LAX REPTÉR

To: Kenny Stevens
From: Shane Bradshaw

Újra Los Angeles. Mondjuk Salvation City után hirtelen visszatérni mégsem piskóta, de hát ki panaszkodott? Végül is csak éppen a hírességekkel teli város utcáit járhatom, mert az öcsém rendezőnek készül és a szüleim nem bírták ki, hogy ne eresszenek utána, ha már neki akart vágni ennek az egésznek. Ez persze jól jött nekem, mivel úgysem tudtam volna mit kezdeni magammal a nyár hátralévő részében, hát most kaptam valamit. Mégis milyen lett volna, hogyha csak a keresztrejtvény fejtés és a nagyi kedvenc sztorijai maradtak volna? Nem azért, de az öregek jófejek, de annyiszor mondanak el egy történetet, hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni. Mikor pedig már ötödszörre jön fel az a sztori, amikor lapáttal vertem a kis öcsém fejét, csak hátradőlök és mondom a szöveget a nagyival párhuzamosan. Tényleg nincsen velük semmi bajom, de ne nekem mondják el ezeket, mert már hallottam és amúgy is megérdemelte Nate, ha már lapáttal vertem, ami csak egy homokozólapát volt, de mindegy. Egy a lényeg, nem az én gyerekkoromról akarok dumálni, hanem arról, hogy most tértem vissza az imádott napsütéses Los Angelesbe, miután kiruccantam egy hétre az ősökhöz. Szegényeknek már hiányzott a sok dumám és végül megegyeztünk, hogy hazaugrok, mivel nincsen munkám és simán megengedhetem magamnak.
Leszállok a Salvation Cityből érkező járatról és vigyorral a képemen vetem magamat újra a nyüzsgő emberek közé, akik biztos őrültnek vagy legalább félőrültnek néznek, amiért ilyen vagyok, de nem izgat. Mondták már, hogy jól nézek ki és ezen csak a mosolyom javít, kivéve az idétlen vigyorgást, ami csak ront, de az már más tészta. Szóval újra visszaérkezve természetesen fel akarom venni a csomagjaimat, ezért ahhoz a szalaghoz megyek, amelyen sorakoznak a bőröndök. Várok, várok türelmesen, amikor valaki előttem elveszti az egyensúlyát és rám esik. Hát, mit ne mondjak, voltam már kellemesebb helyzetben is, de legalább nem ment el bunkón, hanem felhúzott, amit jó néven vettem.
- No problem, haver. Mindenkivel előfordul – felelem, majd ekkor veszem észre, hogy nekem valahonnan nagyon ismerős. Honna, honnan... Ó, megvan! - Kenny Stevens? - kérdezem bizonytalanul, majd megmagyarázom neki, hogy honnan jöttem rá – Az egyik ex-barátnőm beléd volt zúgva és egyenesen istenített téged. Még poszterei is voltak rólad – világosítom fel a srácot, vagy akkor nevezzük szupersztárnak, hiszen mindenki hallott már Kennedy Stevensről, nem? Legalább is én ahány lánnyal jártam, annyiféle jelzőt használtak rá és mind pozitív értelemben, úgyhogy a srácoknak van mit tanulnia tőle.
- Most is turnéról jövet, mi? - vigyorgok, hiszen ő énekelhetett és millió lány figyelte minden lépését. Sokan ezt nyomasztónak tarthatják, de ő nem tűnt, hogy így tenne. Vagyis majd ő elmondja.

To: Kenny Stevens
From: Shane Bradshaw

Nem mintha nem tudnám, hogy ki kicsoda a popiparban vagy ki az, akitől hangosak a kibeszélő műsorok, de meglepett, hogy épp Kennedy Stevens volt, akibe belefutottam. Persze, rögtön nem Justin Bieber lehet az, akivel összefutok, főleg úgy, hogy őt mázsás biztonsági őrök veszik körül. Dögös énekesnőről pedig szó sem lehet, mert már őket is annyi ilyen ember követi, hogy nem bírnak normálisan élni velük együtt, de nekem ez jutott. Azonban olvasok ahhoz elég újságot – csak és kizárólag magazinokat -, hogy tudjam, hogy ki ő és mit csinál. Amikor még én is énekelgettem, jó volt, hogyha tisztában vagyok vele, hogy a csajok kikre buknak, mert akkor olyan zenét hallgatnak szívesen, amit a kedvenceik játszanak. Nem, mintha még „akkoriban” – mintha az olyan régen lett volna -, mindenki bírta volna a félrenyalt hajú énekeseket és a „komoly” mondanivalójú egyszavas slágereiket, mivel vagy bírták őket vagy ki nem állhatták. Nehéz volt így egy bandában, úgy hogy te voltál a frontember és tudtad, hogy veled is ez történhet meg. De persze csak én mondogattam magamnak azt, hogy mindenki bír, hát drága öcsikém akkor is felvilágosított, hogy ez nem így van. Komolyan, ő mindig a legjobbkor képes elrontani az örömömet! Ő azonban nem jött haza ez alkalommal, úgyhogy egy hétig nélkülem kellett élnie, nekem pedig nélküle. Ó, szegény, hogy élhette túl ezeket a napokat a bátyus nélkül? Kész csoda, hogy még így is él és lélegzik! De majd ránézek, ha visszaérek.
És tádám! Tudom ki a srác, mivel vagyok annyira művelt, hogy tudjam, hogy énekes és csajok hadai imádják őt. Jól megy a sora, azt elhiszem, mivel én csak jót hallottam róla. Én azonban srác vagyok, nem olvasgatok mindenféle tini magazint vagy rajongói oldalt, hogy kiderítsem, hogy mi a kedvenc kajája. Nekem bőven elég ennyit is tudnom róla ahhoz, hogy ez a beszélgetés normálisan teljen.
- Á, persze. Nagyon jó ízléssel dobott engem is, téged bezzeg megtartott a falán – játszom a sértődékenyt, de persze arról ő nem tehetett, hogy sikeres. Én sem bántam azonban azt a kapcsolatot, mivel azóta volt már másik barátnőm és tudom, hogy lesz is.
- Na, és milyen volt a turnéd? Nem szakadt be a dobhártyád a sikítások miatt? – kérdezem nevetve, miután megmagyarázza, hogy miért esett rám. Egy biztos, ha valaki sikeres, hát kifárad. Én már csak tudom: még abba is képes vagyok belefáradni, ha semmit sem csinálok. Ez aztán a siker! – Shane. Shane Bradshaw. Nem is énekes, nem is színész, csak egy bátyus, aki az öcsikéjét kísérte Los Angelesbe – válaszolok és látszik, hogy imádok azzal jönni, hogy milyen szeretnivaló bátyus vagyok! Ez a szöveg mindenkinek tetszik és már megszoktam, hogy ezt hajtogatom. De ha tényleg igaz!
- És milyen énekesként élni? Biztos király lehet! – bólogatok elismerően, hiszen én nem is akartam énekes lenni, pedig biztos óriási sikerem lett volna, nem? A mosoly hatalmas előny egy énekesnél és ez nekem nem lenne akadály, csakhogy ez mára már csak hobbi. Pedig lassan kezdem azt hinni, hogy más nem is való nekem, de hát ez van.

To: Kenny Stevens
From: Shane Bradshaw

Persze bármikor el tudnám magam képzelni az utcák óriáskivetítőin, illetve a lányok falán egy poszteren, amin éppen vigyorgok, mint egy sült bolond, de sztár már nem lesz belőlem. Kivéve, ha nemsokára felfedezik az öcsikémet, s néha-néha felbukkanok mellette, a lányok pedig ezt kiszúrják és hopp! Már jönnek is a szerelmes üzenetek, a képek, a „milyen cuki vagy, majd megzabállak” mondatok és a hírnév. Senki sem mondta, hogy ilyen nem történhet meg! Vagy végül felfedeznek engem is, mondjuk a fantasztikus színészi tudásommal és az éppen-annyira-nem-borzalmas hangommal, amit régebben sokan elhallgattak. Voltak persze néhányan, akik csak elhúzták a szájukat, mondván, hogy már megint egy nyálas, sulis garázsbanda, akik a tini lányokból élnek, de akkor ezt tették volna meg ők! Már, ha meg tudták volna… hahaha! Most komolyan, el tudtátok volna képzelni az üresfejű, méteres vállszélességű súlyzó bajnokunkat a mikrofon mögött, miközben éppen egy szerelmes dalt énekelget? Vagy a raszta hajú, sárga fogú, hindu istenekben hívő könyvmoly srácot? Nem, hát persze, hogy nem. Akire pedig nyálast mondanak, az mindig sikeres, úgyhogy ők nyugodtan le is húzhatták volna magukat a klotyón.
- De elég gyorsan terjed ez a betegség, ez tény – jegyeztem meg bólogatva, hiszen az újságokban, a TV-ben, az utcán, a rádióban és mindenhol, ahol van civilizáció, ott hallottak már Kenny Stevens-ről. Nem ember az az ember, aki még ha nem is önszántából, de nem hallottak egyik dalát sem, mert bárhol bele lehet botlani és én ezt már csak tudom, hiszen nem a négy fal között élem fiatalságom legszebb éveit.
Felröhögtem a srác poénján, de lehetett benne némi igazság, mert sok sztár panaszkodik arra, hogy a rajongó lányok miatt nem mindig hallanak jól vagy ilyesmi, viszont valamit valamiért. És igazán nem panaszkodhatnak, nekem a legnagyobb közönségem a menzás ebédeknél volt, nekik pedig teltházas koncertjeik vannak. Csupán cirka több ezer csinos lány a különbség a kettő között.
- Tudod, már a szüleim is tudták, hogy veled fogok találkozni és mégsem adhattak olyan nevet, mint a Jack, amiről mindenkinek a horror film szereplő jut az eszébe – vigyorogtam, bár ezen eddig nem különösebben gondolkoztam el. A Shane egy időben nagyon menő névnek számított, amikor bejött az az ugri-bugri csávó dobálható hajjal, akinek valamelyik filmjében ez volt a neve, de ezt is rólam másolta! Mégis kinek képzelte magát, hogy csak úgy beállított ezzel a névvel, miközben a karaktere olyan elfogadhatatlan volt. Porig alázott minden Shanet, kivéve engem természetesen, aki tudta, hogy vannak jobbak is ezzel a névvel.
- Hát, rendező akar lenni. Már pelenkás kora óta kamerákkal mászkál – túloztam el a dolgot nevetve, de fogalmam sem volt, hogy hány éves lehetett, amikor megkapta az első kameráját, de nagyon kicsi volt. És rögtön filmre is vett engem… hát már akkor is tudta, hogy ki a menő! – És mi lesz a következő lépés? Teltházas koncert újra itt, lemez vagy valami díj átvétele? – faggattam, hiszen aki sztár, az sztár. Nem nyugodhat egy percig sem, már amennyire el tudom képzelni. De ki tudja, még lehet belőlem is valaki!

To: Kenny Stevens
From: Shane Bradshaw

Sosem kételkedtem drága kisöcsém sikerében, hiszen ő már elé régóta nekiállt ennek az egész filmezéses dolognak és végig ezt űzte már egészen kiskora óta. Én szívesen voltam alany, csak fényeztem az amúgy is népszerű énemet, de komolyan egyszer nem bírtam mondani semmit. Nem az a típus vagyok, aki képes röhögés nélkül kibírni egy két perces beszélgetést, úgyhogy ezek a videók sem lettek valami fényesek, mert vagy szétröhögtem magam a saját poénomon, vagy az öcsém mondott valamit, ami nekem annyira tetszett, vagy a szomszéd furcsa hangon felsikított, az ablaknak nekiment egy madár vagy éppen szembetalált egy ág. Komolyan, ezt hogyan lehet röhögés nélkül kibírni? Amikor már éppen felveszem a pókerarcomat, akkor persze, hogy szembejön egy ág! Persze Nate csak forgatta a szemét és végül minden egyes alkalommal újra és újra feladta a próbálkozást az én csodálatos színészi oldalammal, de utána mindig visszajött. Bár, mondjuk, most már inkább elvan magával vagy a csajjal, akiről alig tudok valamit, de neki nagyon tetszik, mert látom rajta, hogy igen és inkább őt kamerázza. Most jönne a megsértődős rész, de ha egyszer lányokról van szó, én is inkább róluk készítenék képet, mint az öcsémről, akit amúgy is minden egyes nap látok.
Kennyben tényleg lehetett valami sztáros születése előtt is, hiszen ha nem lett volna, akkor valószínűleg ma nem sikítoznának utána millióan. Olyan gyorsan robbant be a köztudatba, hogy mindenki csak kapkodta a fejét, hogy „Ki ez a srác?”, az egyik ex-barátnőm pedig rögtön leváltott engem egy Kenny Stevens poszterre. Bár sosem értettem, hogy a lányoknak miért volt jó, hogy képeket tartogattak a kedvenceikről a szobájuk falán, de tőlem legyen! Csak a csajért volt kár, de volt utána is élet, úgyhogy én aztán nem sírtam tele a párnámat pont miatta.
- Átadom neki az üzenetet – bólogattam vigyorogva, bár senki sem járna rosszul, ha valóban megcsinálnák közösen, nem igaz? Az öcsém híres lenne, Kenny pedig kapna egy jó kis klippet, ami természetesen bejárná a világhálót és mindenkit érdekelne az a fontos tény, hogy ki rendezte. Talán én is benne lehetnék valahogy, mondjuk valami statisztaként… Éppen orra bukok vagy nekimegyek egy ágnak, mint ahogy már annyiszor begyakoroltam! Jó, csak vicceltem. De tényleg baró lenne, ha egy Kenny Stevens klippben szerepelhetnék, ugyanis a lányok bírják őt és ha én is ott lennék mellette, csak kapnék néhány rajongói levelet.
- Hát, nem is fogok ott állni egy „Szeretlek, Kenny” táblával – játszottam el az őrült lányrajongó esetét, majd nevetve hozzátettem – De valószínű ott leszek. És ki lép még fel? – kérdeztem, hiszen sok mindent el tudtam viselni zenei téren, de szörnyű rikácsolásokat és operás nőket vagy éppen férfiakat nem éppen. Mondjuk egy ilyen koncert fellépőihez nem hiszem, hogy leszerződtetnének egy operaénekest, de ez Los Angeles, itt bármi megtörténhet.
- Annyira nem izgatnak amúgy a többiek, de ha egy olyan koncertre akarsz beszervezni, ahol szétszakad a dobhártyám az énekes magas C-jétől, akkor azt hiszem, hogy fel kell készülnöm előre – jegyeztem meg nevetve, hiszen jobb volt erre előre felkészülni, minthogy süketen és sántán térjek haza, mert az énekes kikészítette a fülemet, a lányok pedig eltapostak. Már látom előre, ahogy mankóban ülök a szobámban...