ELITISKOLA

Ari & Calli

Excuse me, miss!

Miért, mégis miért nem megy ki a fejemből ez az idióta? Miért öltözök fel minden nap szépen, ha úgyse fogom többet látni? Egyáltalán tök felesleges dolog ilyenekre időt pocsékolnom, ugyanis nem hiszem, hogy nagyon érdekelné egy 15 éves kislány. Mert neki ez vagyok, azt tudom. Mégis akkora nagy hatással volt rám ez a fiú, pedig nem is ismerem, s ráadásul elég bunkó is, de mégis helyén van a szíve. Nem igazán tudom, hogy mit kéne vele kezdenem, de az biztos, hogy ha ma találkozok vele, akkor az első megjegyzése az lesz, hogy úgy nézek ki, mint egy kukás a narancsszínű ruhám miatt. Ennek ellenére mégis minden napom úgy indul, hogy azon gondolkodom, mit kéne felvennem, de nem azért, hogy lehetőleg ne kössenek belém, azt sose fogom elérni. Hanem, hogy Ő meg legyen elégedve velem ha esetleg összefutunk. Mondjuk abban is biztos vagyok, hogy ennek az esélye is természetesen a nullával egyenlő, de én valamiért mégis közel akarok kerülni hozzá. Talán... Talán meg kéne próbálnom visszavinni a húgának a ruháit, hátha valamit ki tudok belőle húzni? Mert még mindig nálam vannak azok a szép, aranyos lányruhák, amiket Sunwoo adott nekem, mikor elvitt a parkból. Lehet, hogy már másnap vissza kellett volna adnom őket? Mert így tuti, hogy megint nézeteltérésbe fogok keveredni a fiúval, miszerint már három napja van annak, hogy illene átlibbennem a Palmwoods-ba és visszaadni nekik amik az övéké. Hogy én mennyire utálom ezt az egészet... Mégis mit várok a helyzettől? Hiszen hatalmas lyuk van közöttünk gyakorlatilag... Mindenben. Nem tudok egy olyan dolgot mondani, amiben ő ne lenne nálam sokkal jobb. Nyilván valami híres sztár lehet otthon, aki itt kapott lehetőséget. Utánaolvastam kicsit a dolgoknak, és ott elvileg elég fiatalon be lehet futni szép karriert, s a Palmwoodsban tudomásom szerint van is egy koreai színész és egy zenész... Milyen szánalmas, már nyomozgatok is utána? Te jó ég Calli, mi van veled? Egészen eddig tisztában voltál a határaiddal, hogy milyen fiúknak nem kellenél soha, s most mégis feszegeted őket? Pedig Sunwoo még annyi figyelmet se szentelne neked, mint a többi, ezt te is tudod. Mert ő más, ő nem szereti az embereket. Te meg mégis itt ülsz, mint egy szerencsétlen, egyedül, mert nincsenek barátaid, s a Facebookról lopott képét nézegeted az ősrégi, kacat mobilodban? Hát még a maradék eszed is elment? Az egy dolog, hogy mi lesz veled később, ha erre rájön Sunwoo, de mi lesz veled most, ha valamelyik menő csaj talál meg? Hát akkor tuti ismét meg leszel szégyenítve az egész suli előtt, mert ez jár neked, amiért ennyire bolond vagy. Persze van olyan szerencsém, hogy senki nem közelít meg, mert az egyszerűen ciki, és kész. Legalább nem jut a szekálódásokból a mai napra. Eddig szerencsére minden egészen nyugis volt, pedig nem vagyok ehhez szokva. Talán fáradtak a végzősök az év végi hajsza miatt, nem tudom, de az biztos, hogy a ruhámra mért szúrós pillantásokon kívül eddig mást nem kaptam. Ritkák voltak az ennyire nyugis napok, de örültem neki, hogy ma egy ilyenben van részem. Ritka napok, s szerettem ezeknek minden percét kiélvezni. Sajnos nekem sosem volt lehetőségem arra, hogy elkerüljem a népszerűtlenségem miatti népszerűséget, mint néhány másik diáknak, de talán így kellett lennie, s ez meg fog egyszer változni.
Csodálkozva pillantottam fel a kedves, idegen női hangra. Tényleg furcsa ez a mai nap... Hiszen mikor szólt hozzám utoljára így bárki is a bátyámon kívül? Azt hiszem inkább nem akarom tudni...
A suliban tanító médiatanár szólított meg, akit eddig sose ismertem, hiszen én még nem tanulom ezt a tárgyat. Még a tanárnő nevében sem voltam teljesen biztos, mert tényleg... Azon kívül, hogy köszöntem neki, közelebbi kapcsolatba sose kerültem vele.
- Jó napot, Miss... Wong? - köszöntöm én is őt egy szégyenlős mosollyal az arcomon, s legszívesebben agyonütöttem volna magamat amiért ilyen idiótán jött ez ki. Most mit fog gondolni rólam? Hogy nem tudom a nevét, s itt tippelgetek? Te jó ég, hogy én mennyire idióta vagyok. - De, szívesen.
Talán rosszul gondoltam, ez még sem az én napom, de nem lepődnék meg rajta, ha ma is úgy mennék haza, hogy jobban tettem volna, ha fel se kelek. Tetejében még a telefonom is kicsúszott a kezemből, hogy a tanárnő orra előtt landolhasson, benne Sunwoo képével... Mi van ha tényleg nagy sztárocska az úrfi és a tanárnő ismeri? Nem akarom tudni, nem akarom tudni... Nem feleltem először a kérdésére, s a segítő szándékát is figyelmen kívül hagytam. Mégis ki tudna segíteni? A tini magazinokban mindig azt írják, hogy ha otthon nem tudunk beszélni a problémáinkról, akkor egy megbízható tanár tökéletes lehet az ilyesmik orvosolására. Mrs. Wong vajon ilyen? Annyit tudok róla, hogy itt nagyon szeretik, s emellett még egy másik iskolában is tanít. Nem valami nagyok az ismereteim vele kapcsolatban, de talán pont azért rendelte mellém most a sors, hogy ezen változtassak...? Nem tudom.
A következő pillanatban kövér könnycseppek gurultak le az arcomon, s a világ legnagyobb ökörségét kérdeztem meg.
- Tanárnő, önnek voltak barátai a gimiben, ugye? - azonnal tudtam, hogy ezt nem így kellett volna csinálnom, de egyszerűen most minden bántott. Bántott, hogy nem élhetek Iasonnel, hogy Sunwoo ennyire kezelhetetlen és engem mégis ennyire érdekel, hogy nem tudok egyetlen embert se mondani, akivel legalább egy picit jóban lennék, hogy a szüleimet semmi se érdekli a pénzen kívül, hogy állandóan kinéznek a ruháim miatt... De ilyet mégse kérdezhetek egy tanártól! Gyorsan megtörölgettem az arcomat, majd egy kis félmosolyt varázsoltam az arcomra.
- Ne haragudjon, kérem. Calliope Damours vagyok, de az emberek csak Callinak szólítanak. - végre sikerült bemutatkoznom. A fejem természetesen olyan volt, mint egy érett paradicsom, de próbáltam ezzel nem foglalkozni. Inkább a cipőimet bámultam és a hajamat tekergettem, de ezekkel is mind csak a zavarom jeleit mutattam ki. Gratulálok Calli! Ismét csodás vagy...