HARLOW LAKÁS

Ez a legjobb pillanat a napban, amikor a hatalmas teraszomon kényelmesen elhelyezkedek. A kiáltás lélegzetelállító, kellemes szellő simogatja a bőröm a jótékony árnyékban. Még véletlen sem merészkedek napra, most túl erősen süt, én meg nem napozni, csak pihenni akarok. Ki akarom használni a szabadnapom, hiszen hamarosan egy új filmre készülök, szövegtanulás és minden, ami ezzel jár, hogy aztán kezdődhessen a forgatás és jelentősen csökkenjen a szabadidőm. Erre az időre ez a fogalom meg is szűnik. Egy biztos, Luukasra akkor is fogok időt szakítani, a sok munka mellett még nagyobb szükségem van arra a megnyugvásra, amit csak ő adhat, egy kis szórakozásra, kényeztetésre, szóval rá. Kényelmesen kinyújtózok a napozóágyon, kezemben koktél, az egyik kedvencem. Mondjuk inkább úgy, az egyetlen, hiszen csak ilyenkor, nagy melegben, lazítás közben iszom ilyesmit, amúgy bor vagy tömény párti vagyok. Egy újonnan vásárolt, igencsak keveset takaró bikini feszül a testemen, rajta egy lenge ruha és egy nagyméretű napszemüveg minden, amit viselek. Pihennem kéne és kikapcsolódni, helyette azon kapom magam, hogy a gondolataim szinte állandóan Luukas felé kalandoznak. Ha kicsit is lenne lelkiismeretem... De nincs. Így aztán nem foglalkozok azzal, hogy mennyire fiatal, hogy kis túlzással megrontom vagy olyasmi, bár nem gyerek, csak nem nagykorú. Nem érdekel, hogy ez valójában ugyanazt jelenti. Nem én voltam az első neki, akkor meg mindegy, nem? Egyáltalán nem erőszakkal kényszerítem arra, hogy velem legyen, éppen ellenkezőleg, kezdetben ő volt az, aki a társaságom kereste és próbált meggyőzni arról, hogy annak az éjszakának legyen folytatása. Nem tagadom, nem volt nehéz rávenni, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, hiszen miért mondanék nemet arra, ami jó. Mások véleménye nem érdekel, különben is, csak a személyzet tudja, hogy néha, vagyis újabban egyre gyakrabban megjelenik nálam egy fiatal fiú, aki rendszerint csak reggel távozik, hiszen még suliba jár. Különben tuti nem engedném ki az ágyból délnél előbb. Vagy még annál is később. Már nem kell nagy erőfeszítéseket tennie, hogy velem lehessen, pedig kezdetben tényleg ő akarta jobban. Mintha csak megérezné, hogy rá gondolok, máris csipog a telefonom. Unottan teszem le a koktélt és emelem fel a készüléket, hogy megnézzem, ki akarja megzavarni a pihenésem. Mosolyra húzom tökéletesre rúzsozott ajkaim, amikor meglátom a kijelzőn az ismerős nevet és alatta az üzenetet. Egyből rákattintok a válaszra, nem érdekel, hogy gyorsan válaszolok, nyilván ő sem viccből kérdezte, hogy mikor érek rá, akarjuk egymást, mire várjunk. Megírom neki, hogy most éppen ráérek, ha fél órán belül ideér, megtalál a medence mellett. Mosolyogva teszem le magam mellé a telefont. Utálnom kéne, amiért ilyen hatással van rám, hiszen, ha dolgom lett volna, azt is borítom miatta. Őrület. Egy tini és miatta van mosoly az arcomon. Tud valamit. Minden szempontból. Eddig azt hittem, csak az ágyban, hiszen fiatal kora ellenére nagyon tudja, mi kell nekem. Hihetetlen, hiszen sok korombeli vagy idősebb pasinak nem sikerült még annyira kielégíteni, mint neki. Nem egyszer, hanem minden alkalommal. A gondolattól felsóhajtok, alig bírom kivárni, hogy végre ideérjen, amúgy sem a türelmemről vagyok híres, de most nagyon lassan telik az idő. Idegesen helyezkedik kicsit, nem kelek fel, nem rohanok a tükörhöz, hogy megnézzem, hogy nézek ki. Tudom, hogy kifogástalan vagyok, meg azt is, hogy ő még reggel, álmosan is odavan értem. És nem vallanám be, de magamnak kénytelen vagyok. Én is érte. Akarom.

Ezt szeretem benne, hogy olyan lelkes, szinte már rajong értem. Ki ne szeretné, ha valaki ennyire odáig lenne érte. A vicc az egészben, hogy ez kölcsönös, pedig én aztán ki tudtam zárni az érzelmeket, azok mindig mindent elrontanak. De Luukas más. Nem tudok érzelmek nélkül ágyba bújni vele, nem tudok nem rá gondolni. Az is igaz, hogy többet gondolok rá, mint az egészséges lenne. Vagy legalábbis megszokott. Mindegy, fogalmam sincs mit gondol, mennyire látja rajtam, hogy milyen nagy hatással van rám, de biztosan érzi, hogy sokkal nagyobb figyelmet kap tőlem, mint bárki más. Nem, ezt nem úgy értem, hogy nem csalom meg. Ez nem is kérdés. Ez nem kapcsolat, mégsem érzek késztetést arra, hogy mással is ágyba bújjak. Ő érte el, hogy ne akarjak mást. Egyszerűen csak bármilyen programot elhalasztok, ha arról van szó, hogy vele lehetek. Nem csalódok benne most sem, hamar ideér, pedig utálok várni, de ez még nekem sem tűnt soknak. Hallom az autó hangját, aztán az ismerős lépéseket és elmosolyodok. Nem tudom mit akarok tőle, illetve... Nem, az nem lehet, nem igazán férne bele a rólam kialakított képbe és különben is, nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyi idősen egy gyerek csavarja el a fejem. Csak szórakozok a férfiakkal, használom őket, de nem akarom elkötelezni magam... Legalábbis eddig biztos voltam benne. Ez őrültség, hiszen Luukas még szinte gyerek, miért is akarná, hogy elkötelezzük magunkat. Ebben a pillanatban jelenik meg, rámosolygok, de nem mozdulok, hiszen nagyon lendületben van és így is megkapom a csókot, amire már annyira vártam. Kicsit megemelem a fejem, aztán kényelmesen fekszek vissza.
- Szia édes. Meglepően gyors voltál. Mondd, hogy nem lógsz miattam már megint a suliból – amúgy nem érdekel, a suli nem sokmindenre jó, de ez más, tudom, hogy tehetséges, ezért nem díjazom, ha miattam lép le. Persze nem fogom leszidni, nem a gyerekem, hanem a szeretőm.
- Tudod, hogy majdnem mindig ráérek, ha rólad van szó. Koktélt? – emelem meg a poharam, mielőtt beleinnék, aztán megint leteszem. Nem kell az ide. Valójában lehet, hogy nem is ihatna alkoholt, annyira fiatal, de itt nincsenek szabályok. Ha kér, akkor a házvezetőnő után kiáltok, hogy hozzon egyet. Pontosan tudja, melyikre gondolok. Helyezkedek kicsit, hogy elférjünk és szemben legyek ezzel a bűnösen szexi fiúval.
- Nem vagy egy kicsit túlöltözve? Ezen segíteni kell... – sóhajtok fel és most én kezdeményezek csókot, miközben a kezem már illetlenül becsúszik a felsője alá. Nem tudom visszafogni magam, de nem is akarom. Mégis elhúzódok tőle, persze nem nagyon, csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Van itt valami, amiről beszélnünk kéne. Gyereket akarok tőled Luukas – nézek komolyan a szemeibe, de nem bírom ki, meglepett, majd szinte lesokkolt arcát látva jólesően felnevetek és megosztom vele a tényt, hogy csak vicceltem. Azt hiszem.
- Nyugi, csak vicceltem. Bár szép gyerekeid lennének, szóval még meggondolom. Elvégre elég időszerű ez nekem, mondjuk az új filmem után... De most nem erről akartam beszélni. Tudod, hogy mindjárt kezdődik a forgatás... – kezdek bele és tartok egy kis szünetet, hogy össze tudja szedni magát, mielőtt újra meglepem. Meg nekem is kell egy kis szünet. Egek, ez volt az első alkalom, hogy elgondolkodtam rajta, gyereket akarok tőle. Csak tőle, senki mástól. Ez őrültség. Még nagyobb, mint amire most készülök.
- Nagyon kevés időm lesz, tudod mivel jár... vagy nem, nem tudod, de próbáld meg elképzelni. Szeretném, ha ideköltöznél, praktikus okokból. Legalább itt összefuthatunk, minden mást lehetetlen összeegyeztetni – mosolyodok el, pedig legszívesebben a fejem verném a falba. Én most tényleg ilyen nehezen nyögtem ki? Nem szoktam ilyen lenni... Ráadásul tényleg kimondtam, hogy költözzön ide? Hát ez van. Gondolatban megvonom a vállam, ezt akarom, mások véleménye meg úgysem érdekel. Magabiztos mosolyt erőltetek magamra és utálom, hogy izgulok, pedig tényleg valami olyasmit érzek. Ott a lehetőség, hogy nemet mond. Hiszen az nem jelent semmit, hogy én akarom.