügyetlen, hogy mindenféle csíny áldozatául esik. Egy csomó vicces történetet hallottam már róla, és mindenki szívesen beszél róla, még a takarítónők is.
-Akkor te már biztos könnyedén eligazodsz itt. Nekem még igen nehezen megy a dolog- mondtam, és bizakodóan mosolyogtam rá. Most az egyszer biztos lennék a helyében, és nagyon örülnék neki, ha bele látnék a fejébe. Ezt nem kell félre érteni, csak a tájékozottságának venném hasztnám. Néha olyan elveszettnek érzem magam, főleg mostanában.
-Örvendek Cameron- még szerencse, hogy a színészi pályafutásomnak köszönhetően, eltudtam vele hitetni, hogy most az először hallottam meg a nevét. Az biztos, hogy nem fogom elfelejteni- Ha jártál az Egyesült Királyságban, és a színházakban, akkor megtörténhet- mondtam, és mosolyogtam rá. Talán csak összekevert valakivel, de az is lehetséges, hogy járt az egyik fellépésemen, vagy még azt sem tartom kizártnak, hogy a nővérem mutogatta a képeim, belőle ugyanis bármit kinézek, de tényleg kíváncsi lettem, hogy vajon honnan lehetek ismerős neki. Az biztos, hogy megjegyeztem volna, hogyha személyesen találkoztam volna vele.
Vendég
Vendég
|
.:Felicity:.
Palmwoods úgy tűnik, elég sok új lakóra tett szert az elmúlt napokban, ugyanis egyre több az olyan ember, akik ott szállnak meg és csak nem rég érkeztek a városba. Ezalatt a két év alatt már természetesen tudom, hogy vannak hullámok, amikor tömegesen jönnek ide szerencsét próbálni, más hónapokban viszont egy árva lélek sem jön be azon a kapun. Sosem értettem, hogy lehet ilyen nagy befogadóképessége a hotelnek, hiszen annyi ember fér bele, hogy számolni sem tudom. Mostanában pedig egyre több új hírességpalántával találkozom, akik közül a legtöbb énekes vagy színész, de természetesen van köztük táncos is. Nem csoda, hogy e két szakmából özönlenek ide, hiszen a sok lemezcég és az Universal Film Studios is mindig új felfedezettekkel büszkélkedhet, akik a négy emelet egyikén laknak. Volt már egy pár szomszédom, de jelenleg nem jut eszembe olyan, aki a két mellettem levő lakosztályban lakna. Én viszont megvagyok így is, a családom itt van nekem és a legjobb haverommal is sokat szoktam lógni. Ezt tettem azelőtt is, hogy híres lettem és így tartom helyesnek. Nem kell attól megváltoznod, mert többet felismernek az utcán, maximum jobban el kell hinned, hogy jó az, amit csinálsz. Ennyi.
- Igaz, itt születtem, de hidd el nekem, hogy hamar el fogsz majd igazodni Los Angelesben. Ha pedig nem találsz valamit, akkor az emberek szívesen segítenek neked eligazodni - feleltem kedvesen, hiszen pár hét és már úgy mozogsz az emberek közt, mintha idevalósi lennél. Vannak ismerőseim, akik ezt alá tudják támasztani, úgyhogy el lehet ezt hinni nekem. Mellesleg majdnem minden utcasarkon van egy bódé, ahol lehet térképet venni vagy ott van még a belvárosban is a turistapont, amit direkt erre a célra fejlesztettek ki. L.A. nagy és ennek ellenére könnyen meg lehet szokni, hogy hogyan zajlik errefelé az élet.
- Hát jártam már ott, de sajnos a koncertjeim mellett nem nagyon jutott időm kimozdulni a hotelből – vontam meg a vállamat, hiszen tényleg ez volt a helyzet. A hangpróbák és táncedzések mellett arra jutott csak időm, hogy körbenézzek Londonban, hiszen mindig is szerettem volna oda eljutni. Ki nem? Az első nap persze megtapasztalhattam, hogy milyen is a szeszélyes időjárás azon a környéken, még ha ez nem is szegte a kedvemet. Csak néhány programot törölt ki a listámból, amit szerettem volna ott kipróbálni. Ennek ellenére is hatalmas élménnyel gazdagodva tértem haza és remélem, hogy a rajongóim is.
- Szóval színész vagy? És színházakon kívül láthatunk esetleg valamilyen filmben is? - kíváncsiskodtam, hiszen ő már az előző mondatom után tudhattaa, hogy énekes vagyok és két év alatt talán már hallottam rólam. Felicity azonban a jövő nagy sztárja lehet és nekem most alkalmam van vele beszélgetni. Sosem jön rosszul, ha hírességekkel barátságot kötsz, mert ez nemcsak a kapcsolataid terét bővíti ki, hanem még segíthettek is egymásnak vagy kibeszélhetitek a sztárságot és az azzal járó dolgokat. Jó, mi? Persze a média mindig azt akarja, hogy ti esküdt ellenségek legyetek és folyton folyvást veszekedjetek egymással, még ha ti tudjátok is, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Hisz a barátság alapja a bizalom. Vagy a szerelemé? Mindegy, a lényeg, hogy bíznotok kell abban, hogy tényleg jó haverok vagytok és akkor már mit számít a média?
Cameron Peters
BOYS
❝♦ MUNKA, HOBBI : zenélés
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
❝♦ HOZZÁSZÓLÁSOK : 121
|
~ Darc and Nathie ~
Mosolyogva sétáltam a természet lágy ölén, ahogy mondani szokás. Körbe, körbe pillantottam, a hely tele volt emberekkel. De, hát nem is vártam mást. Mégis csak nappal van. Lefogadom, ha este jöttem volna ki sétálni, kevesebben lettek volna. Vagy, csak én lettem volna. Az utóbbi sokkal hihetőbb, nemde? Bár már egy ideje itt vagyok, Nath-nek még mindig nem említettem, hogy hoppá, itt vagyok Palmwoods-ban. A nagy nézelődés közepette megláttam egy fekete hajú lányt, aki kiköpött Nathalie volt. Ráadásul, nem csak olyan volt mint Ő, hanem Ő is az! Ez biztos. Csak megismerem a legjobb barátnőmet. De mi van, ha mégsem Ő az? Akkor totál hülyének fog nézni. Bár, bármi jobb annál, mint hogy itt állok, és bámulok rá, mint egy őrült. Lassan elindultam a padon üldögélő lány irányába, majd pár lépéssel előtte megálltam. Kíváncsian nézett fel rám, én pedig csak mosolyogtam.
- Ha azt mered mondani, Nathalie Turner, hogy nem ismersz meg, nem állok jót magamért! - mondtam nevetve, de barátnőm értetlen arckifejezését látva, rájöttem, hogy valószínűleg nem hisz a szemének. Bevallom, ez fáj. Ha sokkot is kapott, örülhetne kicsit nekem. Végül is, nem látott már mióta. Mondjuk, ha az ember lánya sokkot kap, nem reagál úgy.. semmire, ugye? Akkor azért mégse várhatom el tőle, hogy örüljön, vagy elküldjön a fenébe, hogy miért nem szólta hogy ide jövök. Na mindegy. Lassan elhúztam a kezem Nath arca előtt, mire hitetlenül meredt rám.
- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet? - kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Ha azt mered mondani, Nathalie Turner, hogy nem ismersz meg, nem állok jót magamért! - mondtam nevetve, de barátnőm értetlen arckifejezését látva, rájöttem, hogy valószínűleg nem hisz a szemének. Bevallom, ez fáj. Ha sokkot is kapott, örülhetne kicsit nekem. Végül is, nem látott már mióta. Mondjuk, ha az ember lánya sokkot kap, nem reagál úgy.. semmire, ugye? Akkor azért mégse várhatom el tőle, hogy örüljön, vagy elküldjön a fenébe, hogy miért nem szólta hogy ide jövök. Na mindegy. Lassan elhúztam a kezem Nath arca előtt, mire hitetlenül meredt rám.
- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet? - kérdeztem még mindig mosolyogva.
Vendég
Vendég
|
○ Nathie and Darc ○
Az ember első látásra azt gondolná rólam, hogy harminchat energiaitalt ittam meg a reggelim mellé. Ha jó kedvem van, folyton pörgök, megállás nélkül. Néha ezzel szoktam az emberek idegeire menni, de ez nem különösebben érdekel. Bármit megteszek a céljaim eléréséért, és azt sem bánom, ha egyik-másik tettem miatt valaki esetleg megutál. Akinek igazán számítok, az úgyis mellettem fog maradni.
A mindennapos pörgés mellett viszont, mint mindenkinek, nekem is jól esik néha egy kis kikapcsolódás. Legyen az a lakosztályomban, Palmwoods lobbijában, vagy medencéjénél, vagy éppen a belváros egyik sétálóutcáján.
A mai napot szintén a szokásos pörgéssel szerettem volna kezdeni, de ebben a menedzserem, Lucas akadályozott meg.
- Nem, Nathalie, ma nekem is és neked is szabadnapunk van. Menj ahová szeretnél, engem most ne nyaggass. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Szememet forgatva, fejcsóválva lépkedtem ki Palmwoods kapuin, a legközelebbi sétálóutca felé véve az irányt. Tudtam, hogy ott rengetegen lesznek ilyenkor, de nem foglalkoztam vele. Hozzám általában senkinek nem szokása szólni.
Odaérve leültem a legközelebb eső padra, előhalásztam a zsebemből a telefonom, s azzal kezdtem szórakozni. Lehet, hogy mégis okosabb dolog lett volna otthon maradni, és dalszövegeket írni a gitárom társaságában. Na de most már mindegy. Aztán a következő pillanatban egy alakot éreztem magam előtt, minek hatására nem tudtam megállni, hogy ne nézzek fel a telefonom bűvöléséből.
Amikor megláttam, hogy ki áll előttem, azt hittem, csak képzelődöm. Elkerekedett szemekkel, szájtátva bámultam legjobb barátnőmre, aki csak mosolygott, ahogy szokott.
- Darcy, Te meg hogy a francba kerülsz ide? - kérdeztem még mindig a sokkhatás alatt.
A mindennapos pörgés mellett viszont, mint mindenkinek, nekem is jól esik néha egy kis kikapcsolódás. Legyen az a lakosztályomban, Palmwoods lobbijában, vagy medencéjénél, vagy éppen a belváros egyik sétálóutcáján.
A mai napot szintén a szokásos pörgéssel szerettem volna kezdeni, de ebben a menedzserem, Lucas akadályozott meg.
- Nem, Nathalie, ma nekem is és neked is szabadnapunk van. Menj ahová szeretnél, engem most ne nyaggass. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Szememet forgatva, fejcsóválva lépkedtem ki Palmwoods kapuin, a legközelebbi sétálóutca felé véve az irányt. Tudtam, hogy ott rengetegen lesznek ilyenkor, de nem foglalkoztam vele. Hozzám általában senkinek nem szokása szólni.
Odaérve leültem a legközelebb eső padra, előhalásztam a zsebemből a telefonom, s azzal kezdtem szórakozni. Lehet, hogy mégis okosabb dolog lett volna otthon maradni, és dalszövegeket írni a gitárom társaságában. Na de most már mindegy. Aztán a következő pillanatban egy alakot éreztem magam előtt, minek hatására nem tudtam megállni, hogy ne nézzek fel a telefonom bűvöléséből.
Amikor megláttam, hogy ki áll előttem, azt hittem, csak képzelődöm. Elkerekedett szemekkel, szájtátva bámultam legjobb barátnőmre, aki csak mosolygott, ahogy szokott.
- Darcy, Te meg hogy a francba kerülsz ide? - kérdeztem még mindig a sokkhatás alatt.
A hozzászólást Nathalie Turner összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2012-12-15, 14:32-kor.
Vendég
Vendég
|
~ Darc and Nathie ~
- Én is nagyon örülök, hogy újra látlak. - játszottam a sértődöttet, és leültem a pad másik végére. Ismerős helyzet volt. Mintha már át éltünk volna ilyesmit. Végül is, át is éltünk. Még az általánosban. Nem volt olyan hét, amelyikén ne vesztünk volna össze. De 2 perc múlva már bűnbánó arccal álltunk a másik előtt, és képesek voltunk akár percekig is ölelgetni a másikat. Az emlékek hatására mosoly kúszott az arcomra. Mindig is úgy gondoltuk, hogy a mi barátságunk valóban örökre szól. De aztán jött a középsuli, ami ketté szakította a barátságunkat. Én New York-ba mentem tanulni, míg Ő teljesen máshova. De mindig is hittem abban, hogy egyszer úgy is újra összefutunk valahol, amikor már egyikünk sem számít rá, akkor amikor a legnagyobb szükségünk van egymásra. Úgy tűnik, ennek most jött el az ideje. Felálltam a padról és az eddig a hátamat bámuló Nath mellé telepedtem le.
- Hiányoztál.. - suttogtam lehajtott fejjel. Valóban így van. Hihetetlenül hiányzott ez a dilis. Volt idő, amikor mindenről Ő jutott eszembe. De egyszerűen nem tudtam mit tenni. Nem rohanhattam hanyatt homlok vissza hozzá, hisz' apám megölt volna érte. A nővéremről nem is beszélve. Ő tuti, hogy feléleszt, aztán kinyír. Igen, néha komolyan elhiszem, hogy egy ilyen pszichopata csalásom van. Pedig ez így egyáltalán nem igaz. Mindössze szeretnek, ennyi. Óvatosan néztem fel Nath-ra, aki most már nem volt sokkos állapotban, hanem egy hatalmas mosoly csücsült az arcán. Elmosolyodtam, és a nyakába borultam. Kétségkívül semmit sem változtunk. Mármint azon kívül, hogy komolyan betartotta, és varratott magára egy-két dolgot. Ezeknek a történetét, pedig azt hiszem, hogy szépen elfogja nekem mesélni. Legalábbis, remélem.
- Na, és hogy vagy? Nagyon rég találkoztunk már, őszintén bevallom, lesz mit bepótolnunk. De kezd te, mesélj! Mi újság veled? - mosolyogtam barátnőmre, mikor végre sikerült elszakadnom tőle.
Vendég
Vendég
