SÉTÁLÓUTCA

Még mindig könnyes szemmel bámultam az előttem álló barátomat. Most bármit megadnék azért, hogy ne legyen itt. Istenem! Nem akartam, hogy belekeveredjen. Éreztem, ahogy a kétségbeeséstől és a félelemtől remegni kezd a kezem. Minden végtagom remegett és még, csak nem is kicsit. Össze fogok esni... Mély levegővel próbáltam kombinálni a jelenlegi állapotomat, de nem sok sikerrel. A könnyeim egy elzárhatatlan csapból folytak, és most, hogy Sammy is itt van, csak még jobban gyűlnek és folynak. Jól tudtam, hogy felhúzta magát, ami a mondatából is egyből lejött. Mindig is tudtam, hogy utálja, ha valaki, pláne, ha a szüleim bántanak és nem csak a fizikai bántalomra gondolok. Volt már olyan szituáció is, amikor behúzott egy srácnak, csakis azért, mert azt mondta, hogy kövér vagyok. Mindig is jól esett tudni, hogy rá számíthatok, és, hogy tudom, Ő mindig megvéd. Viszont életemben először egy olyan szituációban vagyok, amiből reméltem, hogy Sammy kimarad, de természetesen pont belé kellett ütköznöm. Nagyon örültem, hogy itt van, és, hogy nem kell egyedül átvészelnem ezt az egészet, de akkor is. Tuti, hogy ebből nagy gáz lesz.
- Nem... nem vertek meg. - mondtam habozva.
Te jó ég! Nem tudok neki hazudni. Nem bírom megtenni. Gyönyörű, tengerkék szemeibe néztem, és csak meg akartam csókolni, viszont nem ment. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam.
- Sammy! - fogtam kezeim közé az arcát. - Felejtsd el ezt az egészet. Majd túl leszek rajta. Semmi bajom sincs. Komolyan. - kezdtem bele, de a végére már a lábát néztem.
Túl nehéz volt ezt az egészet végigcsinálni. Az oldalam még mindig orbitálisan fájt és én szinte majd kiugrottam a bőrömből. Egy óriási nyilallás jelentette a "végzetemet". Az oldalamhoz kaptam, majd összeestem. Legalábbis összeestem volna, ha nem tudok megkapaszkodni a pad támlájában és Sammy-ben. Begörnyedve álltam előtte és sírtam. A fogaimat összeszorítottam és próbáltam megállni a remegő lábaimon.
- Oké nem vagyok jól. Segíts! - néztem fel rá könnyes szemmel és arccal, bár szerintem ez már rég leesett neki.
Egyre jobban kezdtem szorítani a kezét. Fogalmam sem volt róla, hogy meddig fogom bírni. Sohasem tudtam eltűrni a fájdalmat. Még egy kis vágásba is majdnem belehaltam. Ehhez az ütéshez képest a kis vágás semmi. Régebben én voltam apuci kicsi lánya most pedig? Itt támaszkodok leírhatatlan fájdalommal és attól félek, hogy a szüleim megtalálnak. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki ezt az egészet. Nem akarok hazamenni. Olyan helyre van szükségem, ahol biztonságban érezhetem magam. Ahol megvédenek. Viszont ez jelenleg nem az otthonomat jelentette. A szívem legmélyén tudtam mit akarok. Sammy-hez akartam menni. Tisztába vagyok vele, hogy megengedné, de ez akkor is pofátlanság lenne. A szülei lehet bele sem mennének, vagy nem tudom. Jelenleg nem tudok ésszerűen gondolkodni.
Nagy nehezen erőt vettem a lábaimon és a barátomnak dőltem. Gyengéden karoltam át az idegtől megfeszült testét.
- Nem akarok hazamenni. - suttogtam neki.
A test melege, a szíve dobbanása és a légzése megnyugtatott. Legalábbis egy bizonyos fokig. A remegésem kezdett csillapodni, de nem tűnt el teljesen. Féltem, hogy az egyik pillanatban meglátom az apámat, aki talán most ilyen felbőszült állapotában még Sammy-t is megveri, bár jól tudom, hogy nem az apám kerülne ki győztesként.
- Félek... - néztem fel rá.
El akartam tűnni a föld színéről hátrahagyva minden gondomat, ami a családdal és az iskolával jár, és, csak kettőnkkel akartam foglalkozni. Jelenleg ez az, amire szükségem van.

Sammy pillantásaiból és az idegtől megfeszült testéből jól tudtam, hogy rájött arra, hogy egy cseppet sem vagyok jól. Már a kezdetekkor is volt bennem félelem a verés miatt, de eddig mindig azt hittem, hogy akit egyszer meg fognak majd verni a szüleim az Sammy lesz és nem én. Viszont tévedtem. Mondhatnám azt, hogy szerencsére, de akkor hazudnék. Megszakadna a szívem, hogyha apámék behúznának neki egy párat. Igazából sosem értettem a logikájukat. Ha őket is a külsőjük alapján ítélnék el, akkor már rég nem ott tartanának, ahol most. Viszont ezt bárhogy próbálom nekik elmagyarázni, nem bírják felfogni, helyette inkább megpofoznak, mivel így minden sokkal jobb lesz. Legalábbis szerintük. Én jelenleg félek hazamenni, ezért is örültem, hogy Sammy felajánlotta azt, hogy menjek hozzájuk. Viszont egy részben mellőzni akartam ezt a megoldást. Nem költözhetek hozzájuk, csakis azért mert megvertek. Mi van ha jobban kihúzom a gyufát és talán olyan verést kapok, ami majd komoly sérüléseket hagy maga után? Sose gondoltam volna, hogy egyszer a szüleimtől fogok rettegni, na de hát az én "gyönyörű" életembe ennek a pillanatnak is el kellett érkeznie.
- Nem költözhetek hozzátok egy családi csetepaté miatt! Egy- két nap és túl leszek ezen. Nem kell aggódnod. Többet nem fognak megverni... azt hiszem. - halkult el a mondatom a végére, majd kezeim Sammy arcára vándoroltak. - Ugye segíteni fogsz nekem túlélni ezt az időszakot? - bújtam oda hozzá, és karjaimat szorosan átfontam a dereka felett.
A szüleimre ráférne egy alapos gondolkodás. Ők vertek meg és nem az "emo"-s pasim, és most nem ők vigasztalnak, hanem Sammy. Tőle akartak megvédeni, de most Ő véd meg tőlük. Hogy a francba jutottunk el idáig? Szánalmas egy életem van az már tuti. Sose akartam magamnak testvért, mert én akartam lenni az egyedüli gyerek a családban, akit mindenki szeret. Viszont, ha beleláttam volna a jövőbe valószínűleg ezerrel pedáloztam volna azért, hogy legyen egy kisebb testvérem, akivel végre lekötnék a figyelmüket, és nem folyton rajtam lógnának. Nem tudom, hogy olyan szerencsétlen ember van, aki meg akar szabadulni a szüleitől, de az már biztos, hogy én is közéjük tartozom.
A félelem megint úrrá lett a testemen, és pánik szerűen remegni kezdtem. Igazából nem tudom most pontosan, hogy mitől is félek. A történtektől, vagy csak attól, hogy felbukkannak valahol, és elráncigálnak? Nem tudom, de iszonyatosan félek.
- Meggondoltam magam...odaköltözök hozzátok, egy pár napra, de csak, ha nem leszek teher jó? Oh istenem. Máshoz kell költöznöm. Ez annyira szánalmas. Mintha csöves lennék. Te jó ég. - temettem kezeimbe a fejem.
Annyira nehéz volt kimondani ezt a pár mondatot. Lehet, hogyha megérkezek hozzájuk a szülei ki is tesznek a házból. Elvégre még Sammy nem mutatott be nekik, és fogalmam sincs, hogy, hogyan fognak reagálni arra, hogy ide akarok költözni. Elvégre szerintem senki sem fogadná mosolyogva azt, hogy egy két perce felbukkant vadidegen hozzád költözzön pár napra családi bunyó miatt. Hogy süllyedhettem le eddig a szintig? Bár ez a verekedés nem az én hibámból tört ki, szóval, ha úgy nézzük ártatlan vagyok.

El sem hiszem, hogy benne vagyok ebben az egészben. Mióta kiszabadultam a rehabról a menedzseremnek életcélja lett megkeserítenie az életem. Oké, hogy most utál és hatalmasat csalódott bennem, de attól ez túlzás még tőle is. Aláírt valami szerződést, miszerint én egy óvszer márkát fogok reklámozni ebben a hónapban. Még szerencse, hogy csak harminc napról van szó, de úgy érzem életem végéig én leszek a röhej tárgya. Azt mondta, ha már így is annyira szeretem megdugni a lányokat és izgalmasabb a szexuális életem, mint bárkinek az ismerősi köréből akkor itt a lehetőség az utcán a biztonságos szexről papolni kis millió ember előtt óvszert osztogatva.
Itt állok Los Angeles egyik forgalmas sétálóutcáján, tele emberekkel a kezemben egy táska óvszerrel magamon Justin Bieber egyik régebbi turnéját hirdető pólóval rajta a dátumokkal, a helyszínekkel és az énekes agyon photoshoppolt fejével. Már legalább a kotonok fele elfogyott az elmúlt egy órában, míg embereket szólítgattam le és tájékoztattam őket a biztonságos szexről. Körülnézve nem látok túl sok olyan embert, akinek lepasszolhatnék egy- két darabot. Sok a túl fiatal és a túl idős ember és azt sem akarom, hogy lerohanjanak a rajongóim. Pár perc ácsorgás után kezd nagyon melegem lenni és felgumizom a mostanra már váll alá érő hajamat. Édesanyám szerint bármelyik borbély szívesen fogadna, hogy levágja, de én tökéletesen megvagyok vele, én akartam, hogy ilyen legyen és már nem is szívesen vágatom le.
A töprengésemből egy igen dekoratív szőke- rózsaszín hajú lány sziluettje rángat vissza a valóságban. Már láttam párszor ezt a leányzót, de még sosem jutottam el odáig, hogy beszéljek vele, meg nem mintha annyira meg akarnám ismerni, de jó alkalom arra, hogy lepasszoljak neki egy óvszert.
- Szia bögyöske – lépek oda elé nem túl barátságosan, de faszfejesen vigyorogva. Megfogom a kezét és belenyomok egy darab óvszert. – Tudod a legfontosabb a biztonságos szex és gondolom nem akarod, hogy az alakod elrontsa egy nem kívánt terhesség – mondom neki lassan, kimérten a szokásos stílusomban.
- Egyébként egyszer szexeltem Vancouverben egy hozzád hasonló lánnyal, bebaszna, ha te lettél volna – nevetem el magam és sarkon fordulok, majd ráérősen elsétálok. Nem várok semmi féle választ tőle, semmi reakciót. Minél hamarabb szét szeretném osztogatni a megmaradt kotont és elmenekülni a régi- új otthonomba, a Palmwoodsba, mivel újból az ott lakók táborát erősítem.

Hiányzik Washington, mindig is gyönyörű hely volt. Emlékszem anno tök normális volt, mikor elsétáltunk Cola- lal és Eleanorral a Fehér Ház előtt, csak figyeltük a turistákat, akik olyan izgatottan nézték az elnök otthonát. Néha hülye poénokat elsütöttünk pár turistával és rohantunk amerre látunk, előfordult az is, hogy hárman indultunk el három irányba úgy kellett később keresgetni egymást. Sokan mikor Amerikára gondolnak nem Washington ugrik be, pedig az a főváros. Előbb gondolsz Los Angeles- re, New York- ra, Chicago- ra vagy akár Dallas- ra. Már bejártam a nagy világot, mindenhol voltam, ahol egy világsztár csak lehetett. Koncertem Ázsiában, Európában, Amerikában, Ausztráliában és miután kiszabadultam a rehabról a menedzserem ötlete volt, hogy kicsit jótékonykodjunk és utazzak el Afrikába segíteni a rászorulóknak. Megtettem, mert vissza akartam nyerni a bizalmát. A bizalom nagy kincs, ha egyszer elveszíted, talán soha többé nem kapod vissza és én elvesztettem, mindenki csalódott bennem, aki számít. Édesanyám, édesapám, Cole, Eleanor, AJ és Michael is. Szeretném azt hinni, hogy egyszer minden jóra fordul, ezért osztogatok most is óvszereket Los Angeles egyik legforgalmasabb sétálóutcáján. Nincs túl sok kedvem itt lenni és csak Michael kedvébe akarok járni. Úgy gondolja ez hatalmas szívatás a részéről, hogy erre kényszerít és igaza is van. Ennél rosszabbat nem nagyon tudnék elképzelni számomra. Remélem, most jót derül rajtam és látni fogja, hogy igyekszek. Már fél éve nem nyúltam alkoholhoz, láthatná rajtam, hogy nagyon igyekszek visszaállítani mindent magam körül.
Rengeteg híresség eltűnt a süllyesztőben, miután visszajött a rehabról. Soha életemben nem drogoztam, nem szedtem semmilyen szereket csak kissé többet ittam a kelleténél. Na jó, a kissé az hatalmas túlzás. Ittam, mindig csak ittam és nem tudtam hogyan kellene leállnom vele, egy idő után már részegen mentem el a koncertjeimre. Úgy utazgattam a világban, hogy szinte semmire sem emlékszem belőle. És hogy miért tettem? Nem tudom, azt hittem azaz élet, ha kirúgok a hámból minden egyes este. Hát tévedtem, hatalmasat tévedtem.
Visszapillantok a rózsaszín hajú bigére, elmosolyodom szavai hallatán, de nem hat meg. Nincs kedvem ilyenekkel cseverészni, akik többre tartják magukat nálam. Csináltam rossz dolgokat, de jókat is. Mégiscsak tudok valamit, ha már az egész világot meghódítottam. A tehetségem megvan hozzá.
Mikor visszaadja nekem a lány az óvszert szimplán megfogom és berakom a melltartójába, majd elfordulok. Nem akarom, hogy kövessen, vissza akarok menni a Palmwoodsba és pihenni akarok. Venni egy forró fürdőt és utána aludni a kényelmes ágyikómban. Elindulok végig a sétálón és random emberek kezébe nyomom a kotonokat. Már nem papolok a biztonságos szexről. Csak el akarok tűnni innen.

Még mindig hihetetlennek tartom, hogy itt vagyok, pedig már ideje lenne hozzászoknom a gondolathoz, hogy totális hülyét csináltam magamból. Tudom, tudom, pénzt kapok érte – nem kevés pénzt -, ám mégis úgy érzem ezzel teljes mértékben lejáratom magam. Kennedy Stevens, a nőcsábász, a szex mániás őrült, aki nemrég kiszabadult a rehabról alkoholizmus miatt most óvszert reklámoz. Ironikus, nemde? Még több jobbnál, jobb pletyka fog felreppenni rólam a bulvárhírekben, melyeknek végül is örülnöm kellene, mivel foglalkoznak velem, beszélnek rólam, azaz népszerű vagyok. Világszerte tudják az emberek minden lépésem, néha már azon sem töröm magam, hogy hű, de jól nézzek ki, mert még sosem szóltak rosszat a külsőmről, leszámítva néhány tetoválásom. Számomra a tetkók az önkifejezés jelei és nemcsak némi firkák össze- vissza a testemen, mély jelentéssel bírnak, amiket nem osztok meg akárkivel, így maximum nevetségesnek tekintik őket, mint szépnek.
Érdekes számomra ez a rózsaszín hajú leányzó, de nem szerettem volna leállni cseverészni vele. Igen, én mentem oda hozzá és szólítottam le, de mindössze egy óvszert akartam neki lepasszolni, amit készségesen vissza is adott nekem. Nem tetszik ez. El kellene mennem, mert amellett, hogy milyen idióta vagyok majd olyan cikkeket is olvashatok, hogy becsajoztam és azt most nagyon nem szeretném. Viszont túlságosan bunkó sem akarok lenni, csak azt az arroganciát akarom hozni, amit mindig is, ha rólam van szó.
- Figyelj, akármennyire is szeretnéd nem akarlak megdugni és remélem fel tudod fogni a parányi kis agyaddal – mondom kimérten, nem túl kedvesen, de véleményem szerint nem is túl bunkón. – Tudod hogyan halnak meg a szőke nő agysejtjei? – kérdezem kíváncsi arccal, mert hiába rózsaszín a haja alja látszik felül a szőke is. – Magányosan. Jobb, ha hozzászoksz – mondom és elmegyek mellette. Nem vagyok kíváncsi a válaszára. Lehet egy életre elástam magam nála és ha eddig a rajongómnak nevezte magát most már nem fogja, de annyi baj legyen.