KÍNAI NEGYED

El sem hiszem, hogy az embernek idáig ki kell másznia csupán azért, hogy egyen egy kis kínait. Utálom, hogy ennyire odáig vagyok a ferde szeműek által készített kajáért, de nem tehetek ellene semmit. A hasam hangos korgásba kezd már akkor, mikor csak valaki megemlíti a közelemben és én ellenállhatatlan vágyat érzek az iránt, hogy legalább három doboz édes tésztát megzabáljak vagy bármi mást, ami az ő kezük által készül. Épp ezért vagyok most is itt és épp ezért kellett a kocsimmal idáig elhajtanom: mert másképp nem kapnék olyan csuda jó ebédet, mint itt.
Két sarokkal fentebb parkoltam le, mert nem szeretném, ha megfújnák a kocsimat, azon a speckó helyen pedig, ahol most a járgányom dekkol, tuti nem találja meg a legravaszabb huligán sem. Így az én drága Suzuki-m nem lesz festékek és vascsövek áldozata, hogy aztán majd hatalmas pénzösszegekkel engeszteljem a szerelőnél. Egy köteg pénzzel a zsebemben hagytam el a lakásomat, ami még mindig ott pihen farzsebemben, ugyanis nem találom kedvenc árusomat, ahol a szokásosat rendelhetném.
Összeráncolt homlokkal kutatok az ismerős, alacsony fickó után és nem vagyok rest megbámulni minden csajt, aki csak elhalad mellettem. Egy magas, barna hajú csaj igencsak felkelti figyelmemet, így kaján vigyorra húzva ajkaimat követem, merre viszi útja és még ide-oda ringó csípőjére is rásandítok. Ezt nevezem én bombanőnek!
Régen, mikor fiatal gimnazista voltam, sosem találtam magamnak olyan lányt, akivel bármit kezdhettem volna hosszú távon. Ezért tartottak egy megátalkodott nőcsábásznak, aki sosem kötelezte el magát. Nem hallgatták meg sosem az okot, ami nem feltétlenül az, hogy nem volt olyan nő, aki ne érdemelt volna meg. Inkább nem volt olyan nő, akiben megláttam volna azt a bizonyos pluszt. Az a bizonyos plusz kell nekem, hogy jövőt építsek valakivel. Szóval, annak idején és most is szingliben nyomom, mert így a legjobb. Kényelmes és nyugalmas.
- Héktóóór! Hálóóó! - kiált valaki és erre megfordulok. Ki más lenne az, ha nem Huang-Jo, kedvenc kínai szakácsmesterem, aki egyáltalán nem szakács és még csak nem is mester... csak számomra.
- Jo! Épp téged kerestelek. Mizu, pajtás? - kérdem mosolyogva és kezet fogok vele.
A standjánál ilyen-olyan fűszerek vannak, mögötte pedig egy kisebb épület, ahova ha bemegyünk egy konyhába érkezhetünk meg. Ott rakja össze ez a csupa szív férfi az ebédemet minden áldott szerdán.

Hosszasan beszélgettem el ebben a tizenöt percben Jo-val és nem gondoltam volna, hogy ennyi minden történt vele, mióta nem láttam. Elmesélte, hogy a feleségével összeveszett az asszony válni akar, Jo azonban foggal-körömmel ragaszkodik a nőhöz és a gyerekekhez. Nem akarja, hogy a pénzhiány miatt tönkremenjen a házassága, pedig igenis tönkre fog, ha nem változtat a dolgokon. Huang-Jo túl jó szívű, túlságosan szeret adakozni és segíteni másokon, míg magára egyáltalán nem gondol. Van a túlzott irigység és van az egészséges. Nos, neki szüksége lenne arra az egészséges irigységre, mert egy vasa sem lesz a hónap végére, ha továbbra is előszeretettel húzza majd ki a szarból az embereket. Anyagilag le van robbanva a fickó, így ott hagytam nála a kajám árának háromszorosát. Nekem sincs túl sok pénzem, sőt mi több, alig tudom kifizetni a lakbért, de sokkalta jobban állok, mint ez a fickó. Bírom őt, mindig rendes velem és a rendes embereket kötelességem kisegíteni a pácból. Talán majd a feleségével is váltok pár szót, ha meggondolja magát és visszaköltözik az urához.
Mikor kisétálunk az épületből, ahol Jo megmutatta, hogyan kell összedobni egy kis kínait, megpillantom azt az édes szőke lányt, akivel már nem egyszer futottam itt össze. Imádom, ha egy nő imádja a kínait, mert ennél fogva kiderül, hogy máris van egy dolog, ami közös bennünk. Nem garantálom, hogy ő álmaim asszonya, mert csípi az édes tésztát, de határozottan van esélye nálam. Kérdés, hogy engem mennyire érdekel ez az esély... és persze, hogy nekem is van-e nála.
Közelebb lépdelek hozzá és kaján vigyorral ajkaimon fonom össze mellkasom előtt karjaimat. Szóval fűszer. A standon leledző cuccokra pillantok.
- Valahogy mindig sikerül összefutnunk. - mondom megemelve kihívóan egyik szemöldökömet. - Milyen fűszert szeretnél? Lefogadom, hogy chilire van szükséged. Elég vadnak és... tüzesnek látszol. Szeretem a forróvérű nőket. - magyarázom folyamatosan és szememmel már rá is találok a chilipaprikára, amikből egyet kiemelek és a lány felé nyújtom.
Lefogadom, hogy az agyára megyek, mert általában minden nő azt mondja, hogy a hideg rázza a dumámtól, miközben igenis tetszik nekik, ahogy beszélek. Igenis nedvesek lesznek, amint csak rájuk nézek és rájuk mosolygok ezzel a csábos mosolyommal, amiről tudom biza', hogy csábos. Élek a sármommal és külsőm káprázatosságával.
- Jo nem ér rá. De én tényleg szívesen segítek. Bármiben. - vonok vállat és kíváncsian várom, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e válaszolni. Remélem, nem koptat le. Abba belesajdulna a szívem. Ja, várjunk csak! Nem, mégsem.

Órámra pillantva vettem észre, hogy a szünetemből már csak 45 perc maradt. Elszomorodtam, s hirtelen el is ment a kedvem. Nem akartam megint 6 órát azzal tölteni, hogy sminkesnél ülök, majd ruhát próbálok, s végül pózolok, hogy csináljanak rólam 100 képet. S a végén felhasználnak belőle 8-t. Ezt utáltam a modellkedésben, hogy csinálnak egy csomót és a végén alig használják fel a 10%-át. Komolyan mondom ez az őrületbe tudott kergetni, de ezt választottam, s sajnos ez vele jár.
Az eladóra várva körülnéztem, s elővettem a gépemet táskám mélyén. Egyik kedvenc időtöltésem a fényképezés volt, s már párszor hívtak ki munkára. Profinak még nem nevezhetnek, de az biztos, hogy jó úton haladok felé. 4 komoly foto sorozatom jelent már meg, ebből az egyik Cameronról volt. Kattintgattam párat, csináltam a fűszerekről és a mellettem lévő épületekről. Sikerült pár jó képet is csinálnom, bár kicsit elegem lett a fényképezőből. Úgy látszik, hamarosan megkapok azt, amiért jöttem, s mehetek vissza a stúdióba. Örömöm nem tartott sokáig, ugyanis a kínai férfi visszafordult, s helyette egy szőke pasi jelent meg előttem. Ismerős volt, csak nem tudtam honnan. Utána ugrott be, hogy már volt közös múltunk. Egyszer kétszer összefutottunk, itt is ott is. Mindig beszélgettünk, s be kell, hogy valljam egyre jobban kezdtem megkedvelni. Tetszett az, hogy nem úgy viselkedett, mint a normális srácok. Bár beszéde néha kiakasztó volt, én még is kedveltem. Emlékeztetett nagyon valakire, de már nem emlékeztem kire. Sose jut eszembe, hogy kihez hasonlítom.
-Lehet poloskát raktál valahová. Csak még nem jöttem rá hová, s addig kihasználod.-mondtam mosolyogva, majd a fűszereket kezdtem el nézegetni. Kuncogtam mondandóját, s elégedetten kaptam ki kezéből a chillipaprikát.-
Óh, köszönöm. Pont ezt kerestem. Szeretem, ha csíp az étel.- mondtam mosolyogva, majd vettem egy zacskót és pakoltam bele pár szem paprikát, s még további fűszereket nézegettem. Éhségem egyből elszállt, bár még ott volt az az üres érzés, amit a gyomromban éreztem.
-Én meg szeretem azokat a pasikat, akik fűszerekkel játszanak. A tüzes nő jelző, pedig illik hozzám. Nos, ezeket kérném itt.- mondtam mosolyogva, majd feltettem a zacskót, s előhalásztam a pénztárcámat. Hirtelen megcsörrent a telefonom, KatyLyn volt az. Azt kérdezte, hogy megebédeltem-e már, mert már kezdenének. Elmondtam, hogy nem ettem még, s ne várjanak rám, mert még 1 óra mire visszaérek. Nem érdekelt, hogy kések a fotózásról.

Sam & Shenae

### Music:Darlin Ruha:Ez!

don't touch this text!